Hiába szerepelt reklámfilmben, zsűrizett tehetségkutatóban, korcsolyázott egy ország előtt, vagy égette magát valamelyik kereskedelmi tv gagyi műsorában, nem kérdés, hogy Nagy Feró életműve páratlan a maga nemében. Ha megvizsgáljuk a Nemzet csótányának életművét, nem találunk két olyan, 5 éves periódust, ahol ugyanabban a stílusban alkotott volna. A szubjektív lista ezúttal egy picit rendhagyó, hiszen nem csupán a Feró által előadott dalok találhatóak rajta, hanem mindaz a kulturális tevékenység, amiért lehet szeretni a letenyei születésű fenegyereket.
Ahogyan elnyomták Ferót, valamint a Beatrice zenekar, nyilvánvalóan nem volt példátlan a szocialista rendszerben. A csöves rockbanda, nyilvánvalóan nem fért be sem a 3T politikájába, sem Erdős Péter ízlésébe, ám ők nem adták fel. Az ebben a korszakban született dalok (Jerikó, Motorizált nemzedék, és főleg a Nem kell) mind az egyik legbátrabb kiállásnak számítanak a magyar zenetörténelemben.(ÉS nyilvánvaló, hogy ennek a kiállásnak óriási tétje volt részükről.) A „Nem kell” nyilvánvaló, hogy a kor kirekesztettjeinek a himnusza lett, az autentikus szövege miatt, ám ezek a dalok cseppet sem veszítették érvényüket, az eltelt 35 év során.
Semmi bajom a D Nagy Lajos nevével fémjelzett Bikinivel, de számomra egyértelmű, hogy a zenekar legjobb periódusa az Feró frontemberi időszakára tehető. Miután sikeresen kicsinálták a Beatricét, Feró új zenekart alapított, és folytatta a korábban megkezdett útját. „Mindössze” két lemez jött létre az együttes, valamint az énekes kapcsolatában, ám ezeket az albumokat nyugodtan tekinthetjük kortörténelmi dokumentumnak. 1984-es albumukat (XX. századi híradó) hallgatva az ember nem azt érzi, hogy avítt, érvényét veszített dalokat hallgat, hanem azt, hogy ezek a szerzemények megelőzték a korukat. Zeneileg is progresszív élményt nyújtanak ezek a dalok, nem is beszélve az előadásmódról, és a dalszövegekről. Külön kiemelendő a „Lángosképű” című szerzemény, amely már 30 évvel ezelőtt is, (Tehát a kapitalizmus” igazi” magyarországi megjelenése előtt.) brutálisan kritizálta a kapitalista világnézetet. Olyan akkor még itthon hallomásból ismert dolgokat bíráltak, mint a vevők terrorizálása, a fogyasztás elősegítése érdekében, vagy a telefonszex intézménye. Igazi élmény hallgatni ezt a dal, amely véleményem szerint megelőzte a korát.
Nem hiszem, hogy mellé lőnék, ha az István a királyt, az elmúlt négy évtized legnagyobb hazai kulturális produktumának nevezném. Az eredeti felállásban a pogány oldalt a lázadó rockerek személyesítették meg, és nem volt kérdés, hogy az akkor éppen veszett kutyának tartott Feró is szerepet kapjon Szörényi Leventéék darabjában. Laborc nagyúr a mű leginkább elvetemült figurája, aki mindent megtesz a pogányság fenntartása érdekében, és ki is mondja, hogy neki bizony „Nem kell olyan Isten, aki nem tud magyarul” Ez a rövid szerep, igazi jutalomjáték volt a Nemzet csótányának, és Laborcot még több alkalommal is eljátszhatta az évek során. (Alföldi Róbert rendezésében Regősként is feltűnt.) Hiába szerepet 5 percet, figurája az István a király egyik legkultikusabb karaktere, amelyet az óta is számtalanszor idéznek. Úgy gondolom, hogy ő tipikusan olyan énekes, akit nem a hangja miatt szeretünk, ám itt azért bebizonyította, hogy egy ilyen szerepet teljesen helyénvalóan el tud énekelni. Már most szólok, (ha valaki még nem tudná), hogy Augusztus 18-án, a Királydombon pedig újra Koppány alvezérének szerepében láthatjuk majd Ferót. Ajánlanám a másik Szörényi rockoperát, az Attila isten kardja címre hallgató műve tis, amelyben szintén fontos szerepet kapott a Beatrice frontembere.
