F1 2013 szezonzáró 2. rész. Csapatok értékelése

Két nappal ezelőtt értékeltem a pilótákat, most hasonló módon következzenek a csapatok. Az értékelés ezúttal is szubjektív.

1. Red Bull : Idén zsinórban negyedszer vágtunk úgy neki a szezonnak, hogy az osztrákoké a legjobb autó, és aki világbajnok akar lenni, annak őket kell legyőznie. Negyedszer sem sikerült. Az első néhány futamon ugyan döcögött a gépezet, de miután Vettel beindult nem volt megállás. Bár a csapatnál a malajziai botrány után elterjedt, hogy nincs fegyelem, végül Webber is beletörődött a sorsába. A Red Bull ugyan erre az évre elveztette egyértelmű edzéskirály szerepét, de helyette a futamokon repítette győzelemig Vettelt, rekordszámú 13-szor. [Az egyéni rekordra gondolok.]10/9,5

2. Mercedes:. Azok után, hogy Schumachert nyugdíjazták, és Hamiltont ültették a helyére sokan várták, hogy a stutgartiaknak konstans esélye lesz a futamokon harcolni a győzelemért. Az első néhány futam erre alaposan rácáfolt, hiába nyújtottak kimagasló teljesítményt  a kvalifikációkon a versenyen esélyük sem volt harcolni az élen. Aztán hála a monacoi pálya szűkösségének, valamint a Pirelli titkos tesztjének a hercegségi futam Rosberg diadalmenetét hozta. A tesztből kitört az év botránya melynek árnyékában a német-finn versenyző Angliában is győzött, igaz óriási szerencséjének köszönhetően.  Ezután azonban megfordult a széljárás a csapaton belül, és a brit világbajnok átvette a stafétabotot barátjától, amit magyarországi győzelmével nyomatékosított.  Ezután a helyzet stabilizálódott, a két "Merci" szinte mindig az élmezőnyben végzett, és kiegyensúlyozottságuk jutalma lett a bajnoki ezüstérem. 10/7

3. Ferrari: Maranelloban valami nem stimmel. 2008 óta úgy indulnak el, hogy most visszaszerzik a bajnoki címet. Ehhez képest idén is csalódniuk kellett, és elképesztő, hogy egyéni címet 2007, csapat világbajnokságot pedig 2008 óta nem sikerült nyerniük. A szezon első felében aratott győzelmeiket sem "remek konstrukciójuknak", hanem Alonso zsenijének köszönhették. A spanyol sokáig potenciális bajnokesélyesnek számított, ám mindenki tudta, hogy ez egy szélmalomharc. A gondokat még tetézte is Alonso csapat elleni kirohanása. Nem is volt csoda, hogy a szezon végére felnőtt hozzájuk a Mercedes és a Lotus is. Véleményem szerint ha nincs Raikkönen hátsérülése, akkor most nem látnánk a képzeletbeli dobogón a vörösöket. 10/6

4. Lotus: Talán maguk az enstoniak sem számítottak arra, hogy rögtön az első futamon győzni tudnak, pedig így történt. A jégember stabil dobogókat sorjázó teljesítménye miatt úgy tűnhetett, hogy idén tényleg bele tudnak szólni a nagyobbak dolgába, de Grosjean szenvedése miatt erre nem kerülhetett sor. A német nagydíj után látható volt a fény az alagút végén, de hamar kiderült, hogy az csak egy fényvillanás. Kimi jó szériájának vége szakadt és a Jégember motivációja is kellően megcsappant. Grosjean ezután szép lassan megtáltosodott és átvette az irányítást, de a finn sérülése keresztülhúzta az ezüstéremről szőtt álmokat. Ekkora már igazi robbanásveszélyes helynek számított a csapat, hiszen nyíltan támogatták a franciát, és kiderült, hogy óriási pénzösszeggel tartoznak a versenyzőknek. Hogy a csapat hasonló szellemben zárja le az évet, előbb tesztpilótájuk Valsechi helyett Kovalainent indították, nem túl sok sikerrel, majd a balesetkirály Pastor Maldonadot szerződtették 2014-re. 10/7

5. Mclaren: eleget ócsároltam már a Mclaren idei szezonját, de ez most sem lesz másként. Nem hittem volna, hogy a nem versenyző 2003-as, valamint a 2004-es és 2009-es autónál is lehet rosszabbat építeni Wookingban, pedig sikerült. 1981 óta ez volt az első olyan szezon, hogy Mclaren pilótát nem láttunk a dobogón, de ami még fájóbb lehet a rajongóknak az az, hogy esélyük sem volt pódiumért küzdeni. Button rendkívüli tapasztalatának, valamint Perez ambiciózusságának köszönhetik, hogy sikerült megelőzniük a Force Indiat, és megcsípni az 5. helyet. A szezon mélypontja számomra az volt amikor kiderült, hogy Perez szolgálataira nem tartanak igényt, mondván nem volt jobb Buttonnál. Ez az unfair csúcsa az idényben.   10/4,5

