Ezeket a sorokat tegnap gépeltem volna le, ám ezen tervemet egy esti enyhébb rosszullét keresztülhúzta.

Kevés olyan film van,, amelyhez véleményem szerint még éretlen vagyok, de Kubriclk legismertebb munkáját ebben a kasztba sorolom. Hiába láttam többször is az Űrodüsszeiát, egyszerűen minden megtekintés után valamifajta más mondanivalóval és tanulsággal álok fel a fotelből. Jelenlegi álláspontom szerint a rendező, valamint Arthur C. Clark a regény írója a következőt adja a néző tudtára: hiába vagyunk mi emberek csaknem 1 millió éve a földön, jellemünk, állatiasságunk mit sem változott az évezredek folyamán, csupán az evolúciónk bizonyos szakaszában járunk. Továbbá érzem benne azt az állítást, hogy az ember csupán egy kis porszem a hatalmas univerzumban, semmi több.

Közhely, de igaz, hogy 1968-ban ezzel a filmmel forradalmasították a filmgyártást. Már maga a kezdő jelenet is briliáns, amikor epilógusként nem látunk semmit, csupán valamifajta éteri hangot hallunk.  A rendező ezzel próbálja kondicionálni a nézőt, a film mivoltára.  Az első képsorok nem kisebb eseményt mutatnak be, mint az ember két lábra állását, valamint ahogyan rájön arra, hogy nincs nála erősebb lény a Földön.  A jelenetben jelenlévő kőtömb, vagy monolit jelképezi az ismeretlent, és annak megértését. Miután az előemberek egyike megérinti azt, értelmesebb lesz a többinél, és így fajtársai vezére lesz. Továbbá láthatjuk azt is, ahogyan a mai társadalomra jellemző "aki erősebb, az diktál" gondolkodás is kialakul. Ezután láthatjuk a,hogy 1998-ban a Holdon találnak egy ugyanilyen monolitot, amelyet az űrhajósok ugyanolyan félelemmel járnak körül, mint elődeink.  Ugrunk három évet az időben és a történet innentől Dave Poole, Dave Bowman és a HAL 9000-es számítógép űrutazását kíséri végig.  Az űrben játszódó jelenetek lassú lefolyása, valamint  a kevés szereplő megjelenítése valamifajta klausztrofóbiát vált ki a nézőből. A HAL 9000-es Bowman kivételével végez a többi utassal, és az űrhajós egyedül jut el a Jupiterre. Az itt látható monolit beszippantja, majd otthon ébred, egyedül, megöregedve.

Kubrick olyan fontos dolgokkal foglalkozik, mindez  többféleképpen is jelen van. A nyitó jeleneten kívül, megtapasztalatlanjuk, milyen az amikor egy mesterséges intelligenciával rendelkező gép is hasonlóan cselekszik, sőt már-már veszélyezteti az ember dominanciáját. Ilyen szempontból a két kulcsjelenet Poole halála, amely tovább erősíti a néző bezártságérzetét, valamint amikor Bowman megöli a gépet.( HAL könyörgése mutat rá arra, hogy nem csupán egy egyszerű gépről beszélünk.)
A filmben használt speciális effektusok közel két évtizedre meghatározták a sci-fi műfaj alapjait. Több, mint 40 éve készült a film, de a dimenziók közötti utazós jelenet még jó 10-15 évvel ezelőtt is megállta volna a helyét, egyszerűen annyira tökéletesen van véghez viive, továbbá olyan szinten szippantja magába nézőjét.
A díszletek, amelyek mind kézzel készültek tovább emelik a film varázsát, hiszen számítógépes technika nélkül sikerült létrehozni egy olyan filmet, amelynél nem az az embernek az érzése: De régi ez a film, de fogjuk fel annak, hogy közel 50 éve csinálták.
A befejezés vagyis a főhős halála szintén többértelmű jelenetsor, számomra egyet jelent azzal, hogy az ember  evolválódása nem ért véget, hanem újabb szintje lépett.

Stanley Kubrick filmje a speciális effekteket leszámítva is egyedülállónak számított, hiszen több jelenetet is  "valós időben" mutatnak, vagyis minden másodperc annyi időbe telik a filmvásznon, mint a valóságban. Ezen jelenetek közül a legismertebb az űrhajó leszállása. A jelenet, illetve néhány űrhajós képsor alatt Johann Strauss Kék Duna keringője szól amely tökéletesen festi alá a világűrben való súlytalanság állapotát. A filmet amúgy is dominálja a komolyzene,  a másik emlékezetes betét az ember felemelkedését festi alá Richard Strauss: Imígyen szóla Zarathustra című művének nyitánya.

A filmtörténelem örök darabja, amelynél nem idéztek többet a popkultúrában, és amely minden megtekintőjének teljesen más mondanivalóval szolgál.

10/10