Nem vagyok nagy horror rajongó, egyszerűen nem tudok félni ezek az olyan alkotásokon, ahol több liter művért elhasználnak, valamint attól kell rettegni, hogy valakit minél brutálisabban ölnek meg.  William Friedkin  filmje azonban a kivételek közé tartozik. Ez a film a horror műfaj aranykorában született, amikor még adtak a történetre, a színészi alakításokra, és nem a még több pénz, valamint az, hogy minél több vérre éhes tinit csaljanak be a moziba volt a lényeg.
Az ördögűzőnek egyszerűen drámai mélysége van, amely szép lassan áttelepedik a néző lelki világára, és még az alkotás megtekintése után is napokig nyomassza azt. Itt nem egy álmokban létező sorozatgyilkostól, vagy vérszomjas idegenektől kell félni, itt egy aranyos kislánytól, akit a sátán megszállt. A  film világa egyszerűen nem engedi, hogy a néző bármeddig is reménykedjen, és néhány jelenet még erre rá is pakol, hogy semmilyen remény sincsen az Antikrisztussal szemben.

A történet szerint a tizenéves Regant megszállja az ördög. Anyja nem is sejti, hogy milyen komoly vaja van a lányának, ezért orvosokhoz viszi a lányát, majd végső elkeseredésében Merrin és Damien Karras atya segítségét kéri, hogy segítsenek megmenteni gyermeke lelki üdvét. A dolgot tovább nehezíti, hogy Karras atya elveszítette édesanyját, és így hite megingott, az ördög pedig ezt pontosan megérzi rajta.
 

A film ereje abban rejlik, hogy feszegeti a néző tűréshatárát, a néző már-már felállna a székéből, és kikapcsolná a tv-t, ám mégis kíváncsi arra, mi is fog történni  Regannel, ezért inkább elviseli a borzalmakat, amelyek a szeme elé tárulnak. félelmetesebbnél félelmetesebb várnak a filmet megtehetőkre, és az idő előrehaladtával ezek egyre brutálisabbak lesznek.
A francia kapcsolat Oscar díjas rendezője azok után, hogy 3 évvel korábban elkészítette minden idők egyik legjobb thrillerét, itt letette az asztalra a  horror műfaj időtálló klasszikusát.  Hihetetlenül kemény filmet rendezett, melyek már-már elviselhetetlenségig viszik a feszültséget a nézőbe. A történet végig dinamikusan működik, egy perc sincs benne, a néző egy percre sem fog unatkozni, amíg Az ördögűzőt nézi.
A színészválasztás rendkívül erős lett: az akkor 12 éves Linda Blair-t hihetetlenül jól felkészítették a szerepre, és minden idők legjobb gyerekszínésztől látható alakításával bizonyít is, amelynek Oscar jelölés, valamint Golden Globe díj lett a jutalma. A film másik erős embere a kétségek között őrlődő Karras atyát megformáló, és számomra ez után a film után érthetetlenül kevés lehetőséget kapó Jason Miller. A legendás Max von Sydow, valamint Ellen Burstyn ugyan hiába alakítanak nagyszerűen, csak epizódszereplők,valamint mindkettőjüktől láthattunk már nagyobb alakítást is.
Az alkotás hangulatát tovább fokozza, a Mike Oldfield által jegyzett  Tubular Bells, amely a zenész azóta is legsikeresebb és leghangulatosabb szerzeménye lett.A filmhez sikeréhez illően azóta több folytatás, és remake is készült az Ördögűzőhöz, ám azok inkább csak bőrlehúzásnak, mint méltónak számítanak, az eredeti klasszikushoz.

Igazi klasszikus, amelyen nem látszik meg, hogy már több mint négy évtizede készült, ma is olyan hatással van nézőire, mint 1974-ben.  Gyenge idegzetű, és félénk embereknek nem igazán ajánlott,  mindenki másnak a rendezői változatot javaslom.

10/9

Ez a film rendelkezik minden idők legrosszabb magyar filmcímével, máig sem tudom, hogy a Le boulet-ből. hogy a fenébe lett ez a fordítás. Valószínű, hogy a forgalmazók úgy gondolhatták, hogy A ravasz az agy és a két füstölgő puskacső sikerét meglovagolva újra eladnak egy ilyen hangzatos című alkotást a magyaroknak, és az cseppet sem zavarta őket, hogy a két filmnek semmi köze egymáshoz.
Ez a francia-angol koprodukcióban készült  alkotás, hiába végtelenül szórakoztató, sajnos sem a franciáknál, sem hazánkban nem kapta meg azt a kritikai elismerést, amit igazából megérdemelt volna.

A történet főhőse Moltes a dörzsölt gyilkos, aki utolsó évét tölti a párizsi börtönben. Szenvedélyesen lottózik, és a szelvényét mindig a fegyőr Reggio adja fel, akivel az évek alatt barátság alakult ki közöttük.  Egy véletlen baleset miatt Reggio kórházba kerül, és Moltes pont akkor nyer a lottón. Mivel a smasszer betegszabadságot vesz ki, Moltes azt hiszi, hogy barátja át verte, s így jobb híján megszökik a börtönből. Moltest üldözi az Interpoll, valamint egy gengszter a török, aki testvére halálát akarja megbosszulni rajta. A főhős felkeresi Reggiot, aki abban a tudatban van, hogy feleségénél van a szelvény, aki pont elutazott a Dakar rallyra.  Így aztán hőseinknek nincs más választása, mint utána menni. Ettől kezdve igazi üldözőverseny kezdődik közöttük.
 
