Sas Tamásnál rosszabb filmrendezőt nem tudom, hogy látott-e Magyarország. Az az ember évről-évre gyalázta meg a magyar közönségfilmeket. Olyan alkotásokat készített, mint az SOS Szerelem, vagy annak amerikanizált folytatása az SOS Love, vagy mint az Apám beájulna. A többi filmjét nem gyalázom látatlanban, de nekem ez a három műve elég volt, hogy az első mondatot kijelentsem. Aki szeretne elmerülni Tamás mester mocsarában, és annak pedig csak ajánlani tudom a videómániát, amely nem kevesebb mint 6 Sas filmet mutatott be.

Hogy Tamás nem egy dilettáns, és tehetségtelen állami pénzeken felkúszó atyafi, arra azonban van két bizonyíték: az 1998-os Presszó, valamint a 2000-es Rosszfiúk. [Valamint  a Kalózok, amely ugyan idegesítő, ám mégis szórakoztató.] Bár már többször is láttam a felfedezés előtt utóbbi filmjét, mégis meglepett, hogy ő képes volt ilyet is megalkotni.

Szerintem egy méltatlanul alulértékelt filmről van szó, amely utólagos negatív kritikáit valószínűleg rendezői személye miatt kapta. Én kedvelem ezt a filmet, nemcsak azért, mert 13 évesen hatással volt rám, hanem azért is mert, itt nem világháborús technikával rendelkező randiügynökségeket, vagy viccesnek szánt idióta főszereplőket látunk, hanem a kőkemény valóságot. Teljesen jövőtlen, a társadalom perifériájára szoruló kamasz bűnözőket, akiket a nemzet kivetett a testéből, és tulajdonképpen lemondott róluk.  A film szövegkönyvét, bár a gettószökevénynek egyáltalán nem nevezhető Döglégy írtam,, mégis azt mondom így képzelem el az ilyen javítóintézeteket. Soha nem jártam ilyen intézményben, de úgy gondolom, hogy az ottani fiatalok így viselkedhetnek, és így beszélhetnek egymásról.
Persze messze nem hibátlan film a Rosszfiúk. A történetben van néhány érthetetlen fordulat, egy összecsapott szerelmi szállal, valamint néhány súlytalan párbeszéddel, és levegőben lógó karakterrel.

Ami miatt azonban az erős közepest is meghaladja a film, az a remek színészválasztás. A Kecsőt játszó Bodó  Viktor, aki egyébként egy kiváló színész, itt nem teljesít olyan erősen, mint mondjuk az Overnightban, ám mentségére szóljon, hogy karakterét nem írták meg túl acélosra. Akikre viszont nem lehet panasz, az Stohl András és rajkai Zoltán. Az ország körbeutált Bucijánál, kevesebb alkalmasabb színész lett volna Lehota szerepére. Stohl végig kitűnő, ám a Bodóval közös jelenetben érti el alakítása csúcspontját. Rajkai Zoltán pedig egyszerűen döbbenetes a bandavezér szerepében. Minden megmozdulásán érezni lehet, hogy a lehető legjobban kapta el a figurát, kicsit sajnálom, hogy ezt a roppant tehetséges embert kevés filmben szerepeltetik. a kisebb melékszerepekben is olyan színészeket láthatunk, mint Szacsvay László, Fullajtár Andrea, vagy mint Szirtes Ági.
 a film másig nagy erénye, az, hogy Ganxta Zolee és a Kartel zenéje tökéletesen passzol, ehhez a világhoz, jómagam ezt a filmzenealbumot tartom az együttes legnagyobb dobásának.

Méltatlanul lesajnált magyar film, ha Sas Tamás ilyeneket rendezett volna a későbbiekben is, akkor nem lenne ekkora ellentábora jelenleg.

