50 pocsék magyar címadás

Egy alkotás címék kiválasztása mára művészetté vált. Ha egy adott könyv/dal/film jó és figyelemfelkeltő címmel van ellátva bizonyítottan felkelti a befogadó érdeklődését. Az egész jelenséget marketingnek tekintjük, hiszen bizonyos rétegeknél a jó cím máris elég ahhoz, hogy egy bizonyos réteg megtekintse az adott filmet. És pontosan ez a baj, hiszen a jelenség visszatetszést válthat, ki a befogadóból. Akadnak ugyanis hozzám hasonló emberek, akik pont ezt a jelenséget kritizálják, hiszen az elbagatellizált címválasztás pont elijeszt bennünket egy film megtekintéséről. A másik ilyen szempont, amikor egy korábbi klasszikusra szeretnének utalni a fordítók, hogy az átlagos audiovizuális tartalmat fogyasztó is tudja, hogy miről van szó. Szubjektív listámban félszáz elbaltázott címadást gyűjtenék össze nem feltétlenül sorrendben, nem azt mondom, hogy ez minden idők 50 legrosszabb filmcíme, de a lista jelentős része felférne, egy ilyen listára is. A listában nem szerepelnek olyan hangalámondásos korszakra jellemzően megcímzett filmek, mint a „Felvidéki” (aka Hegylakó) vagy a „Végrehajtó” (aka A halálosztó/Terminátor)

  1. „Franciadrazsék avagy a francia Borat robbantani Eiffel torony ˇ”
    (Szégyenletes, amikor egy közepesnél rosszabb humorú vígjátékot egy olyan filmhez hasonlítanak, amely a maga nemében forradalmi volt. És különben is mi köze van ennek Borathoz, Borat egy, és oszthatatlan, és ami a lényeg KAZAH. Különben is a Viva La France elnevezésből, hogyan is sikerült ezt összehozni.) )

 

  1. „A tökös, a török, az őr meg a nő”
    (Elég jó film ez anélkül is, hogy a Ravasz az agy és a két füstölgő puskacsőt akarják majmolni a fordítók.)

 

  1. „Erőszakik”
    (A magyar címfordítás egyik szégyenfoltjaként könyvelhetjük el ezt a próbálkozást. Sokáig a gagyi magyar címe miatt nem mertem megnézni az In Bruges című drámai elemekkel átszőtt fekete komédiát.)

    4. „Túl a barátságon”
    (A Brockback hegynél játszódó szerelmi drámát nem igazán sikerült szó szerint lefordítani. Bár alcímként meghagyták az eredeti címet, mégsem menti fel a fordítókat. )

    5. „A nyolcadik utas a halál”
    (Természetes, hogy 1981-ben nehéz lett volna Alien címmel eladni egy filmet, de akkor is valami jobb ötletet találhattak volna ki ahelyett, hogy lelövik a film poénját.)

    6. „Csupasz pisztoly a(z) űrben”
    (Azon felül, hogy utálom a szóvicceket, még a ZAZ filmek kultikus trilógiáját is sikerült meggyalázni, ezzel a marketingszempontból érthető címadással.)

    7.” Hogyan rohanj a veszTEDbe”
    (Hogy mindenki értse, hogy a film ugyanattól a Seth MacFarlenetől van, akinek a Tedet is köszönhettük.)

 

8. „Flötri Dancing”
(A lista azon kevés szereplőjének egyike, amit soha nem is láttam, viszont a förtelmesen értelmetlen címe miatt az 50-es lista elejébe pályázott.)

9. „Egy rém modern család”
(A lista kevés sorozatcímének egyike, amellyel mindenkinek az agyába akarták vésni, hogy ugyanaz a színész a főszereplő, aki egy 20 évvel korábbi sikersorozatban volt. )

10. „Comic Strip-Képtelen képregény”
(Egy lefordítható angol cím helyett kaptunk egy másik idegen nyelvű címzést, és egy értelmetlen magyar filmcímet.)

 

11. „Szűzvonalban”
(Egy kemény drámát sikerült egy olyan címmel ellátni, amelyet a legrosszabb tinivígjátéknak szokás adni.)

