Daniel Pedrosa 2005-ben azzal a tudattal nyerte meg a 250 köbcentiméteres kategória világbajnoki címét, hogy a következő évre érvényes szerződése van a királykategóriás Repsol Hondánál.

Még 2006 márciusáig el nem kezdődött a világbajnokság az ember nem tudott úgy beleolvasni egy szakujságba, nem tudta úgy bekapcsolni a MotoGP-vel foglalkozó műsorokat, hogy ne azt hallotta volna: „Végre a bajnok Rossi megküzdhet az ifjú Pedrosával.” Böröczky Józseftől, Haraszti Ádámon át Juliam Ryderig mindenki abban a hitben volt, hogy a spanyol bukósisakos csodát fog tenni. Tény, Dani az első futamain nem versenyzett rosszul, sőt a jerezi futamot kis híján megnyerte, Törökországban pedig már nem volt ellenfele. Alig vártuk tőle a hasonló folytatást, ám a doningtoni sikere után mintha elvágták volna az egészet, és kezdett beleszürkülni a mezőnybe. Csapattársa ekkoriban az amerikai Nicky Hayen volt, aki egy gyengébb fejlesztésű motorral is vezetni tudta a bajnokságot, ám a csapat mégis Pedrosára épített. Pedrosa évének mélypontja kétségtelenül az estorili hétvége volt, mikor is kiütötte világbajnoki címért küzdő csapattársát,. (Hayeden ököllel akart elégtételt venni az esetért.) Végül az amerikai szerencsés körülmények között bajnok lett, és azt hiszem ez alapjában határozta meg Pedrosa karrierjét. Úgy jött föl, hogy előtte három esztendőn keresztül bajnok volt, a debütálásával viszont csalódás t okozott magának és az elvárások teherként nehezedtek rá.
2007-ben teljesen beleszürkült a mezőnybe, két győzelmet aratott, és Rossi sérülésének köszönhetően végül fel tudott jönni a második helyre összetettben. (A Doktor 24 ponttal volt előtte, és a szezonzárót végül Pedrosa nyerte.) A bajnoki címre egyébként szemernyi esélye sem volt.
2008-ban Assen után még vezette is a bajnokságot, ám hibai miatt megint nem volt esélye arra, hogy megszorítsa Rossit és Stonert. 2009-ben stabil harmadik tudott lenni az év végén, de a szakemberek kezdtek kételkedni abban, hogy valaha megküzd majd Rossival a világbajnoki trófeáért.
2010 lehetett volna az ő éve, Rossi megsérült, Lorenzot pedig erőből is le tudta győzni néhányszor, ám sérülése keresztülhúzta a számításait. Ekkor derült ki, hogy ő az egyik legsérülékenyebb pilóta a kategóriában, és nem az volt a kérdés, hogy mikor nyer vb-t, hanem, hogy mikor fut végig egy komplett szezont sérülés nélkül. (Első VB címét is törött lábbal nyerte.)
2011 teljes csőd volt a részéről, többször is megsérült, és hiányzott is jó pár futamról, ráadásul a világbajnok az a Casey Stoner lett, aki első évét töltötte annál a csapatnál, amelyet ő már ötödször akart a csúcsra vinni. 2012 volt az egyetlen MotogP szezon, amikor kifogástalanul versenyzett, tartotta is a lépést Lorenzoval, ám Ausztráliában szertefoszlottak az álmai. Ekkor látszódott meg igazán, hogy az a Pedrosa már a múlté, aki el bírja viselni a rá nehezedő nyomást, és röhögve nyeri meg a (Átvitt értelemben, mivel szinte sohasem mosolyog.) a sorsdöntő futamokat.) Tavalyelőtt megint egy sérülés húzta ketté a világbajnoki címről alkotott vágyait, ám 2014-ben kiderült, hogy Pedrosát annak idején bizony túlértékelték.
Véleményem szerint már azt sem volt neki könnyű megemészteni, hogy Lorenzo és Marquez valósággal túlnőttek rajta, ráadásul ifjú csapattársa ismét világbajnok lett, de Marquez tavaly valósággal agyonverte a mezőnyt. Még Marquez közelítette a rekordokat, Dani ugyanazzal a technikával a dobogó alsó fokáért harcolt.
Idén fogadkozott, hogy legyőzi Marquezt, ám egy sérülés miatt újra a pályán kívülre kényszerült.
Hiába 30 éves, és van még hátra 8-10 éve ebben a sportágban, szerintem el kellene gondolkodnia vagy a visszavonuláson, vagy a környezetváltáson, ám más kérdés, hogy a Repsol nélkül mire is menne, és lenne-e olyan élcsapat aki alkalmazna egy tehetséges, de megbízhatatlan és sérülékeny pilótát.
Dani Pedrosára 10 év múlva úgy fogunk emlékezni, mint a 125-ös és 250-es kategória egyik legnagyobb tehetségére, valamint a MotoGP be nem váltott örök ígéretére.