Most olvastam, hogy a német válogatott ikonikus alakját Lucas Podolskit a tavaszi időszak második legrosszabb igazolásának szavazták meg Olaszországban.

A lengyel származású támadót a német futball messiásának tartották a 2003/2004-es szezon után, mikor is a kieső 1. FC Köln csapatában egyedüliként minősült Bundesliga kompatibilis játékosnak. Princ Poldi rögtön az első idénye végén bemutatkozhatott a válogatottban AIR Xanyi nagy meccsén a magyar győzelmet hozó találkozón.), majd az Európa bajnokságon is a kontinensviadalon leégő Nationalelf jól teljesítő csereembere volt. Ekkoriban Cristiano Ronaldo mellett őt tartották a világfutball legnagyobb ígéretének, és szerintem nem túlzok, ha az előjelek alapján ma ott is tarthatna, ahol a kétszeres BL győztes klasszisnak.
Mivel a Köln kiesett, Podolskinak meg kellett járni a másodosztály poklát, és 24 góljával abszolút vezére volt a simán visszajutó „kecskéknek”. Ekkor még nem gondoltuk volna, hogy a válogatottban már ekkor fix kezdőpozíciót kiharcoló játékosnak ez lesz az utolsó szezonja, ahol eljut minimum 20 bajnoki találatig.(A kupában egy mesternégyest is jegyzett.)
Egy újabb kiesést, és jó Podolski teljesítményt hozó szezon, valamint a számára három gólt és bronzérmet hozó világbajnokság után valóra válthatta sokak álmát és leszerződött a Bayern Münchenhez.
Bayern fanatikusként alig vártam, hogy a legnagyobb német tehetség a legnagyszerűbb német klubban mutassa be hihetetlen tudását, de azt kell, hogy mondjam ez volt Podolski karrierjének mélypontja, egyúttal a lépése, amely meggátolta, hogy kiteljesedjen.
Kimondva, kimondatlanul azt várta a klubvezetés (és mi szurkolók is), hogy szerezzen 20-25 gólt szezononként és vezesse BL győzelemre csapatunkat.
Egy 21 éves fiatalemberre ez háromféleképpen hathat:

- Bírja a nyomást, és fényes karriert fut be, mint Messi.
- Összeomlik mentálisan, mint Deisler.
- Megreked a karrierje, mint Lucasnak.

Az első müncheni éve teljes csőd volt, nemhogy 20 gólig nem jutott el, öt találattal zárta a szezont, az amúgy is gyengélkedő gárdában, és a szezon végén már a kezdőcsapatba való bekerülésért is küzdenie kellett. Nyáron aztán a Bajorok leszerződtették Miroslav Klosét és Luca Tonit, Podolski pedig végleg a cserepadra került, olyan döntés volt ez, amelyet évekig nyögött a pályafutása, klubszinten. (Még az a csúfság is megesett vele, hogy a harmadosztályú tartalékoknál kellett játszania.)
A válogatottban más volt a helyzet, ott ő volt a Nationalelf vezéralakja, mind az EB selejtezőkön, mind a 2008-as kontinensviadalon nem akadt német játékos, aki több gólt lőtt volna nála.

Ekkor kezdtünk el arról beszélni, hogy két Podolski van, a válogatottban rendre eredménye és jól játszó Poldi és a klubcsapatában középszerű teljesítményt is ritkán nyújtott, fásult öregemberként teljesítő Poldi.
2009-ben végre hazatérhetett Kölnbe, és mindenki a feltámadását várta, ám az eredmény alulmúlt minden várakozást: 2 találat a komplett Bundesliga szezonban. Jochaim Löw ennek ellenére bízott benne, és a Dél Afrikai világbajnokságon a csapat legjobbja volt, teljesítvén a kétgólos penzumot.
Az újabb VB bronzérem után mintha kicserélték volna, elkezdte termelni a gólokat nevelőegyesületében, úgyhogy a válogatottbeli teljesítményére sem lehetett szemernyi panaszunk.
2012 nyarán elvitte az Arsenal és úgy tűnt ez lesz a második nagy lehetősége, ám ezzel a sansszal már élni is tud. Ekkor azt vizionáltam, hogyha nem is fut be CR7-hez vagy Mesishez hasonló karriert, de ő lehet a 2010-es évek legjobb német légiósa. Tévedtem. Hiába játszott azonban jól, hiába nyerte meg a második évében az FA kupát az őszi szezonja egyszerűen csapnivalóan rossz volt, ráadásul összerúgta a port Wenggerrel is.
Úgy tűnt új impressziót kaphat a milánói Internél, ahová a télen került egy kölcsönszerződés értelmében került, ám ez úgy tűnik az első meccsek alapján nem fog megvalósulni. Milánóból vissza fogják küldeni, Londonban nagy igény nincs a játékára, így nyáron valószínűleg kereshet magának új csapatot.
Ezt már átélte, ám nagy problémája, hogy már a válogatottban is epizodistának számít, tehát nyugodtan mondhatjuk, a karrierje romokban hever. Mi lehet a megoldás? Két nagy lehetőségét elszúrta, talán visszatér Kölnbe, és újra megpróbálja felépíteni a karrierjét? Nagy probléma, hogy már 30 éves, és az idő ellene dolgozik.

20 év múlva úgy fogunk emlékezni Podolskira, mint a Köln klubikonjára, és az évtized jó képességű világbajnok német labdarúgójára, nagy probléma azonban, hogy ő benne megvolt a tehetség, hogy akár egy korszakos egyéniségként gondoljunk rá.