 

12. „Amerikai Pite 8: Egy lyuk mindenek felett”
(Míg a borzalmasan sikerült 4.,5., 6. és 7. résznek legalább nevében volt köze a testnedvekkel nevettető filmek alfájának és Omegájának nevezhető trilógiához, addig itt már egyértelműen marketinghúzásról beszélhetünk.)

13. „Ki a faszagyerek?”
(Bizonyos értelemben úttörő a címadás területén, hiszen először kapott egy film argó kategóriába tartozó címet, ám a „The Man” című filmet legalább 6 módon magyarosíthatták volna, hogy értelme is legyen, és még a figyelmet is felkeltse.)

 

14. „Bunyó húsvétig”
(A TV2-nek sikerült Bud Spencer/Terence Hill első filmjét a Nincs bocsánatot az utolsó után elneveznie, csak azért, mert a filmet húsvétkor adták. mondanom sem kell, hogy se húsvét, se bunyó nincs benne. A film Isten megbocsát, én nem, címen is ismert.)

15”A pirinyó, a behemót, és a jófiú”
(Szintén az egykori „csigakettes” követte el, a bravúrt, hogy a Bosszú El Pasóban című filmet a Jó a rossz, és a csúfhoz akarta hasonlítani. Bár nem rossz film ,de finoman szólva sem játszik egy ligában a kettő.”

16. „Ezer pofon ajándékba.”
(Egyetlen pofon sem csattan el a bő 2 óra alatt, ám mivel valamivel jelezni kellett, hogy Bud Spencer is a film főszereplői között van. Szintén TV2-es gyöngyszem)

17. „Szívek szállodája”
(Hát igen a Gilmore Girls elnevezésű eredeti címet is sikerült jóval nyálasabbra lefordítani, mint amilyen valójában.)

18. „A kismenő”

(Az egy dolog, hogy ez maga Adam Sandler szinte állandóan megjelenített karaktere, de akkor is ciki, hogy a Mr Deedsből egy ilyen szóviccet sikerült legyártani.)

19 „Nászok ásza”

(Sandler  vonzza a gagyi magyar címeket (és filmeket), ezúttal a „The Weding Singerből” sikerült legyártani egy béna szóviccet.)

20. „Ki nevel a végén”

(Szintén Adam Sandler film, szintén szépen megcímezve.”

21. „Pancsrock”
(Balfasz rockerekről szóló filmeknél mindig kéznél van egy szóvicc.)

22. „Spinédzserek”
(Talán minden idők legoroszabb magyar filmcíme, de valahol jól mutatja a film nem túl magas színvonalát.)

23. „Spancserek”
(Ugyanaz a helyzet, mint a 22. helyezettnél.)

24. „Totál szívás”
(Kevés cím verte ki ennyire a biztosítékot sorozatrajongóknál, mint a Breaking Bad magyarítása, amely olyan szintre degradálja ezt a kiváló sorozatot, mintha egy Cartoon Networkon futó rajzfilm lenne(

25. „Két kopper”
(Kevin Smith eddigi utolsó filmjének címét nehéz lett volna jól lefordítani (Cop Qut), de biztos találtak volna jobb kifejezést is a magyartalan koppernél.)

26. „A lé meg a Lola”
(Egykori német tanárom csodálkozott a legjobban, hogy hogyan lett a futó Lolából ez a fordítás.)

27. „Gézhelyzet, avagy kórház a káosz szélén”
(Egyszerre sikerült a nagymamák két kedvenc kórházsorozatból gúnyt űzni, ráadásul a roppant kreatív fordítók egy korábbi Irigy hónaljmirigy epizód címét használták fel, a végeredmény is valami hasonló.)

28. „Jószomszédi iszony”
(DeVito jópofa fekete komédiájának eredeti címe (Duplex) valószínűleg semmit sem mond a magyar nézőknek,. ám akkor sem kellett volna ekkora közhelyes címmel ellátni ezt a filmet.)

29. „Sztárom a párom”
(Semmi értelme, és semmi több.)

