Kezembe akadt egy 2005-ös Sztársport magazin, és az egyik cikkben az cikkíró fél oldalon keresztül korholta Lothar Matthaust, mondván, hogy nem vitte magával a válogatott amerikai túrájára a góllövőlistát vezető Márkus Tibort.

Kérdezem én, az, hogy valaki gólkirály egy ligában magában hordozza azt, hogy azonnal a válogatott keretében kell szerepelnie?
35-40 évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy egy veszélyes gólvágót otthon hagyjanak a világ nagy futballhatalmainak országában, ám Németország kivételt jelentett már akkor is.
Érdemes végignézni a Bundesliga gólkirályok (illetve az adott idények legeredményesebb német játékosok listáját, és megnézni, hányan is futottak be közülük komoly válogatott karriert.) Klinsmann már azután lett válogatott, hogy duplázott egy kupadöntőben, valamint a Stuttgartnak ő volt a kirakatembere, a kétszeres gólkirály Roladn Wolfharth aki egy igazi gólgép volt a Bayernben kétszer játszott a Nationalelfben, hasonlóan Thomas Allofshoz, a stuttgarti Fritz Walter nem volt soha válogatott. Martin Max egyszer volt válogatott, akkor is inkább a teljesítménye elismeréseként. Ha ez a folyamat hazánkban történt volna meg, nincs edző akit ne kezdett volna ki a sajtó, Németországban viszont bíztak a kapitányban, és a német focinak ez volt a második aranykora, (3 VB döntő, , 2 EB döntő.)
Ott már ekkor rájöttek, hogy nem 20-23 (a keretek száma ugye ekkor növekedett.) klasszist kell összeválogatni, hanem a megfelelő csapatokat. Ellentétes példának tudom felhozni Franciaországot, ahol a gólkirálynak kis túlzással bérelt helye van a világbajnoki keretben, ugyan a gallok 98-ban megnyerték a Vb-t, de a győzelemből szinte semmilyen részt nem vállalt a kétszeres gólkirály Givarch. Hiába játszott az ifjú Henry és Treztuget is a csapatban, mégis az egész vb-t végig alibiző auxeri kezdett a fináléban. 4 évvel később az ifjú Cissé mondott csődöt a csapattal egyetemben, 2008-ban pedig Benzema volt az aki csalódást okozott. Karim tökéletesen kezdte a szezont 15 gólnál tartott az ősszel, de a tavasszal mintha elhagyta volna a góllövőcipőjét, mégis rá épült a kékek kerete, a rutinos Treztuget otthon maradt, meg is lett az eredménye.
Olaszország volt az a nemzet amely megmerte lépni, hogy otthon hagy egy gólveszélyes játékost mivel a kapitány nem látja szükségét, 82-ben Enzo Bearzot konkrétan otthon hagyta Pruzzot, és beválogatta a két évig nem is játszó Paolo Rossit, aki világbajnokok csinált a Squadra Azzuraból. 2006-ban ugyanez zajlott le, akkor ez előző évi gólvadászt Lucarelli nem utazott németországba, mondván van elég minőségi csatár a keretben, az eredmény ismét világbajnoki cím.
Tiszteltem ezért az olasz edzőket, de a bálvány leomlott bennem, mikor az azzurik tavalyi sorsdöntő meccsén a nem éppen válogatott szintű Immobilét láttam játszani, pusztán azért mert ő volt a gólkirály.
Véleményem szerint az edzőnek nem szabad befolyásolva lennie sem a szurkolók sem az újságírók szavától, eklatáns példa erre Luiz Felipe Scolari döntése, mikor is otthon hagyta az aranycipős Jardelt, az élete második virágkorát élő Romáriót, a Bayern kirakatemebrét Elbert, és elvitte azt a Ronaldot, aki fél évet játszott. A többi már történelem.
Németországban természetesen a helyzet változatlan, és az eredmények az edzőket igazolják, Joachim Löw 2010-ben kihagyta a 20 gól fölött teljesítő Kurányit, és a góllövést a bajnokságban gólképtelen Podolskira, és Kloséra, a honosított Cacaura, a válogatottban alig eredményes Gomezre és az újonc Müllerre bízta, az eredmény egy csodálatosan játszó csapat és világbajnoki bronzérem. Véleményem szerint ekkor bizonyosodott be, hogy a gólkirályi cím túl van misztifikálva, és ma már nem lepődünk meg, hogyha Stefan Kissling kimarad a VB keretből, vagy Alexander Meiernek esélye sincs bekerülni a Nationalelf keretébe.