A minap körülbelül félszázadik alkalommal is végignéztem az István a királyt az eredeti szereposztással, és egy dologban egyre inkább biztos vagyok: Deák Bill Gyula karaktere Torda a sámán a mű legautentikusabb figurája.
Tény, hogy a Szörény-Bródy páros mesterműve tele van erős karakterekkel: Sarolttól Koppányon át egészen Laborc nagyúrig, de egyikük sem ért fel Koppány főtanácsadójához.
Az István a királyban egyik erősebb, mint a másik, ám, mégis az ember azt

érzi hogy Pelsőczy László játssza és Varga Miklós énekli Istvánt, hogy Berek Kati alakítja Saroltot, ám Bill kapitánynál kapcsolatban nincsen meg ez az érzés. Ő maga Torda a sámán, aki egy ponton eljut arra a szintre, hogy akár valami földöntúli entitással is képes kommunikálni. Ez a jelenet az Áldozatunk fogadjátok című dalban történik meg, mikor is a rá jellemző „fekete hanggal” végigénekli a dal első felét, majd a végén beszédhangján kántál az Istenek kegyelméért. A mű egyik legkatartikusabb pillanata ez, hiszen Deák Bill elérte a révületnek azt a fokát, ami számunkra elképzelhetetlen.
A blues magyar királya akárhány lemezt is adott ki ezután, a lehető legmagasabb szinten előadva vagy akárhány egyéb rockoperában játszott kiválóan (Szerepelt például az „Attila Isten kardjában” is), neve örökké egybeforr ezzel a szerepel, és ő lett a hazai rocksámán.
Nem értek egyet azzal a kijelentéssel, hogy más rajta kívül nem énekelhet Tordát ebben az országban,ám a sámán karaktere az egyetlen, ahol biztosan nem fogják tudni felülmúlni a nagy elődöt. Ennek oka igen egyszerű: Még mondjuk Novák Péter csak eljátszotta a szerepet (kiválóan) a csíksomlyói előadás során, addig az eredeti szereplő megélte azt ami vele történt.
Sokan azt hittük már, hogy utoljára a Népstadionbeli nagy bemutatón láthattuk az igazi Tordát, ám augusztus 19-án a Királydombon újra megcsodálhatjuk majd Billt, ahogy átlényegül.