Van egy olyan elmélet, hogy ha Trey Parker és Matt Stone Magyarországon születik, és valamilyen csoda folytán innen indult volna el a South Park, az írópáros már rég rács mögött ülne. A South Park feldöntött minden tabut, elég csak arra a jelenetre gondolni, mikor Cartman hülyét csinált Bin Ladenből, közvetlenül a szeptember 11.-es támadások után. Ezen jelenetek ízlésességéről lehet vitázni, ám az tény, hogy úttörő képsorok voltak a szólásszabadságért vívott harcban. (A politikusok megszégyenítéséről ne is beszéljünk.)
Ez a két ember immáron közel 20 éve döntögeti tabuként az olyan témákat, amelyekről nálunk nyilvánosan nem is lehetne beszélni, mert az ilyenfajta megvalósítás polgári perek százát vonná maga után, a közszereplők részéről. Három azért akadt 8bizonyítván a sorozat kulturális hatását), minőségben egyik sem ér fel az amerikai klasszikussal, ám már az is örvendetes, hogy egyáltalán a próbálkozásként elkészültek.

East Park:

Végtelenül sajnálom, hogy az előző évtized elején még nem volt akkor a befolyása az internetnek, mint jelenleg, illetve, hogy nem állt senki a készítők mellé. Ha ez megtörténik, valószínűsítem, hogy ennek a websororozatnak nem 5 epizódja készül el, és nemcsak underground körökben emlegetnék jó szívvel. Bár a cím egyértelmű utalás a South Parkra, és a kezdőjelenetekben is ugyanaz a taktus szólal meg, valamint a szereplők is tanulsággal zárják le az epizódot, mégsem lehet egy ócska másolatnak tekinteni ezt a projektet. Az East Park nem mászik bele a néző képébe, nem operál alpári humorral, egyszerűen csak reflektál a saját magyarságunkra/Kelet európaiságunkra, a velünk élő ostobaságra, kapzsiságra, hiszékenységre, valamint a tömeg manipulálására. Groteszkségben  viszont felveszi a versenyt bármilyen hasonló témával rendelkező műsorral, csak itt három (általában betépett) magyar egyetemista szemén keresztül látjuk a világot, nem pedig négy általános sulis kisgyerek oktat ki bennünket jóról és rosszról. Nem maradnak el a popkulturális utalások sem, valamennyi epizódban látunk legalább egy Csillagok háborúja utalást.
Az öt epizód közül négy amely méltó magyar változata a South Parknak, az ötödik pedig egy szürreális Star Wars/Hair paródia, amely ötlet terén világszínvonalúra sikerült.
Ha egy negatívumot kellene említeni a sorozattal kapcsolatban, akkor egyedül a szinkront tudnám felhozni, amely az amatőr keretek miatt nem sikerült túl jó minőségűre.
A sorozat epizódjai 8 éve elérhetőek a legnagyobb videó megosztón, valamint díjtalanul letölthetőek a www. eastpark.hu oldalról.

A videóban személyes kedvencem a második rész látható, amely a karácsonyi agymosást, és kényszeres fogyasztást állítja pellengérre.
 

Nyócker:

A politikai garnitúra immáron bő negyedszázada nem foglalkozik a magyar-cigány kérdéssel, és legfőképpen Budapest nyolcadik kerületében uralkodó viszonyokkal. Bevallom őszintén egyetlenegyszer jártam a nyolcban (akkor is csak busszal mentem arra fele J ), így szermélyes élményeim nincsenek, viszont az internetes beszámolók alapján tényleg ezt a helyet nevezhetjük a budapesti Harlemnek. (Szándékosan nem mondok gettót, mer még így is több esélye van valakinek innen kitörni, mint mondjuk Párizs külvárosából.) A film leginkább a sztereotípiákat igyekszik meglovagolni, hiszen a történetben roma és fehér utálja egymást, a zsaruk korruptak, és buták, mint a segg, a romák Rambónak, Szandokánnak nevezik el a gyermekeiket, a gyerekek suli helyett az utcán lógnak, az arab gyerek simán tud hasadóanyagot szerezni és még lehetne sorolni az ilyen tényként kezelt dolgokat.
A Nyócker egyszerű, mint a faék, ám a legszürreálisabb a lista szereplői közül: Pár középiskolai gyerek, hogy pénzt szerezzen, visszamegy az időbe, hogy kőolajat állítson elő. Innentől kezdve pedig egy tipikus karriertörténet látunk, meglehetősen durva poénok kíséretében. Gauder Áron filmje nemcsak a jelenlegi magyar állapotokból űz gúnyt, hanem bátran beszól George W Bushnak, Tony Blairnek is, ám a magyar politikai vezetést nem merték ábrázolni a filmben.
A film erőssége továbbá a remekbeszabott szinkron (Csőre Gábor, Szabó Győző, de főleg, Szacsvay László és Gesztesi Károly nagyon elemében volt a szinkronizálás során.), valamint a hangulatos zene, amelyet olyan általam nem igazán kedvelt előadók adnak elő, mint LL. Junior, a Kamikaze duó (Mr Busta.), Ogli G, vagy Döglégy Zolee.
Messze nem tökéletes film, sőt a jótól is igazán messze van, ám értékelem benne, hogy legalább megpróbált görbe tükröt állítani a magyar viszonyoknak.