Azt hiszem ma végképp bebizonyosodott számomra, hogy az internet népét ott vehetik, palira ahol akarják. Ma már ott tartunk, hogy mindenki a saját újságát, televízióját szerkesztheti a blogok és a vlogok formájában, az emberekben pedig megvan az a vágy, hogy jobb esetben 5-10 percig, rosszabb esetben akár órákig nézze, ahogy egy illető a kamerába beszél valami teljesen jelentéktelen témáról, hihetetlenül indifferens módon. Az internet, mint tudjuk függést okoz, és egy teljesen felemészti az ember mindennapjait, ha 4-5 órát ül a gép előtt, és csak tömi magába azt a szemetet, amit kap. Nem arról van szó, hogy a túl sok internetezést ellenezném: ha valaki arra használja a világhálót, hogy mondjuk, megnézzen egy minőségi filmet/sportközvetítést vagy esetleg tudástárát bővítse 3-4 óra olvasással (És ehhez megvan a szabadideje, és pénze az áramra.) ám tegye.
A legnagyobb baj azzal az igénytelenséggel van, amely elszaporodott, ahol már rég arra van igény, amit adnak, és ahol már az ember annyira kiszolgáltatott lett, hogy kétségtelenül bármit elhisz annak ellenére, hogy a kész tények akár 0,001 százalékának is utána olvasott volna.

A minap például arra lettem figyelmes, hogy legalább három Facebook ismerősöm is megosztott egy hírt, amely szerint a szombat is kötelező munkanap lesz, cserébe a vasárnapi zárva tartásért. Mondanom sem kell, hogy nem hittem el, ezt a baromságot, de fel kellett tennem magamban a kérdést: ezek az emberek csak a Facebookon tájékozódnak?. Nem hallgatnak rádiót? Nem tudják, milyen felháborodással járna egy ilyen döntés? És be kellett látnom, hogy valami üzleti zseni kitalálta, hogy a kattintások számából szeretne megélni, és elkezdte terjesztgetni ezt a hírt, majd a sok aluliskolázott vagy kereskedelmi tévék és internet pöcegödre által „megtisztított agyú” jóember pedig benyalta a hírt, mint a lekvárt. (Ugyanez a helyzet a sorkatonaság visszaállításával kapcsolatos hetente felbukkanó rémhírrel kapcsolatban is.)

Az internet legnagyobb hátulütője pont az ami a legnagyobb előnye: Bárki írhat bármilyen marhaságot, névtelenül anélkül, hogy az hiteles lenne. Ha például ez a bejegyzés arról szólna, hogy holnaptól a melegek is fogadhatnának örökbe Magyarországon, és valamilyen csoda folytán 10 helyett 10 ezer ember olvasná el (Körülbelül ebnyien olvasták a legolvasottabb bejegyzéseimet.) biztos vagyok benne, hogy ebből az embertömegből 15-20 ember megosztaná ezt a hírt a legnagyobb közösségi oldalon, elindítva egy rémhírt. De ez csak az érme egyik oldala, mert bármennyire is aljas húzás megszívatni párszáz embert egy ilyen hírrel igazából nem tettek semmi rosszat, maximum kihasználták azok ostobaságát.

Más, viszont amikor valaki egy ismert ember halálhírével vadászik az olvasókra,a like gombra kattintókra, és természetesen a pénzre. Nálunk magyaroknál amúgy is elterjedt celebritások haláláról írogatni, amit aztán valaki majd megoszt a Facebookon, elterjesztve egy szaftos pletykát. Emlékeszem mikor Suzukában a Formula1-es pilóta Jules Bianchi elszenvedte az évtized legsúlyosabb balesetét egyből információkat próbáltam keresgélni a futamról. Az első találat rögtön egy Youtube videó volt „Jules Bianchi fatal crash” címszóval, amely abból állt, hogy valami (nem tudom jobban megfogalmazni.) cinikus baromállat az F1 2014-es játékban felvett bukását töltötte fel.
Ma itt volt az újabb mélypont: Fernando Alonso balesetet szenvedett az F1-es pilóták tesztjén, és kórházba kellett szállítani, a Facebookon rögtön létrehoztak egy oldalt, amely a „RIP Fernando Alonso” nevet viseli. Az lenne a kérdésem, hogy hol van ezeknek az embereknek a gerince? Egy élő ember halálával poénkodni az mindennek az alját jelenti a szememben, és ami a legszomorúbb az egészben ezt az oldalt egyelőre nem csakhogy nem törölték, de még 120 kedvelik is. 120 ember elhitte, mindenféle utána olvasás nélkül. hogy a kétszeres bajnok elhagyta az árnyékvilágot? És különben is egy ilyen hírben mit lehet kedvelni? Vagy ennyit ér az emberi élet egy „lájkot.” Alonso természetesen jól van, és igazi rajongói rögtön megrohamozták az oldalt nem kímélve az adminisztrátort, aki cinikus atitüdöt tanúsítva l reagált.
Békeszerető és a szólásszabadságban hívő ember vagyok, de komolyan mondom az ilyen egyedeket, akik abban találnak örömöt, hogy hülyére vesznek másokat, szabadságvesztéssel jutalmaznám.