Mindig kissé elszomorodom, amikor egy régi , vacak színvonalú műsort azzal védenek a környezetemben, hogy „Csak ezt adták, azért néztük.” A befogadó úgy érzi, hogy ezzel a gesztussal, hogy csupán az egy csatorna létére fogta, hogy ő valamilyen ordenáré produktumot nézett, már meg is mentette a saját ízlését.
Pedig ez a fajta mentalitás nagyon is káros szerintem, mivel ez létjogosultságot adott arra, hogy két évtizeddel ezelőtt az állami televízió (Amely az archívum alapján jóval nagyobb nívót képviselt, mint jelenleg.) olyan műsorokat tartson évekig a képernyőn, mint a Família KFT, az Űrgammák (Bár ott mint tudjuk más is volt a háttérben.) vagy a Három kívánság.
Különben is milyen attitűd az, hogy nem lehetett mást nézni? Az ezt hangoztató ember szerint a tévénézés az egyetlen alternatívája, a szabadidő hasznos eltöltésének. (Ha meg átkapcsolt, akkor nem biztos, hogy értette a külföldi csatornák nyelvét.)
Letelhetetlenül lehetne sorolni, hogy milyen hasznos dolgokat csinálhatott az ember tévé nélkül (az internet előtt), kezdve egy könyv elolvasásától a gyerekkel való beszélgetésen át, a magánügyeknek minősülő tevékenységekig.
Ma ugyan hiába van több tévécsatorna, ez a mentalitás ugyanúgy helytáll: az akkori generáció az akkori vackoknak az ismétlését nézi, a maradék embertömeg nagy része pedig valamelyik kereskedelmi tévé zendülés kategóriájába tartozó műsorát figyeli. Ebben az esetben annyi a befogadó mentsége, hogy „Csak azért nézem, mert annyira pocsék.”, vagy „Csak azért nézem, mert mások is nézik.”
Mindkettő roppant káros mentalitás, és pont emiatt nem szabad megelégedni azzal a mocsokkal, amit elénk tesznek.