A Thomas Anders és Dieter Bohlen által alkotott Modern Talking volt a 80-as évek egyik legnépszerűbb együttese. 1984 és 1987 közötti ténykedésük során sorra adták ki a jobbnál jobb lemezeket, illetve valósággal ontották magukból a slágereket. aztán a sikerekkel teli 3 évnek egy csúnya összeveszés véget vetett. Bohlen a Blue system nevű formációban ért el sikereket, míg Anders szólóban próbálkozott több kevesebb eredménnyel.

Bevallom ez az együttes meghatározta gyermekkorom zenei ízlését, rengeteg kazetta, illetve bakelit lemez megvan tőlük, melyeket még néha ma is lejátszom, csak a nosztalgia kedvéért. Tudom, hogy messze nem a legjobb zenekara a 80-as éveknek, de egyszerűen nem tudok haragudni arra a zenére, amit csináltak.

1998-ban a két derék germán kibékült, és úgy döntöttek , újraalakítják a korábbi sikercsapatot. Sorra adták ki az új albumokat, új slágerekkel, és népszerűségük töretlen volt. Hogy, mást ne mondjak, hazánkban a Kapcsolat koncerten közel 250 ezer ember előtt léptek fel. Igen ám, de az új slágerek mellé jöttek a régi slágerek újrafeldolgozásai is. Bár ne jöttek volna.. Bohlen úgy gondolta, hogy korszerűsíteni kell a dalok hangzásvilágát, hogy a fiatalabb generációval is megszerethessék őket. [Saját példámból mondom, szamárság volt]. Ennek az újító szellemnek volt az egyik első áldozata a Brother Louie, mely talán az együttes legnagyobb sikere volt.

Az 1986-os dal igazi lenyomata volt a 80-as éveknek, melyet Németországban ők uraltak. A felújított változat viszont csak egy tucatdal a 90-es évtizedből. Míg az eredeti változatban, csak őket halljuk, itt igénybe vették egy Eric Singleton nevű rapper segítségét is. De minek? Eltűnt a korábbi hangzásvilág, gagyin diszkósítva lett zene, és ha ez még nem lett volna elég, természetesen rap is társult a dalhoz.
A videoklip még rá is pakol egy jó nagy lapáttal. Az 1986-os változat szerintem minden zenerajongónak ismert, de azért elmondom: jeleneteket mutat be a Volt egyszer egy Amerika című filmből, valamint zeneileg próbálta megidézni azt a korszakot. Erre mit kaptak a rajongók 98-ban: látjuk ezt a rapper, amint az évtizedre jellemző arcoskodást adja elő. Úgy értem: úl a rohadt nagy jakuzzijában, és jobbnál jobb nők rázzák neki a seggüket. Ezután előveszi a kor legmenőbb mobilját, melyen a zenekart nézi, akik ventilátorok között játszanak. Ezután láthatjuk, amint az együttes nézi rapperünket egy tévén, amint előbb vadiúj Mercedesében, majd motorcsónakján csajozik. És ez megy 3 és félpercig, mikor is véget ér a dal.

Zárszóként annyit tudok mondani, inkább hallgatom meg az eredetit 10-szer, mint az újramixelt változatot még egyszer.