Néhány héttel ezelőtt felröppent a hír, hogy az FTC játékosa, a brazil születésű Somalia szeretne a magyar válogatottban szerepelni. Tagja vagyok a Facebookon egy, labdarúgásról vitázó csoportnak, és a többségünk arról cserélt eszmét, hogy a játékos képességei alapján beférne-e a nemzeti tizenegyünkbe.

(Véleményem szerint egy próbát nem ártana tenni vele.) Ekkor azonban megjelent egy magát hazaszeretőnek valló (enyhén szélsőjobbos gondolkodású) kórtársam, aki szerint a nemzeti csapatba csakis „tisztavérű magyar játékos kerülhet.
Bevallom őszintén, köpni, nyelni nem tudtam, ezután: Melyik országban és évtizedben élnek az ilyen gondolkodók: Németországban, a 30-as években? Mit jelent az, hogy tisztavérű? Véleményem szerint az országot már annyi háború, pusztította, és annyi nép betelepítésével „töltötték fel”, hogy a lakosság 70 százaléka már nem tudná 8 generációra visszaigazolni magyar származását. Ahogy valószínűleg én sem, mivel a Kálovics nem éppen egy magyaros név, de már az ükapáim is itt éltek, és magyar állampolgár vagyok, úgyhogy ennyit erről.
Ezek azok a gondolkodók, akik szerint Perez Carlos és Ivo Diaz nem volt való a kézilabda válogatottba, ők azok, akik egy 20 éve itt élő családot elzavarnának, csak mert az apa kurd. (Hozzáteszem a nagyobbik lány, aki már itt született, még idősebb is a legtöbb ilyen megmondónál.) Mikor feljutott a hoki válogatottunk, még akkor is lehetett olyan hangokat hallani, hogy Banham vagy Sarauer mit keres a keretben.
Véleményem szerint a XXI. században megkezdődött a határok eltörlése, és ma már az emberek többsége ott él, ahol akar, ez persze nem azt jelenti, hogy a nemzetiségünket el kellene feledni, ugyanakkor a kirekesztés sem a legjobb útja magyarságunk „bizonyításának.”
Ezek az emberek büszkén vallják magukat a Jobbik szimpatizánsainak valamint hungaristának, elfeledvén, hogy még a párttagok többsége, sem hangoztatja ezt a nézetet. (Bár a „Magyarország a magyaroké szlogen kissé pozícionálja gondolkodásukat”.)
Nem vallom ezt az elvet, de még azt sem, hogy mi magyarok egy kiválasztott nép volnánk, amelyen a Szűz anya tartja a kezét, de soraimat mégis az egyik legismertebb hungarista író, Sinkovits Vitay András „Az én hazám” című versének soraival zárnám.


„A Nemzetem sose nézte,ki honnan jött,s mi a vére,
Nem nézte a származásod,csak hogy mit tett ,,uraságod"!
Magyar Kapisztrán Szent János,tours-i püspök,Szent Márton,
Ezért magyar Bem tábornok,s az Aradi Tizenhárom!’

Azt hiszem ezek a sorok bizonyítják, hogy mi a különbség egy hungarista, nemzetiségére büszke értelmiségi, és egy magát mindenkinél magyarabbnak gondoló széljobber tinédzser között.