30.” Szegény embert az Amish húzza”
(Nem tudom, hogy az amis vallási csoport hol húzza Tim Allen és Kirstie Allie karakterét, de valahol biztos, ha már ez a film címe)

31. A bambanő
(Stimmelő cím, mivel mi is csak bambán nézünk az egyébként viccesnek szánt 90 perc alatt.)

32. „Gagyi lovag”
(Akkortájt futott, Martin Lawrance másik „sikere a „Gagyi mami” is, és a forgalmazók úgy gondolták, miért ne címezhetnék át, az egyébként Fekete lovag címen is futó alkotást.

33. „A szívem érted Rappes”
(Ha egy srác az iskola tanulói előtt ezt mondja egy lánynak, valószínű úgy röhögik ki, hogy még az élettől is elmegy a kedve, de egy filmet meg lehet így címezni.

34. Tökéletes célpont
(A film magyar címe pontosan ellentéte az eredetinek amely „Hard Target”)

35. „Az asztronauta”
(Majdhogynem tökéletesen sikerült lefordítani, csak kár, hogy az eredeti cím az asztronauta feleségére utalt.

36. „Német pite 1-2”
(A magyar fordítók úgy gondolhatták, ha az amerikaiaknak van már pitéje, ideje a németeknek is sütni egyet. Mondanom sem kell, nincs benne pite, és még az amerikai változattól is sokkal elmarad.)

37. „Eszement Freddy”
(Tom Green 90 perces elmebajában Freddy egy teljesen jelentéktelen karakter (akit az angol cím szerint megujjaznak), de a fordítók szerint az ő agya szállt el, és nem a főszereplőé, akit nem is így hívnak.

38. „A sejt”
(Mit sejt a sejt, aki mit sem sejt idézhetném szabadon a Geszti Pétert, de, hogy ebben a filmben egyetlen sejt sincs, az biztos)

39. „Oltári nő”
(Nem volt elég, hogy ez a film a Micsoda nő teljes stábjával készült , még emlékeztetni is kellett rá a magyar nézőket.)

40. „Kóla, puska, sültkrumpli „
(Természetes, hogy egy Columbine-i bowling című dokumentumfilmre nem lenne senki kíváncsi Magyarországon, de akkor is teljesen valószerűtlen a fordítás, pláne, hogy az étkezési szokásokról szó sincs.

41. „A csajom apja ideges”
(Meg mindenki, akinek egy kicsit is jóérzése volt a magyar címeket illetően.)

42. „A szomszéd nője, mindig zöldebb”
(Hát igen a két zsémbes öregember nem volt elég, még meg kellett változtatni egy közmondást, és azt betenni címnek.)

43. „Miért éppen Minesota”
(Próbáltak utalni a sikeres Miért éppen Alaszka című sorozatra, de minek)

44. „ 21.Las Vegas ostroma”
(Csakhogy ne kelljen elolvasnunk miről is szól a film, kaptunk hozzá egy alcímet.)

45. „Amikor egy bérgyilkos is több a soknál”
(Amikor egy rossz magyar cím is több a soknál)

 

46. „K-Pax.-A belső bolygó”
(A K-Pax bolygó nem bennünk van, a címadók ennek próbálnak ellentmondani.)

 

47. „Suliból buliba, avagy újra hangyák a gatyában”
(A filmet később vetítették, mint az Amerikai pite német megfelelőjét, így az RTL-klubnak sikerült beletenni a címbe, egy későbbi film megnevezését.)


48. „Horrora akadva, avagy tudom kit ettél tavaly nyárson”
(A film legalább akkora böszmeség, mint az alcíme, de a címadók sem voltak a helyzet magaslatán.)

49. „Agymenők”
(Az ősrobbanás elméletet mától agymenők elméletnek hívjuk, az utóbbi évek egyik legjobb szitkomjának címe jó pár néző kedvét elvehette a sorozat megtekintésétől.)

50 „Reszkessetek betörők”
(Amíg az ember pici gyerek, aki nem tud angolul valószínű azt hiszi, hogy a Home jelenti a reszkessetek szót, az alone pedig a betörők megfelelője.)

 

A listát még hétfő reggelig is lehetne folytatni, és ami a legszomorúbb, az ilyen címek száma évről-évre növekszik.

Címkék: FILM