A Rock Színház társulatának célja volt, hogy megújítsa a színházi kultúrát, és ez (ha csak egy évtizedre is), de maximálisan sikerült. Sokak szerint Feró legprogresszívabb cselekedete volt színművet írni Shakespeare legismertebb művéből, és tény, hogy ez a megvalósítás teljesen autentikusnak hat a befogadó számára. Egyszerre követhetjük végig a dán királyfi tragikus történeté, és érezhetjük, hogy a szövegek érvényesek arra a korra, amelyben íródtak. Számomra, aki a 90-es évek gyermeke vagyok, néhány utalás nem igazán érthető, ám ettől függetlenül egy óriási élmény meghallgatni ezt a művet.
A magas kultúra megidézése után jöjjön a tömegkultúra egyik jelentős darabja. Sok minden miatt lehet szeretni a Rock and Roll detektív kalandjait, hiszen amellett, hogy egy teljes értékű krimiről és vígjátékról beszélünk, kritizálja a filmek sablonjait, valamint a könnyűzene világát is. Ez mind szép és jó, azonban mindhez elengedhetetlen volt Nagy Feró szinkronhangja is.
Nem kérdés, hogy a 80-as évekből két a két leginkább elkurvuló rocker, az Nagy Feró és Pataky Attila. Ez a két ember a rendszerváltás óta eltelt időszak óta, szinte bármilyen műfajban énekelt dalokat, ám van egy óriási különbség. Míg a magát táltosnak képzelő EDDA frontember komolyan gondolta, hogy ő Lou Bega slágerekkel érhet el sikereket, addig Ferónál egy nagyadag cinizmus van a dolog mögött. A Rock and Roll, de még inkább a Punk szeret gúnyt űzni, más zenei irányzatokból (Lásd Sid Vicious My Way feldolgozását.) és Ferü feldolgozásai is ennek az eklatáns példái. A Santa Mariától (Sánta Mária) a „Love is Allround Me” című csöpögésen át, a Pancsoló kislányig sok közismert, ám ízlésétől nyilvánvalóan távol álló dalt feldolgozott már, ám az Emanuelle előadását nem lehet überelni.
A budapesti Parkszínpadon 1985-ben a Rock Színház adaptálásában került bemutatásra, a hippizmust leginkább bemutató musical a Hair. A 30 évvel ezelőtti előadást nem kisebb név rendezte, mint Sándor Pál, a társulatban pedig olyan nevek kaptak szerepet, mint Kaszás Attila, Kováts Kriszta, vagy Nagy Feró.
Érdemes meghallgatni az interneten fellelhető 1970 és 1977 közötti” Ricse” felvételeket is, hiszen ekkoriban még inkább a glam rock, majd később a funky dominálta az együttes zenei világát. Feró már ekkoriban is az együttes frontembere volt, ám ekkoriban még teret engedett akkori feleségének Csuka Mónikának is. A diszkós váltásra egyértelműen azért volt szükség, hogy végre lemeze legyen a Beatricének, és ezután megtörténhetett a rendszerből való kivonulás is. A belinkelt dal egyértelműen zenei alapjában erős, (szövege kicsit butuska), ám az vitathatatlan, hogy az évtized egyik legnépszerűbb magyar daláról van szó. Sokak szerint, más letagadná, hogy köze volt ehhez a hangzásvilághoz, ám Feró nem ebbe a kategóriába tartozik, ő a mai napig büszkén vállalja egyik legsikeresebb dalát. Megmosolyogtató egy picit, de tény, hogy nem ez volt a Nagy Feró életmű legsötétebb pontja.
