Szavakkal szinte ki sem fejezhető, hogy a XXI. századi televíziózást mennyire eluralta a valóságshow műfaja. Milliók képesek azt napestig bámulni, ahogy embertársai esznek, isznak, alszanak, vagy éppen nemi életet élnek. Az egész tulajdonképpen arra  szolgál, hogy felszínre hozza a szereplőkben  lévő exhibicionista, a nézőkben pedig a kukkolási igényt. A Truman Show 1998-ban látott napvilágot, tehát a valósághoz, mint műfaj ekkoriban még gyerekcipőbán járt, ám le a kalappal a készítők előtt, hogy ennyire pontosan látták, hova is fog kitolódni ez az alja műfaj. Úgy is mondhatnám, ez egy profetikus látomás, az emberiség jövőjéről, hogy hol is fogunk tartani 2020-2025 körül. A filmben szereplő nézők elveszítették életüket, mindennapjukat egy másik ember bámulásával töltik, vele kelnek, vele alszanak, teendőiket csakis a műsorhoz képesek igazítani. Nagyon sötét antiutópiáról beszélhetünk, ahol nem a háborútól, a kihalástól, vagy esetleg az idegenektől kell tartani, hanem attól, hogy az emberek agyát egyszerűen átmossák a TV segítségével. A Truman  Show legnagyobb erénye annyi, hogy ezt az antiutópiát egy utópiába csomagolja, hiszen a valóságshow helyszíne egy szinte tökéletes amerikai kisváros, olyan hely ahol semmi anarchia nincs, és minden tökéletes.
Ebben a mesterséges világban él Truman, akinek életét filmezik, mindezt persze az ő tudta nélkül. Élete egyetlen döntését sem ő irányította, beszéljünk akár a házasságáról, akár a "szüleivel" való kapcsolatáról, akár élete terveiről.Már maga a hős neve beszélő, hiszen ha Truman egyenlő a True Mannal, vagyis az igaz emberrel.  Találó név, hiszen ő az egyetlen, akinek minden mozzanata igaz, igaz, és ő az akinek úgy nincs átmosva az agya, hogy közben egy teljes élethazugságban él. Az ő ellenpólusa Kristof a show atyja, akinek semmi szent, és aki megisteniesült attól, hogy valakinek az életét irányíthatja. Istensége hatására, már-már betegesen ragaszkodik ahhoz, hogy a shownak folytatódnia kell. 
A film műfaját nehéz besorolni, egyszerre tökéletes antiutópia, médiakritika, szatíra, dráma, és a vígjátéki elemeket si tartalmaz, igaz csak módjával.
Nincs olyan ember aki ne látott volna legalább egy valóságshow epizódot, és ahogy Truman egyre jobban öntudatára ébred, a néző úgy szégyenli el magát egyre jobban, mondván: "Én más emberek kiszolgáltatottságán szórakoztam!". A film a lehető legjobb ízléssel lett elkészítve, tele van megható jelenetekkel, amelyek mégis a giccstől a lehető legtávolabb állnak. A befejezés pedig színtiszta katarzis.
Nagyszerű színészi alakításokkal találkozhatunk a közel 2 órás játékidő során. Ed Harris aki számtalan remek produkciót bemutatott már, konkrétan élete legjobb játéka, amit Kristoffkén művel, és ez szintén igaz a Truman feleségét játszó Laura Linneyre. A főszereplő azonban mégis külön kasztot képez maga körül. Az addig csak alpári komédiákban grimaszoló (Kivétel a Maszk.) Jim Carrey fergeteges a főszerepben, és ezzel az alakítással sikerült kitörnie a rászabott skatulyából egy életre, minden gesztusa, megmozdulása zseniális ebben as filmben, és hála az égnek be tudta bizonyítani tehetségét.

Kevés jobb film készült a Truman Shownál, amelyet csak ajánlani tudok.

10/10