Magyar játékosok garmadája vonult úgy vissza, hogy tudta, hogy az aktuális labdarúgó világbajnokságon nem fog pályára lépni, a csapat selejtezőben nyújtott produkciójának köszönhetően. Válogatottunk tagjai általában szeptemberben vagy októberben szembesülnek azzal a fájdalmas, ám reális ténnyel, hogy nélkülük rendezik meg az aktuális seregszemlét, ám a nagy futballnemzetek kapitányainak van egy ennél is kegyetlenebb feladata, mikor is a 26-27 fős kereteket 23 főre kell minimalizálni, néhány nappal a világbajnokság nyitánya előtt. Letelhetetlenül lehetne sorolni az utólag kimaradó klasszisokat Anelkától Redondón át a 66-ban itthon maradó Tichy Lajosig, és éppen ezért nem róluk szól ez a bejegyzés. A legnagyobb érvágást ugyanis az jelenti, mikor is a játékos a biztos VB részvétel tudatában vesz részt az utolsó edzésen/előkészületi meccsen és ott szenvedi el azt a sérülést amely lehetetlenné teszi, hogy a 4 év legfontosabb egy hónapjában ne álljon edzője rendelkezésére.

Ahogy a játékosok terheltsége egyre csak nő, úgy lesz egyre több az ilyen sérülésekből, ennek kapcsán az elmúlt 12 év három legemlékezetesebb sérültjét venném górcső alá. Személyes tragédiájuk azon túl, hogy valamennyien meghatározták volna csapatuk játékát, hogy mindhárman egy világbajnoki döntős válogatottból maradtak ki, ketten pedig a VB címet sem mondhatják a magukénak.
A bejegyzéshez hozzátenném, hogy fontos szempont volt, hogy a VB előtt egy héttel történjen a sérülés valamint nem vettem be olyan játékosokat, akik ugyan nem játszottak, de a keret tagjai voltak. Mint például Passarella a 86-os Mundiálon, bár ő betegség miatt hiányzott.)


Emerson Ferrerira Da Rosa „Emerson” (2002)

Talán minden idők legidiótább sportsérülését szenvedte el a Juventus, a Róma és a Real Madrid korábbi klasszisa: A világbajnokság előtti utolsó edzésen védekező középpályás létére beállt a kapuba, és egy labdába beleérve eltörte az ujját. 1998 és 2006 közöt egy kivételével nem akadt olyan torna ahol ne szerepelt volna a Selecaoban, és nem volt olyan megmérettetés, ahol ne jutott volna el csapatával legalább az elődöntőig. Az az egy pont a legfontosabb az Ázsiában rendezett világbajnokság volt, és Emersonnak aki a válogatott csapatkapitánya volt már május 30-án haza kellett utaznia Japánból, és tévéből végignéznie, ahogy Cafu átveszi a világbajnoki trófeát, és ahogy csapattársai nélküle örvendeznek. Az a brazil válogatott mindenhogyan megnyerte volna a világbajnoki kupát, és éppen ezért lehet begyógyíthatatlan seb az egykori játékos számára, az a bizonyos edzés.
Pályafutásából a VB cím mellett „csupán” a VB siker hiányzik, ám még a legrangosabb Európai kupát esélye sem volt elnyerni, addig a saját világbajnoki álmait ő maga, és csapattársa lövése törte ketté.

Djibril Cissé (2006)

A mai napig tartom azon állításomat, hogyha az egykori BL győztes, kétszeres francia (és görög) gólkirály nem sérül meg, a gall kakasok útja egészen más ívet írt volna le a németországi világbajnokságon. Tény, hogy az akkori kapitány inkább Henryt favorizálta, ám biztos vagyok benne, hogy Treztuget helyett az akkor Liverpoolban brillírozó csatár lett volna a „kékek” elsőszámú cserecsatára. A franciáknak azonban nem volt elég, hogy 5 nap alatt játszottak Costa Ricával és Mexikóval, mivel később kezdték a tornát (a G csoportban voltak, így az 5. játéknapon léptek először pályára) így két nappal a VB premier előtt még megmérkőztek Kínával is. A kínai csapat ütötte vágta a Zidane vezette gallokat, és Cissé súlyos sérülést, egészen pontosan lábszártörést szenvedett. A mai napig előttem van, ahogy a fájdalomtól üvöltő arca mérhetetlen keserűségbe csap át, mikor is tudatosult benne, hogy lemondhat a világbajnokságról, való részvételről. Sérülése példaértékű volt abból a szempontból, hogy bizonyítást nyerjen, miért is nem szükséges napokkal a VB előtt felesleges meccsekbe bonyolódni. (Bár a lista harmadik helyezettje mutatja, hogy ebből sem tanultak.)
Cissé aztán elkísérte a társait Németországba, ám természetesen kimaradt a keretből (helyére a perememberként bevetett Govou került.), emlékezetes kép volt, ahogy a döntő után mankóval megy a pályán. Pályafutását az ilyen sérülései, valamint a katasztrofális igazolásai húzták ketté, pedig akár egy új Treztuget vagy Henry szintű karriert is befuthatott volna. Két világbajnokságon azért így is kerettag volt, más kérdés, hogy a franciák egyik alkalommal sem élték túl a csoportkört sem.

Marco Reus (2014)

Minap nézegettem a korábbi bejegyzéseimet, és rátaláltam a német támadóról szóló cikkre, amelyben megemlítettem, hogy a brazíliai VB jelentheti számára az igazi kiugrást. 10 nappal később már biztos volt, hogy nem lesz ott a szamba hazájában. Holger Badstuber után ő a német futball második legsérülékenyebb klasszisa, ám a Bayern hátvédje fél évvel a Vb előtt tudta, hogy nem lesz ott a tornán, addig Marconak 4 napja volt megpróbálni feldolgozni a feldolgozhatatlant. Németország az utolsó meccsét a favágókkal teli, és a sztárok ellen agresszívan bizonyítani akaró védőkből álló Örményország ellen készült fel, és nehéz kezdés után végül gálaműsort rendezett a mérkőzésből. Reues azonban nem volt szerencsés, egy felesleges szabálytalanság után fájdalmas arccal került földre, a szívbajt hozva 82 millió németre, rögtön az első diagnózis bizonyította, hogy három hónapot kell kihagynia, így a Nationalelf elveszítette potenciális vezérét. Akárcsak Ballack 2010-es kidőlésénél kérdéses, hogy elérték volna azt a ragyogó eredményt, ha nem sérül meg a csapat ásza, a játékosok talán Reusért is küzdöttek a dicsőségen kívül, és végül megnyerték az egyesített Németország első világbajnokságát. A finálé után Mario Götze egy Reus feliratú mezt vitt körbe a pályán, ám a Dortmund ásza ezt nem látta, mivel keserűségében nem tudta végignézni a válogatott egyetlen meccsét sem, beleértve a finálét is. (Arról pedig hallani sem akart, hogy a díszpáholyból nézze társai remeklését.)
A VB után természetesen elfoglalta a helyét a válogatott támadósorában, ám rögtön a második meccsen újra megsérült. Ha kikeveredik a pechszériából, gyönyörű karriert futhat be, és a 2018-as seregszemlén még elszántabban küzdhet majd a sikerért.