A bűnügyi filmek egyik legelcsépeltebb kliséje, mikor a legjobb zsaru küzd a legjobb bűnözővel. Hány olyan filmet láttunk, amelyben ez a koncepció egyszerűen megbukott, és a film teljesen klisésre sikeredett. Ezen filmek legnagyobb baja az volt, hogy tulajdonképpen már az első pillanatokban eldől, hogy a zsaru a jó, a gengszter a rossz és lakolnia kell a film végén. Ahhoz, hogy ez az alapkoncepció megdőljön, Michael Mann  és a világ két legjobb színésze kellett. Az 1995-ös Szemtől szemben nemcsak attól különleges, hogy egy filmben láthattuk Al Pacinot, valamint Robert De Niort, hanem lerombolja az előbb megpendített, koncepciót.

A film szempontjából fontosak voltak a jól megírt karakterek, valamint az, hogy ezeket megfelelően adják elő.  Egyik dologgal sincs probléma, hiszen a két színészlegenda tehetségüknek megfelelően teljesít, némely jelenetben szikrázik körülöttük a levegő.
A Pacino által játszott Vincent a legkeményebb Los Angeles-i zsaru, aki egész életét az utcán tölti, bűnözőket üldözve, gyilkosok után nyomozva. Munkája rányomja bélyegét civil életére. Emberi kapcsolatai semmilyenek, feleségével való viszonya megromlott,  és egy kiégett meggyötört emberré vált. (Az eredeti szkriptben a karakter kokainfüggő lett volna.)  Álmatlanságban szenved, amely megmagyarázza heves természetét, és már-már fanatizmusát.
A De Niro által megszemélyesített Neil szintén szakmája legjobbja. Igazi jeges tekintetű, kemény nehézfiú, aki nem tűr meg semmilyen hibát az akciók során. Összeszokott csapattal dolgozik, amelynek nemcsak az akciók során, hanem a privát életükben is vezetője. Hiába barátok azonban, a bűnözőkkel, és hiába sikeres abban amit csinál, élete egyszerűen kiüresedett. Az Eadyvel való párkapcsolata pont létszükséglet számára, hiszen így már van mire költenie a rabolt pénzt, és van aki igazán szeresse.
Ahogy folynak előre az események, a rendőr és a rosszfiú egyre jobban megismeri a másik személyiségét és módszereit. Mikor először találkoznak egymással már megvan a kellő tisztelet a másik iránt, akiről többet tudnak, mint annak családja. A beszélgetésben szemtől szembe kerülnek egymással és rá kellett jönniük, hogy rengeteg közös van az életükben.
Míg Vincentet családi problémái, addig Neilt többfrontos jelenléte hátráltatja. (Egyszerre kell a rendőr elől menekülnie, összetartania a bandát, bosszút állnia az árulón, és barátja gyilkosain.) A film végére immár két megkeseredett ember párharcát látjuk.
Mann legnagyobb bravúrja az volt, hogy mindkét karaktert végtelenül azonosulhatóvá, és emberivé tette, a nézőre bízva a döntést, melyik oldalra húzzon.

A film besorolása általában akciófilm, de ez jóval túlmutat a műfaj kliséin. Teljes értékű krimi, némi akcióval fűszerezve, de igazából kőkemény dráma, arról, hogy a hősöknek a másik jelenléte adja meg az életük értelmét.  Nem tartom akciófilmnek, mert a 160 perc alatt közel 4 akció van, viszont azok fergetegesek. A bankrablós jelenet, majd az utána következő lövöldözés. egyértelműen minden idők legjobb akció jelenete, egyszerűen tökéletes.  Az, ahogy végrehajtják a tökéletes rablást, majd szembetalálják magukat a zsarukkal, egyszerűen fergeteges. És nem tökölnek: lőnek egymásra közel 10 percen keresztül. Nem vettem és nem is akarok bankrablásban, majd rendőrségi akcióban részt venni, de valahogy így képzelem el, milyen is az amikor a két tábor szembetalálkozik a nyílt utcán. A jelenet bravúrossága abban is rejlik, ahogy az addig jelenlévő zenét az első lövés után elhallgattatják, és csupán a lövések kegyetlen zaját hallhatjuk. A nézőnek az az érzése, hogy ott van a tűzharctól néhány méterre.
Majd a film végi hajsza is egyértelműen a műfaj legjobbjai közé sorolandó, mintegy összefoglalva az addig látottakat. A történetmesélés legnagyobb erénye az, hogy a zsaru és a pandúr macska-egér harcában a helyzeti előnyt birtokló személy kiléte 20 percenként változik, és már a néző is lerágja a körmét annak alakulása miatt.

Nem mehetünk el azonban a film hibái mellett sem. A játékidő közel 3 óra, és nem lehet tökéletesen fenntartani a figyelmet ennyi időre, úgy, hogy le ne ülepedjen a sztori egy kis időre. Bár sok jelenet a két főkarakter jellemét akarja megismertetni a nézővel, a végére immár becsúsznak felesleges képsorok is, amelyek hátráltatják a fő történetszálat. A másik hiba, amelyet felróhatunk , hogy a sztori sok karakterrel dolgozik, de a két főhősön  Chrissen, és Vincent feleségén kívül egyikük sincs igazán kibontva és némelyikük elveszik a történet sűrűjében.

Mint már említettem a két fő karaktert De Niro és Pacino prezentálja. Előbbi kaméleonként ölti magára Neil szerepét, karaktere egyike a legjobban eltalált bűnöző jellem a filmtörténelemben. Igazi archetípusa  a kőkemény profinak. Pacino azonban még rajta is túl tesz, rengetegszer hozta az ezer fokon égő pattogó karaktert, de itt még némely legjobbján is túltesz. Dühkitörései egyszerűen zseniálisak, amellett a színész igazán kiélhette magát azokban a jelenetekben. érdemes megemlíteni, hogy némelyik beszólását improvizálta. Rajtuk kívül még fontosabb szereplőnek tekinthető a Val Kilmer által hozott Chris.  Nem tartom egy nagy színésznek Kilmert, de itt hibátlanul hozza a figurát. A karaktert azért is kedvelem, mert az egyik legprofibb mesterlövészt személyesíti meg a filmtörténelemben. Fontos szerepet kapnak a női karakterek de sem a Justine-t alakító Diane Venora , sem pedig Amy Brenneman nem tud kitörni férfipartnerük mellett. Bár a két legnagyobb név egyértelműen a Pacino-De Niro páros azért igazán ismert színészek garmadáját láthatjuk a filmben, olyan B kategóriás sztárokkal, mint Tom Sizemore, Danny Trejo,      William Fichtner vagy mint Hank Azaria. Mellettük még láthatjuk a 24-ből ismert Dennis Haysbertet, a kor egyik szexszimbólumát Ashley Juddot és az akkor még tinédzserkorú Natalie Portmant.

Összefoglalva, rendhagyó filmalkotás, amely számomra messze nem tökéletes, de a kiváló akciók, dialógusok és természetesen a színészi játék miatt többször is érdemes a megtekintésre.
Nagyszerű film, erős 10/8