1995-ben megváltozott az animációs filmek mivolta, ekkor debütált ugyanis az amerikai mozikban az első teljes egészében számítógépes animációval készült film, a Toy Story. A Pixar szúdió első filmjének elkészítése több mint 4 évet vett igénybe, és akkor is látszott, hogy egy új korszak kezdődött a műfajban. Minden jeleneten érezhető az adott technikának megfelelő tökéletes színvonal, valamint az a temérdek ráfordított munka, amelyet az alkotók a projektbe öltek.  Ez volt a stúdió első egész estés mozija, és megalapozódott az a tézis, miszerint a Pixar az animációk királya.  Általános tény, hogy a stúdió forradalmasította a műfajt, számtalan kiváló alkotásának köszönhetően, ám a Toy Story szintjét az én szememben nagyon sokáig nem tudták elérni.

Már maguk a karakterek is zseniálisak, egyszerűen a lehető legapróbb részletig ki van dolgozva a jellemük. A filmben szereplő játékokat olyan már-már toposszá váló tulajdonságokkal ruházták fel, mint a hűség, az egymás megbecsülése, vagy a barátság minden elé helyezése, ezeket a tényezőket más-más rajzfilmekben már megtapasztaltuk, ám a Pixar tovább ment. Karakterit még emberibbé tette azzal, hogy a jó oldalon álló hősöket, nem, csupán a jó tulajdonságokkal ruházták fel, hanem megjelent az önzés, a féltékenység, a hatalomféltés, valamint az erő alkalmazása is. Ezzel a húzással a karakterek még átérezhetőbbek és emberibbek lettek.

A történet szerint a kis Andy játékai öntudattal rendelkeznek, ám valódi mivoltukat titokban kell tartaniuk az emberek előtt. A csapat vezetője Woody a cowboybaba aki Andy kedvenc játékává vált az évek során. A többi játék szinte vezetőjükként tiszteli a seriffet egészen addig amíg Andy nem kap új játékot Buzz az űrhajós szerepében.  Woddy kezdettől fogva utálja az új jövevény, aki amellett, hogy gazdája új kedvencévé avanzsál, és veszélyezteti a társaságban betöltött pozícióját, még csak nem is képes felfogni, hogy ő csak egy  játék, hanem csillagharcosnak képzeli magát.

A történet elsőre gyerekesnek tűnhet, mivel tulajdonképpen arról a minden gyerekben felmerülő kérdéssel foglalkozik, hogy van-e a játékoknak lelke. Ám a történet többféleképpen értelmezhető.
Tegyük fel, hogy a szoba jelképezi a diktatúrát, ebben az esetben Andy a vezető, a játékok pedig az irányítható kisemberek. Gazdájuk tulajdonképpen úgy irányítja a játékokat, ahogy akarja. A játékok pedig elhiszik, hogy minden az ő érdekükben történik, így képletesen olyan élőlényekké vállnak ,amelyről egy diktatúra mindig is álmodik, azaz akiknek ígéretekkel már-már meghajlították a gerincét. Woody-t gondolkodását tulajdonképpen már meghatározta ez az ideológia, és a végén az egyetlen szabadgondolkodású játékot Buzz-t is meggyőzi, a hatalom jogosságáról.
Maradván a kisember vonulatnál, a film egyik meghatározó jelenete amikor Buzz rájön, hogy ő is csak egy játék, annak a reklámnak a hatására, amelyben látja saját magát termékként. a képsorokat értelmezhetjük úgy is, hogy ő az az átlagember, aki elhitte, hogy sok nagy dologra hivatott az életben, ám rá kellett jönnie, hogy csupán egy a millió arctalan sorstársából, s így beletörődik a sorsába. 
Ha viszont kivesszük Andy-t a képből, akkor is a hatalmi harcoknak lehetünk szemtanúi, hiszen Woody hozzászokott ahhoz, hogy ő és csak is ő a vezető, a többiek azt csinálják amit mond, és feltétel nélkül megbíznak benne. Amikor az új jövevényt elkezdik hasonlóan tisztelni, elsőre úgy tűnik, hogy aljas szándékból akar megszabadulni riválisától, holott csupán az őt megillető domináns pozíciót akarja visszaszerezni. Ebben a viszonylatban a többi játék jelképezi a népet, akik a végsőkig kitartanak régi vezetőjük mellett, kivéve Krumplifejuraságot, aki a lázadó, örökké elégedetlen embertípust személyesíti meg, és harcához a végén megnyeri a többieket is.

Amellett, hogy a Toy Story az egyik legjobb animációs film a történelemben, teljes értékű vígjátékként, valamint az utolsó jelenetekben immár teljes értékű kalandfilmként is számon tarthatjuk, némi drámával megspékelve. mivel ez a legrövidebb Pixar film, így a történetnek végig ezer fokon kell pörögnie, és előrehaladnia, és ebből a szempontból sem lehet egy szava sem a nézőnek.
A stúdió animációs filmjeinek általában Randy Newman szerzi a zennéjét, és ez már itt sem volt másként. Nem vagyok rajongója az amerikai zenészek, de itt egészen kiváló dalokat írt a filmhez, amelyek magyarul talán még élvezhetőbbek, Berki Tamás kiváló előadásában.

Meg kell említeni a film szinkronjáét, amely mind eredeti, mind magyar vonatkozásban frenetikus. Amerikában olyan sztárok kölcsönözték a szereplők hangját, mint az akkor friss Oscar díjas Tom Hanks, mint a Disney hivatásos színésze Tim Allen, Don Rickles is fergeteges Krumplifej uraságként, valamint hallhatjuk Robert Lee Ermey-t az őrmester hangjaként, aki rövid "megjelenésével régi szerepeit parodizálja. A magyar változat szintén kiválóan sikerült, elsősorban a főszereplőpárost megszólaltató Stohl András-Dörner György kettős végett, de a mellékszerepekben is olyan kiváló szinkronhangokat hallhatunk, mint Forgács Gábor és az azóta már elhunyt Kristóf Tibor.

Közel két évtized alatt mit sem veszített fényéből a Játékháború, amelyet két további folytatással láttak el, így kreálva a Toy Story franchise-ból minden idők egyik legjobb filmtrilógiáját.

10/9