Már az általa képviselt humorból is rájöhetünk, hogy európai filmről van szó, hiszen a táskaelcserélés, és a fordulatos komikus sztori is egyfajta sajátossága a gall komédiáknak. A másik ilyen szempont, az,. hogy a politikai korrektség nyomát nem találjuk meg. a törököt rendszeresen kurdnak szólítják, sőt egyszer még le is cigányozzák, a fegyőr feleségét sz2szopószájú repedtsarkúnak" nevezik, a beduinokat géppisztollyal hadonászó terroristának állítják be, s sorolhatnánk tovább a non píszi elemeket, amelyeket a film felvonultat. Az akció jelenetek, illetve az üldözések rendkívül jól, illetve szórakoztatóan lettek megcsinálva, a vidámparki jelenetet szerintem bármely hollywoodi produkció megirigyelte volna.
A karakterek igazából archetipikusok: Moltes a szőröstökü profi,  Reggio a szeretnivaló hülye, a török pedig az idióta gonosz megtestesítője. Utóbbi segítője aki a Giga névre hallgat egyértelműen tisztelgés a James Bond filmek legendás antagonistája a Cápa nevű bérgyilkos előtt.  Kiemelném Nicolas  Anelka cameoját aki saját egóját fényezi néhány másodperces jelenlétével.  Megemlíteném az eredeti magyar szinkront, amely kiváló lett, olyan nagyszerű szinkronhangok közreműködésével, mint Csernák János, Schnell Ádám, vagy mint Sinkovits Vitay András. Ez igazi minőségi munka lett, ellentétben azzal a lebutított változattal, amellyel a kereskedelmi televíziókban vetítik a filmet.

Nem tökéletes film, de aki 2 órát önfeledten szórakozva akar eltölteni, annak csak ajánlani tudom.

10/7,5

Peter Cattaneo filmje talán a 90-es évek legismertebb brit komédiája. A történet az angliai Sheffield városában játszódik, mely hajdan virágzó iparvárosként működött, ám a 90-es évek végére a gyárak bezártak, és csak a munkanélküliség maradt utánuk.  A cselekmény hősei mind állásukat vesztett szerencsétlen munkásemberek, akik sehogy sem találnak állást maguknak. Egyiküknek, a kissé beteges Gaznek, az a képtelen ötlete támad, hogy egy vetkőzőszámmal, és az érte kapott pénzzel  talán kilábalhatnak a csávából. A városban pedig híre megy, hogy olyat láthatnak az emberek, amelyet egy életre megemlegethetnek.

Bár a film műfaja vígjáték, ugyanakkor megvan nem hiányoznak belőle a drámai pillanatok sem. Érezni rajta azt a kilátástalanságot, amely az állástalan emberekre jellemző úgy általában.  Bár a karakterek a főhumorforrások, mindegyiküknek megvan az a maga drámája. Gaz csóró, mindent megtenne a fiáért, ám amíg nem tud fizetni, nem is találkozhatna a sráccal, Dave azt hiszi, hogy nem tud eleget nyújtani a feleségének, aki szerinte megcsalja őt, Gerald nem meri elmondani feleségének, hogy nincs munkája, ezért fenntartja a látszatot, hogy tudja biztosítani a luxust, amihez az asszony hozzászokott, a sort még színesíti egy öngyilkos hajlamú fickó is, aki nem meri bevallani magának, hogy meleg.    A film abból a szempontból is újat mutat, hogy leszámol az évtizedet belengő férfik ideállal. Hőseinkről mindent elmondhatunk, csak azt nem, hogy klasszikus férfiszépségek lennének: egyikük öreg, másikuk kövért, a harmadik tyúkmellű, és még folytathatnánk.
A színészi alakítások kifogástalanok: Robert Carlyle példáúl élete alakítását nyújtja a szerencsétlen, ám mégis szerethető gaz szerepében de ugyanez elmondható a Geraldot megformáló Tom Wilkinsonról. [Megjegyezném, hogy a magyar szinkron is fergetegesen jól sikerült.] Kiemelném, hogy a film hangulatát tovább fokozza a 60-as illetve 70-es évek slágereinek felcsendülése.
A film kétségtelenül az 1997-es év legsikeresebb brit filmje lett, óriási bevétel mellett, olyan fontos BAFTA díjakat is bezsebelt, mint a legjobb film, a legjobb forgatókönyv, vagy mint a legjobb férfi főszereplő díja. Az Alul semmit Oscar díjjal jutalmazták 1998-ban a Legjobb forgatókönyv kategóriában.

Összességében ez egy fergetegesen szórakoztató vígjáték, értelmes humorral, bitang jó zenékkel, valamint némi komoly tartalommal.

10/8

Minden kedves látogatónak boldog, és sikerekben gazdag 2014-es esztendőt kívánok!