Theo Walcott 25 éves

theo-walcott01_1395003984.jpg_1280x1024

Már majdnem egy évtizede ott van az elitben, és még mindig csak 25 éves. Hiába számít igazi világsztárnak, még mindig nem érte el azokat a sikereket sem egyéni, sem csapatszinten, amelyre tehetsége predesztinálná. Ő The Walcott.
Theo 1989. március 16-án született London kerületében Stanmoreban. Gyermekéveiben a Newbury valamint a Swindown Town csapataiban rúgta a bőrt, innen vitte el a Southampton. A "szenteknél" végigjárta a szamárlétrát, legnagyobb sikere az volt, amikor bejutott csapatávval a 2005-ös FA kupa döntőjébe. Ebben az éveben bemutatkozott a felnőttek között a másodosztályban, és szinte azonnal kezdő pozíciót vívott ki magának. Arsene Wenger nem kis potenciált látott a tehetséges srácban, így a 2006-os évet, már az Arsenal focistájaként kezdte. ám nagy ugrás volt ez egy fiatalembernek, az tavaszi szezonban egyetlen egy tétmérkőzésen sem lépett pályára a BL döntőbe is bejutó együttesbe, csupán az edzéseken erősödhetett. Emiatt a tény miatt is okozott világszenzációt, hogy Sven-Göran Eriksson meghívta a válogatottba. 2006. májusában Fehéroroszország ellen pályára lépett a B válogatottban, majd a magyarok ellen inmár a nagy válogatottat segítette a padról beszállva. Azzal, hogy szerepelt a mieink elleni meccsen, ő lett az első, aki Premier League meccs nélkül ölthette magára a háromoroszlánosok mezét. Az is kisebbfajta elképedést okozott, hogy beürült a Németországba  utazó keretbe, de az még inkább, hogy utána egyetlen percet sem játszott a vb-n. Az angoloknak volt egyetlen egészséges csatára volt rajta kívül, de fel sem merült, hogy szerepet kap. A csapat szövetségi kapitánya később mégsem nevezte feleslegesnek Wallcott elvitelét. Az év szeptemberében bemutatkozott az U21-es válogatottban is, és rögtön gólt szerzett, a számukra szégyenletes 2:2-es végeredménnyel záruló találkozón.
A 2006-2007-es idény főként a ritmus felvételéről, illetve a beilleszkedésről szólt számára. Wenger nagyon helyesen fokozatosan építette be a csapatba. A bajnokságban 16-szor, jobbára csereként kapott szerepet, eredeti pozíciójánál hátravontabb szerepkörben.  Ez nem igazán feküdt a játékának, és minden sorozatot figyelembe véve, mindössze egy góllal zárta az idényt. Gólját a Chelsea elleni Ligakupa döntőben szerezte, ám hiába juttatta vezetéshez az Ágyúsokat, végül elbuktak a döntőt. 2006-ban két góljával kilőtte az U21-eseket az Európa bajnokságra, ám egy sérülés megakadályozta, hogy részt vegyen az angol bronzéremmel záruló tornán. 2007-2008-ra a fejlődése megkérdőjelezhetetlen lett. Egyre inkább alappillére lett a bajnoki címért is sokáig versenyben lévő csapatának, valamint megszerezte első bajnoki, valamint első BL gólját is. 2008-ra visszakerült a válogatottba, és Capello bizalmat szavazott neki. Élete eddigi legjobb meccsét ez év szeptemberében játszotta, amikor mesterhármassal vállalt szerepet Horvátország zágrábi kiütéséből.  Míg ez a szezon a válogatottban a berobbanás, addig az Arsenalban a stagnálás időszaka volt számára. 2009 júniusában csapatkapitánya volt az U21-es Eb-n döntőig menetelő, majd ott szanaszéjjel vert csapatnak.  2009/2010-re újra formába lendült, márciusban két gólt lőtt a Barcelona elleni odavágón, amellyel életben tartotta csapata. Az idényrte rányomta bélyegét az újfent sikertelenség, valamint Wengerrel való sorozatos vitái. Hiába kezdett júniusban, az angolok két vb előtti előkészületi mérkőzésén, Capello megdöbbentette a világot, amikor nem vitte magával dél Afrikába. Sokak szerint Walcott prezentálta volna azt a fantáziát, amely végig hiányzott a csapat játékából, az olasz mester késpőbb óriási hibának nevezte döntését. A 2010/2011 idény volt az első, amelyben tehetségének megfelelő szerepet játszott klubszinten. az idényt rögtön egy mesterhármassal kezdte a blackpool ellenében, és esélyes volt a hónap játékosa díjra is. Az év decemberében győztes gólt szerzett a Chelsea elleni presztízsmeccsen, főszerepet vállalva csapata 3:1-es sikeréből.  