Amit igazán szeretek Munch festményeiben, az a kilátástalan, nyomasztó hangulatuk.  Ha megnézzük a Szorongás, vagy a Másnap című festményeit, akkor azonnal rájöhetünk, hogy a művész depresszív, valamint stresszes életet élt.  Élete tragikus volt, hiszen anyja és nővére halála után vallási fanatikus apja nevelte fel. Ezek az őket ért impressziók megnyomorították Much lelkét, viszont ihletet adtak művészi koncepcióinak. Ennek beteljesülése volt első, és legnagyobb sikere a Sikoly. A festménye, amely a művészettörténet talán legtöbbször emlegetett expresszionista műve, valamint a művészettörténet  legtöbbet megidézett képe is.[Pólókra,bögrékre, plakátokra nyomtatták a képet, sőt még az egyre rosszabb horror franchise is ennek köszönhetően szabadult ránk. :)
A képet a művész 1893-ban készítette. Egy eltorzult arcú és alkatú félemberré vált elmebeteget látunk, akinek megháborodott az elméje. Az élénk színvilág számomra ezen ember gondolati kivetüléseit jeleníti meg. A másik két alak, akit a festményem látunk, ügyet sem vet a Sikolyra, ez magát a magányt, valamint az egyedüllétet jelképezi. Azt a társadalmat vetíti előre. ahol az ember ügyet sem vet embertársa segélykiáltására. Ahogy utánaolvastam a szerző életének, réá kellett jönnöm, hogy őt magát szimbolizálja a Sikoly. Pokoli gyermekkora rányomta a bélyegét egész életére, és ezt a lelki terhet helyezte át a festményére.
Munch halála, ugyan olyan tragikus volt, mint halála: amikor a nácik megtámadták a várost, ahol élt, és a háza ablakát betörték, elmenekült otthonról. A hideg időben megfázott, és 3 hónap betegeskedés után 1944-ben hunyt el ezen a napon.