Mi magyarok nonszensz állításként úgy hivatkozunk magukra, mintha valami sportnemzet lennék. Tény, hogy a sportolók sok aranyat nyernek az olimpiákon/VB-ken, de a merítési lehetőség egyre kisebb. Az átlag magyar ember nem csupán a sportot szereti, hanem azt akarja látni, hogy honfitársa aranyérmet szerez, nemzeti válogatottja megnyeri az aktuális mérkőzést.

Ha ez nem sikerül, három csoportra oszlik a sportnéző közvélemény:

1. Jó szereplésnek értékeli a 3, 5. vagy akár a 10. helyet is, mondván egy élet munkája volt abban az eredményben.
2. Elkezdi szidni a sportolót, hogy miért nem adott bele mindent, és miért „csak” 9. lett az adott versenyszámban. Ezek az emberek általában a fotelből nézik a sportot, és magukat, illetve a nemzetiségüket akarják igazolni, ha jól szerepel egy honfitársunk.
3. Kifogásokat keres kedvenc csapata vereségére.

Utóbbi típusból egyre többel találkozom az internetes fórumokon. Ez az a a típus amelyik nem képes beismerni, hogy kedvenc sportolója/kedvenc csapata azon a meccsen /versenyen veszített, így megpróbálja megmagyarázni magának a „kudarcot.” Ha például a magyar úszóválogatott egyik tagját legyőzi egy amerikai/kínai/japán sportoló, akkor egyből előhozakodik a dopping témával, mondván az ellenfelek tiltott szerekkel éltek, csak a magyar versenyző ért el tiszta körülmények között jó eredményt. (Ami ugye nonszensz, hiszen a dopping mellett ezek az emberek heti 70 órát edzenek, ha egy-kettő doppingolt, akkor nagy az esély a tömeges visszaélésre.) Kedvencem az ilyen estben, mikor valaki szerint legalább az egyik „agyondoppingolt amerikait” sikerült legyőzni, ez az kijelentés nemcsak, hogy a kommentelő értelmi szintjét, de magát az állítás hülyeségét is magyarázza.
Mikor például kerékpárról van szó, egyből a győztes doppingosnak kiáltják ki, aki megverte az ő tiszta körülmények között készülő kedvencét, és a győztes nem edzett, csak lőtte magát anabollal. (A drága fotelszurkoló azt felejti el, hogy ha a magafajta kapna egy ilyen doppingszert, mindenféle sportolás nélkül, az első nagyobb emelkedőn elpusztulna, mivel nincs mögötte a kellő edzésmunka.)

A kedvenc megmagyarázásaim mégis a labdarúgáshoz köthetőek: sokan azzal a véleménnyel állnak elő, hogy a magyar válogatott összes veresége, beleértve az 54-es VB finálét, a szovjetek elleni meccseket, vagy akár a Videoton UEFA kupa fináléját bunda volt. Ezzel a magyarázattal próbálják csökkenteni azt a traumatikus sokkot, amit a vereség okozott számukra, és valljuk meg őszintén jobb is úgy gondolni Irapuatóra, hogy Détáriék lefeküdtek az egykori megszállóinknak, mint hogy a szart is kiverték a nemzeti csapatból. Bizonyítékaik persze nincsenek, de a saját önigazolásuk képen próbálják mindenkivel lehitetni, hogy kedvenceik csalás áldozatai lettek. Ha pedig valaki meg van győződve az ellentétéről az egy „hülye fasz”. (A minap így adott nyomatékot egy jóember azon állításának, hogy a brazil válogatott eladta a VB elődöntőjét a németeknek, próbáltam meggyőzni, állítása valótlanságáról, mire ezzel a jelzővel illetett. :) )
Azt hiszem ezek az alakok az eklatáns példái a kifogáskereső szurkolónak.