Vasárnap múlt negyedszázada, hogy a német nép lázadásának eredményeként lerombolták a berlini falat.  Nem éltem abban az időben, mégis úgy gondolom, hogy ez volt a XX. század történelmének egyik, ha nem a legnagyobb tette. A kommunizmust/ szocializmust lehet szidni vagy visszasírni, ám abban szerintem nem lehet vita, hogy ennek a falnak a megépítése volt az egyik leggyalázatosabb tette a rendszernek. Nem elég, hogy beszűkítették a nép látókörét, megszabták, hogy hova utazhat az ember, hogy mit mondhat el nyilvánosan, hogy tartaniuk kellett a Stasi ügynökeitől, még a fal is ott tornyosult Kelet Németország lakói előtt. (Ha az információk pontosak, minden harmadik NDK-beli lakos ügynök volt.) Mai szemmel nézve is borzalmas a cselekedet, hogy egy országot, azon belül egy várost így válasszanak szét.  28 évig állt ez a borzalmas monstrum, amely a két rendszer ellentétének szimbóluma volt.  Egy rendszerváltás után született fickónak, mint amilyen én is vagyok szinte felfoghatatlan, hogy ez valaha is létezett. Valahogy úgy tudom elképzelni, mintha szülővárosomat kettéválasztanák, és ha meg karom látogatni a szüleimet, határsértés címén belém eresztenének 6 golyót, elföldelnének a fenébe, és a végén gyilkosom 10 kelet német márkát kapna a megölésemért. Még a gondolat is elborzasztó. A német népnek, amely elszenvedett két világháborús vereséget, Adolf Hitler uralmát, a megbélyegzést, és az ország felosztását az 1989 novemberi események ha nem is szolgáltak teljes mértékű elégtételként, mégis valamilyen szinten gyógyírt jelentettek a sebeire.