Ami a magyar történelemben a mohácsi vész, az a magyar fociban az irapuatoi kudarc. Bár futballunk már korábban is hanyatlott, de a mexikói városkában elszenvedett vereség volt az, amely döntően befolyásolta a sportág jövőjét. a magyar válogatott úgy érkezett meg a tornára, hogy a selejtezőcsoportját megnyerte, Brazíliát pedig leiskolázta az év márciusában, így a közvélemény éremesélyesként tartotta számon Détáriékat.  Az alapozásnál azonban komoly hibák léptek fel, az egész azzal kezdődött, hogy a játékosoknak délben kellett edzeniük, valamint tésztakúrát rendeltek el náluk. Ez a két tényező tulajdonképpen felőrölte a válogatott erejét és szinte önmaguk árnyékaként állhattak ki a mérkőzésre.  A 90 perc pedig úgy vonult be az egyetemes futballtörténelme, mint a magyar foci holokausztja.  Nemrég volt "szerencsém" végig nézni a találkozót, és nem hittem el amit láttam. A magyarok lézengtek, még a szovjetek sorra vezették a támadásokat, nem túlzás azt mondani, ez a 0:6 még a Garabáéknak volt kedvező. A szovjetek kihagytak többek között egy büntetőt, valamint több eget rengető ziccert is az égbe rúgtak.  Jellemző, hogy még a meccs elején hallani lehetett a Ria-Ria Hungária rigmust, addig a 80. percben már csak annyit lehetett hallani, hogy "Mi a kurva anyádat csinálsz!"  Sokan mondják, hogy a meccs bunda volt, hogy mintegy gesztusként a játékosok eladták a meccset a szovjet elvtársaknak, de ezt nem tartom valószínűnek. ha ez igaz lenen, akkor 84-ben nem nyerhettek volna az ifik EB-t, pont Moszkvában, vagy egyetlen olimpiai aranyérmet sem nyertek volna a sportolók szovjet riválisaikkal szemben. A meccs után pár nappal Magyarország 2:0-ra legyőzte Kanadát, majd 3.0-ra kikapott Franciaországtól, így kiesett. 

A magyar futballnak azóta részsikerei sem voltak. Jómagam annak a generációnak vagyok a tagja aki a felnőtt labdarúgó válogatottat még nem látta nagy világversenyen, és az a helyzet, hogy valószínűleg nem is fogom. Ahelyett, hogy drasztikus változások lettek volna, az a Mezey György, akinek kapitányként elévülhetetlen érdemei voltak a vereségben, még mindig ott ténykedik a magyar foci mellett, az itt elszereplő játékosok pedig edzőként próbálnak valamit javítani megítélésükön. Minden kapitányi ciklus előtt azt hallani, hogy most végre kijutunk, az éppen aktuális EB-re, VB-re, ehhez képest az előrelépést is alig látni. Azóta volt 1:7, 1:8, 1.6 Hollandia ellen, 1:7, 0:5 Jugoszlávia, 2:5 Fehéroroszország, 0:4 és 1:4 Norvégia ellenében.  Nem úgy tűnik, hogy itt bármi megváltozott volna, és nem úgy tűnik, hogy feltétlenül támogatni kellene ezt a halottat, amelyet magyar focinak hívnak.  A magyar néplélekre jellemző, hogy ezt a vereséget azóta sem heverte ki, és a 25. évfordulóját még meg is ünnepelte. a két csapat volt játékosai játszottak, és végül a magyarok győztek, Détári Lajos azt nyilatkozta, hogy most végre sikerült visszavágni Mexikóért, Olyan volt ez, mintha megszerveznénk egy háborús játékot a magyarok és az osztrákok között az 1858/49-es szabadságharc emlékére, és ha sikerülne győznünk, akkor megnyugodna a magyar nép, magyarul teljesen kivitelezhetetlen már-már Monty Pythonba illő abszurditás.  Soraimat az általam a helyzetet legfrappánsabban összefoglaló Youtube kommenttel zárnám: 

"Ha egyszer elkészül a magyar foci halálának szobra, az egy atlétatrikós embert fog ábrázolni, amint 1986 június 2-án este a hetedik emeleti panellakásban fogja a Color Star TV-t és kibassza az ablakon..."