Az internet tele van káros jelenségekkel, elég ha a terjedő őrületekre gondolunk, viszont legalább ennyire irritálónak találom a magyarországi fórumok helyzetét. Azzal még nincsen nagy baj, hogy valaki becenévvel írogat ilyen helyekre (Én is pusztán a Youtube.com-on, valamint a Facebook oldalon használom a saját nevemet.), viszont az ilyen topikok többségében árad az ostobaság. A fórumozok, egy bizonyos hányada ragaszkodik az igazához, hiába írnak helytelenül valami,t ha az ember ki meri javítani őket, akkor suttyó stílusban válaszolnak egy teljesen normális kijelentésre. Az alpári beszólásoknál azonban sokkal nagyobb probléma a „Te mit tettél le az asztalra.” illetve a „Csinálj jobbat!”- mentalitás. (Utóbbihoz általában valamilyen trágár kifejezés is társul.)
Az átlag fórumozóban, ha kedvencét „sérelem éri”, egyből beindul a védekező mechanizmus, ám legtöbbjük nem észérvekkel próbálja megvédeni az általa imádott zenekart/filmet/sportolót, hanem a fent említett mondatok valamelyikével.
Nem hiszek abban, hogy csak az kritizálhat, aki ugyanabban a szakágban ért el valamit. ennyi erővel csak a zenészek privilégiuma lenne leszólni a a mai rádiók által sugárzott tömegzenét, csak a művészfilmesek kritizálhatnák az Éjjel nappal Budapestet, és csak Mészöly Kálmánnék kritizálhatnák korunk labdarúgóit. Azzal, hogy ezt a mentalitást (Melyet több közszereplő is sugall, tudván, hogy így kevésbé szólnák le vacak műsoraikat.) sajátítják el szép lassan elzárják magukat az autonóm véleményformálásról, mondván nekik „Kis senkiknek” csak be kell fognunk a szánkat, és nem mondhatjuk el a, mi nem tetszik nekünk.
Nem hiszek abban, hogy a sportolókat, zenészeket, színészeket, politikusokat fetisizálni kellene, el kell ismerni a jó teljesítményüket, de kell, hogy legyen valami fedezet a nevük mögött.
És én mit tettem le az asztalra?: az elmúlt percekben egy poharat, egy könyvet, valamint a billentyűzetemet.