Alig néhány nap múlva mutatják be a Nagyfater elszabadul című filmet, amely az előzetese alapján egy kissé beteg humorú, ám alapjában véve teljesen átlagos vígjátéknak tűnik Zac Efron főszereplésével. A probléma ott kezdődik, hogy ki a, High Shcool Musical filmek skatulyájából kitörő színész partnere. Az évtizedek során már többször láttunk olyat, amikor egy film azzal próbál poénkodni, hogy egy idős karakter fiatalosan viselkedik. Ezek a próbálkozások szinte kivétel nélkül kínosan sültek el, kivéve a Jackass áldokumentarista filmjét, a Rossz nagyapót. Míg azonban a született kretén, (Éppen ezért szeretnivaló.) Johny Knoxvillenek pontosan jól állt, hogy vénembernek öltözve pukkasztotta a népet, addig Robert De Niro szereplése egy ilyen filmben nálam már a vállalhatatlan kategóriába tartozik. Nem arról van szó, hogy az ellen ágálok, hogy egy ekkora művész komédiázik, hiszen forgatott ő jó vígjátékokat is (Nem vagyunk mi angyalok, Komédia királya, Hibátlanok, vagy éppen a Csak egy kis pánik.), itt már az a gond, hogy szép lassan lerombolja azt, amit 30 év alatt felépített. De Nirónál pénzéhesebb zsenit még nem látott Hollywood, amíg Jack Nicholson vagy Al Pacino megelégedtek azzal, hogy 2-3 művészileg megkérdőjelezhető filmben szereznek egy kis pénz, addig ő az elmúlt 20 évben sorra vállalja a rosszabbnál-rosszabb filmek szerepeit. Égette magát Rocky és Bakacsin kalandjaiban, alpári poénoknak engedett teret az Apádra ütök folytatásaiban, érthetetlen módon vállalt szerepet a Machétében,korábbi gengszterfilm sikereit ávlotta aprópénzre a Cápamese szinkronizálásával, kivette a részét a Nagy nap bukásából,most pedig éppen egy kamaszlelkületű 70 évest játszik egy korábbi tini sztár mellett. És nekem nagyon úgy tűnik, hogy még Pacinoban van annyi, hogy egy életre feledtesse velünk egyszeri kisiklását, vagy éppen Michael Caine és Harvey Keitel is szeretnének valamit hagyni maguk mögött az Ifjúsággal, addig Hollywood korábbi koronahercege lemondott a trónról való visszatérés lehetőségéről. (Nem is csoda, hogy lassan csak David O. Russel foglalkoztatja őt a nagy rendezők közül.) És még ugyebár ott van a szörnyű tény is, hogy a színész elméletileg elmezavarban szenved, melynek hatására még kevésbé képes eldönteni, hogy mely forgatókönyvekre is mondjon igent, és miben nem kellene szerepelnie. (Bevallása szerint már nem is emlékszik az utóbbi időben forgatott filmjeire.) Jelenleg 22. életévemet taposom, és szerencsésnek vallhatom magam, hogy több, mint 10 évvel ezelőtt a Keresztapa 2 volt az első film amiben láttam őt játszani, és nem valamelyik tucat vígjátéka, s így lettem rajongója az ő színművészetének, és tudtam meg. Most belegondolva, éppen növekszik egy generáció, akik lehet, hogy már avitosnak tartják látatlanban a 70-es, 80-as évek filmjeit, és számukra De Niro egyet fog jelenteni majd az ilyen Nagyfater elszabadul kaliberű filmek főhősével, és nem pedig egy korábba évtizedekig csodált színészóriással.