Kozmix - Honfoglalás

Úgy tűnik a mai nap az egy Honfoglalás nap lesz, de sebaj. Mint azt már korábban kiemelten, számomra egyedül Demjén Ferenc dala volt az egyetlen elfogadható a filmben, és szavaimból is rá lehetett jönni, hogy kedvelem azt a dalt. Ezért is fogadtam kétkedve a hírt 2005-ben, mikor kiderült, hogy a Kozmix együttes átdolgozza ezt a kultikus zeneszámot. A Kozmixról azt kell tudni, hogy ők a magyar Scooter. Nem is: a 90-es években ők voltak a Scooter magyar másolatai. Már az eredeti formáció sem volt a szívemhez túl közel álló, hát még a magyar megfelelőjük! Olyan mélyenszántó dalszöveg után, mint, hogy "Veled élem az életem nap nap után, nem is érdekel, hol leszek holnapután" vagy mint "Darabokra szakítod a szívemet, úgy fáj, minden mozdulatom benned él tovább" után  valami igazán ismertre tették rá a kezüket. Szó se róla, nem azzal van bajom, hogy feldolgoztak egy Demjén számot, nagyon szeretem a Kormorán, vagy Feke Pál vagy akár Vadkerti Imre előadásában is a dalt, de ez kiverte nálam a biztosítékot. A feldolgozás természetesen trance stílusban készült el. A dalszöveget meghagyták, viszont  a zenével azzal már bajom van. Nem jártam 2005-ben bulizni, de el tudom képzelni, ahogy ezt játszották a diszkók tucatjai. véleményem szerint a Honfoglalás kicsit komolyabb téma, és a dal is több mondanivalóval rendelkezik, minthogy seggrészeg tinik táncikáljanak rá. a klipet valahol az Alföldön forgatták, és nem szól másról, mint a két zenész széttekint a területen, mutatván hazafias érzelmeiket, valamint népviseletbe öltözött gyerekek táncolják körbe őket, természetesen erre a zenére. Ha igazán büszkék lettek volna arra, hogy magyarok, akkor nem vetemednek arra, hogy ilyen módon nyúlnak hozzá egy ilyen jelentős slágerhez. A zenecsatornákra, diszkókra viszont jellemző, hogy talán még nagyobb slágert akartak csinálni belőle, mint amekkora volt az eredeti 1996-ban.

Címkék: ZENE