Az idényben azonban nem kerülték el a sérülések sem, februárban egy FA kupa meccsen bokasérülést szenvedett, így nem segíthetett klubjának sem a Barcelona elleni, vitatott körülmények között elveszített BL negyeddöntőben, sem pedig a Birmingham ellen elbukott Ligakupa döntőben. Csak májusban térhetett vissza, amikor gólt szerzett a Fulham ellen. A 2011/2012 bajnoki és kupaidény szintén kiválóan sikerült számára. Rögtön augusztusban bizonyította klasszisát, amikor két továbbjutáshoz elengedhetetlen gólt szerzett az Udinese elleni BL selejtezőpárharcban. Mind az őszi, mind a tavaszi bajnokságát az ő gólja nyitotta az Arsenal számára, nagy kár, hogy csapata mindkét meccset elveszítette.. Az idényben nem egy emlékezetes momentuma volt, de a Chelsea elleni gólját még ma is úgy emlegetik, mint amellyel véghezvitte a lehetetlent. Lejobb teljesítményét februárban nyújtotta, amikor három gólpasszt adott a Blackburn elleni megsemmisítő 7:1-es diadal során. Áprilisban ismét megsérült, ám az utolsó meccsre visszatért. Mivel formája kiváló volt, sérülés pedig nem zavarta, nem volt kérdés, hogy tagja lesz az eb-re utazó angol válogatottnak. A kontinensbajnokság valamennyi angol mérkőzésén csereként lépett pályára, Svédország ellen győztes gólt szerzett. Pályája eddigi legeredményesebb szezonja minden kétséget kizáróan a tavalyi volt.  Sokan abban látják,  góljai számának növekedését, hogy újfent sokszor játszott csatárt. Rögtön bekezdett gólok terén, és első emlékezetes produkciója sem váratott sokáig magára.  Októberben a Ligakupában az Arsenal egy legendás 7:5 arányú hosszabbításos mérkőzésen búcsúztatta a Reading csapatát, és Theo három góljával bizonyított. Az őszi szezon során fontos szerepet vállalt a Schalke elleni pontmentésből, valamint a Tottenham kiütéséből is. Decemberben a Newcastle ellen egyedüli éket játszva parádézott, amelyre bizonyíték három gólja, és két asszisztja.  Januárban újabb három évvel meghosszabbította szerződését, véget vetve azoknak a pletykáknak, amelyek szerint eligazolt. Új szerződése hatására szinte megtáltosodott, hiszen egymást követő négy mérkőzésen is betalált. 20 másodperc után rúgott győztes gólt a Quens Park Rangers ellen, amellyel történelmet írt, hiszen soha nem született még ilyen gyors győztes gól a liga történelmében. 14 gólja és 12 gólpassza nélkül aligha jutottak volna el az Ágyúsok a bL selejtezőig. Az évet végül 21 góllal zárta. Formája a nyári szünet alatt mit sem változott, hiszen gólt lőtt az első két bajnoki, a Fenerbache elleni BL selejtezőn, valamint a Marseille elleni csoportmeccsen is.  Amikor Özilt leigazolta az Arsenal már az első meccseken látni lehetett, hogy remekül kiegészítik egymást  apályán, ám Theo két hónapos kihagyásra kényszerült októbertől. Mikor visszatért, nem látszott a kihagyás, hiszen gólt lőtt a Manchester City elleni elveszített mérkőzésen, valamint duplázott a West Ham ellen is. Idén januárban azonban jött az újabb sokk számára, hiszen a Tottenham elleni kupamérkőzésen keresztszalalgszakadást szenvedett, amelynek következtében ki kell hagynia az idény további részét, valamint a világbajnokságot is.
Kivételes klasszis, akit ha elkerülnek a sérülések, és elkezd sikereket elérni, akkor évek múltán legendává válhat.

Címkék: SPORT