6. Force India: Az indiaiaknál még csődhelyzet is fenyegetett az év elején, de végül rajthoz tudtak állni minden futamon. Teljesítményük ugyanolyan volt mint 2010 óta bármikor totálisan középszerű. diRestának voltak felvillanásai, például a belga edzés, vagy a bahreini 4. hely, de látszik, hogy ey helyben toporognak. Sutil teljesítménye ugyan a szezonvégére feljavult, ém nem lenen meglepő, ha 2014-ben új pilótapárossal indulna el a csapat. 10/5

7. Sauber: A tavalyi rendkívül sikeres év után  hasonlóban reménykedhetett a szimpatikus svájci középcsapat, hiszen Perez helyét egy hasonlóan ambiciózus újonc vette át, és sikerült megszerezniük az egyik legnagyobb be nem váltott ígéretet . Ezekhez az előjelekhez képest az idény első fele teljes kudarc volt, az autó nem bizonyult túl versenyképesnek, és az anyagiak terén sem álltak túl jól. Egyedül Hülkenberg tudta felvillantani a tehetségét néhány alkalommal, de nem sok jó jósoltunk a hátralévő futamokra Sauberéknek. Aztán ahogy a pénzügyek rendeződtek, úgy kezdtek el jönni az eredmények is. A német rendszeres résztvevője lett a Q3-nak és a pontszerzők táborának, és csapattársa az ifjú Gutierez is szép lassan felnőtt a feladathoz. A mexikói helye biztosnak tűnik, mint ahogy az is, hogy Sergei Sirotkin lesz a másik versenyző, aki debütálása esetén az F1 valaha volt legfiatalabb pilótájává lép elő.  10/6

8. Toro Rosso: A kisbikáknál mintha megfagyott volna a levegő a szezon elején, hiszen két versenyzőjük barátsága megromlott a nagy testvér fennmaradó ülése miatt. Ha csak ez lett volna a probléma. Az olasz kiscsapat egyszerűen Vettel távozása óta nem képes valamifajta eredményt felmutatni. Idén is bebetonozták magukat  a8. helyre, úgy, hogy esélyük sem volt sem előre sem hátra lépni. Ricciardonak ugyan voltak felvillanásai, de gyenge versenygépe alkalmatlan volt a nagy áttörés meghozására, Vergne pedig teljesen maga alatt volt  a szezon vége fele, mikor kiderült, hogy csapattársáé lesz a hőn áhított ülés. 10/4,5

9.Williams: Az idei év másik óriási csalódása. Azok után, hogy tavaly úgy tűnt, hogy végre sikerül kilábalniuk abból a mély gödörből, mely az elmúlt években körülöttük keletkezett, most ott tartanak, mint 2011 végén. Számomra fájó volt, hogy egy ilyen patinás  csapatot a mezőny végén látni. Az első félév számukra teljes csőd volt, melyre még Maldonado szerencsés hungaroringi pontszerzése sem lehetett gyógyír. A szezon végére Bottas csapattársa fölé nőtt, és végre némi reménysugár is mutatkozott a javulásra, ám ez is csak 4 további pontra volt elég. A venezuelait, aki még csapatába is beleszállt természetesen elzavarták, és helyét Felipe Massa fogja átvenni. Talán ez az a csapat amelyik szereplésére leginkább kíváncsi leszek jövőre. 10/3

10. Marussia: Az oroszok az első néhány futamon úgy tűnt végre kiléphetnek a Caterham árnyékából, és megkezdhetik a felzárkózásukat a Top9 csapat mögé. Bianchi rendre remekelt, és úgy tűnt még a Toro Rosso grabancát is elkaphatja. A szezon végére közepére Pickék felzárkóztak rájuk, de sikerült maguk mögött tartani  legnagyobb riválisukat.  Sereghajtóktól eltérően valószínűleg változatlan felállásban vághatnak neki a következő évnek. 10/5

11. Caterham: A maláj csapat volt a sereghajtók egyértelmű vezére az elmúlt 3 évben, ehhez képest az első versenyhétvégéken potenciálisan még riválisukra sem tudtak veszélyesek lenni. Spanyolországban aztán bevetették csodafegyverüket, hiszen pénteken Kovalainen vezethette az autót, ennek valamint a fejlesztéseknek hála sikerült felzárkózniuk a Marussiához. Ezt követően szinte futamról futamra változott, hogy kinek jön ki jobban a lépés, de végül meg kellett elégedniük az utolsó szerepkörével. 10/4,5

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Címkék: SPORT