Ezt a szégyent!
Olyan sokkoló hírre értem haza, amely után muszáj volt néhány sort írnom a lelki békém végett.
Közel 20 éve követem a magyar válogatottat, és éltem már át mélypontokat: Láttam ahogy Málta legyőzi a Bozsik csapatot, azt is ahogyan Várhidi fiataljainak rúgnak hármat a moldávok. Előttem van valamennyi olyan sorsdöntő mérkőzés ahol csődöt mondtak a legjobbjaink, mi pedig elkönyveltük, hogy majd legközelebb. 2014 októbere és 2016 júniusa között azonban láttunk egy csodát, és bár nem hittem, hogy a magyar futball méltó lesz régi nagy híréhez, de az elithez való lassú zárkózásra számítottam. A mai nap aztán kicsit kijózanított: Az Andorra elleni vereség mindennek a legalja, és a magyar futballtörténelem egyik legsötétebb napja!
Közel 20 éve követem a magyar válogatottat, és éltem már át mélypontokat: Láttam ahogy Málta legyőzi a Bozsik csapatot, azt is ahogyan Várhidi fiataljainak rúgnak hármat a moldávok. Előttem van valamennyi olyan sorsdöntő mérkőzés ahol csődöt mondtak a legjobbjaink, mi pedig elkönyveltük, hogy majd legközelebb. 2014 októbere és 2016 júniusa között azonban láttunk egy csodát, és bár nem hittem, hogy a magyar futball méltó lesz régi nagy híréhez, de az elithez való lassú zárkózásra számítottam. A mai nap aztán kicsit kijózanított: Az Andorra elleni vereség mindennek a legalja, és a magyar futballtörténelem egyik legsötétebb napja!
Ez persze nem jelenti, hogy Andorra jobb lenne mint a legjobb összeállításában pályára lépő magyar csapat, sőt még azt sem, hogy ez a csapat ne verné meg a miniállamot 10-ből minimum 8 alkalommal. Ez a performansz azonban a lemoshatatlan szégyen kategóriába esik.