10/5,5

Ha 70-es évek meghatározó zenei irányzata a punk, akkor annak egyértelmű megtestesítője Sid volt. Az az ember, aki 35 éve távozott az élők sorából, nem egészen 23 éves korában. Életét ismerve, csoda volt, hogy addig is sikerült kihúznia. Nem tudott gitározni, énekelni meg főleg nem, ám mégis alakja egy egész generációnak lett a jelképe, valamint a punkok a mai napig szentként tekintenek rá.
1957. május 10-én látta meg a napvilágot Lewishamben. Eredeti neve John Ritchie volt. Gyermekkorában szülei elváltak, édesanyjával Ibizán élt. 1965-ben miután édesanyja újra férjhez ment, felvette mostohaapja nevét, így mikor visszatértek Kentbe, már john Beverlynek hívták. Miután nevelőapja meghalt, édesanyjával egy bérlakásban éltek. Hányatott kamaszkorára jellemző, hogy nem volt állandó lakhelyük, és anyjával ide-oda költöztek. A fiatal srácra nagy hatással volt David Bowie zenéje. 17 éves iskolatársa lett John Lyndonnak, a későbbi Johhny Rottenek, és ez a találkozás megváltoztatta az életét. Ettől kezdve egyre többször maradt ki az iskolából, egyre inkább rászokott az alkoholra. A legenda szerint Rotten adta neki művésznevét, miután annak Sid nevű hörcsöge megharapta az úját. Tiniként közösen zenéltek az utcán, de elmondásuk szerint az emberek azért fizettek, hogy hagyják abba a produkciójukat.
19 évesen kezdett zenélni a The Flowers of Romance nevű bandában. A Sex pistols összes koncertjére elment nézőként, így amikor Glen Matlock kivált a zenekarból evidens volt, hogy a teljesen zenei analfabéta Sid legyen az együttes új basszusgitárosa. Az együtes menedzsere szerint Sid karizmája rányomta bélyegét az együttesre, Rotten pedig úgy emlékezett rá, mint egy istenverte csodára. nem kerülték el a botrányok, szinte inden koncerten vagy be volt lőve, vagy be volt rúgva. Többször fenyegette a közönséget, volt olyan alkalom, hogy vagdosta magát a színpadon. Az amerikai turnéjuk során például nyíltan inzultálta a cowboyokat.
Hiába volt pocsék zenész, mégis tanulni akart, és az együttes tagjainak későbbi visszaemlékezései szerint megtanult normálisan gitározni.
1977-ben találkozott Nancy Spungennel, a heroinfüggő egykori prostival, akivel azonnal járni kezdett. Sokak szerint ez a kapcsolat tette tönkre végleg a Sex Pistolst, amely a következő év januárjában feloszlott. Nancyvel való kapcsolata főleg a szex, illetve a drogok körül forgott.
Az együttes feloszlása után Sid szólókarrierbe kezdett, és barátnőjét nevezte meg menedzserének.  A 78-as évben  főleg Amerikában koncertezett, saját dalain kívül, főleg Sex Pistols dalokat adott elő. My Way feldolgozásával nagy botrányt kavart, mivel kigúnyolta a dal "mondanivalóját", valamint annak videoklipjében eljátszotta, hogy kinyírja a közönséget.
1978 decemberében egy buli után Nancyt holtan találták egy késsel a hasában. Azóta sem tudjuk, hogy mi történt, sokak szerint Sid végzett a nővel, akadnak akik szerint baleset volt az egész, és Nancy csupán belesétált a késbe, míg mások esküsznek, hogy Nancy egy betöréses rablás áldozata lett. Sidet letartóztatták gyilkosság vádjával. barátnője halála után megpróbált önkezével véget vetni az életének. Az eset után közel két hónapig ült a Riker Islandi börtönben, ahonnét óvadék ellenében szabadult.
Barátai bulit rendeztek szabadulása örömére, ahol természetesen drogoztak is. Sid, aki ekkor már megjárta az elvonót, ám nem tudott ellenállni szenvedélyének. A bulin túllőtte magát, a halálos adag anyagot állítólag édesanyja rendelte neki. 1978. február másodikán holtan találták. 22 évet élt. életéről számtalan film is készült, melyek közül a legismertebb a Sid és Nancy, amelyben Gary Oldman alakította Sidet. [És amely filmet mindenkinek csak ajánlani tudok.]  2006-ban beválasztották a Rock and Roll Hall of Fame-be.

Ma ünnepli a 40. születésnapját az a színész aki garantálja, hogy ha majd ki hal a nagy generáció, akkor is érdemes lesz nagy alakítások miatt beülni a moziba. Christian 1974. január 30-án [egy napon Mesterházy Attilával :)] született Walesben. Gyerekként elhagyta édesanyját, és az apjához költözött az Egyesült Államokba.  Első filmszerepét A nap birodalma című Steven Spielberg által rendezett filmben játszotta, amelynek főszerepére több mint 4000 kortársa közül választották ki. A 13 éves fiú egycsapásra híres lett, alakítását pedig mindenhol dicsérték. Két évvel később feltűnt Kenneth Branagh rendezői debütálásában az V. Henrikben. A 90-es évek elején feltűnt A kincses sziget  filmes adaptációjában. Ezután főszerepet alakított a náci Németországban játszódó Szving mindhalálig című filmben. Ebben az évtizedben inkább csak mellékszerepeket kapott. Olyan filmekben láthattuk, mint az Egy hölgy arcképe, vagy mint A titkosügynök. 1999-ben Demetriust játszotta a Szentiváséj álom adaptációjában. Ugyanebben az évben Jézus bőrébe bújt egy kevésbé ismert tévéfilmben. A 2000-es év meghozta számra a világhírt, ekkor kapta ugyanis meg az Amerikai pszichó főszerepét. A pszichopata, ám korunk gazdag férfitípusát megtestesítő Patrick Bateman azóta jelentős része lett a popkultúrának, Bale pedig egy életre befutott hála a milliomos sorozatgyilkos karakternek. 2001-ben főszerepet játszott az évtized egyik legjobb sci-fijének tartott Equilibrium  című filmben. Épp ezért volt érthetetlen számomra, hogy mit keresett a középszerűnek is alig nevezhető 2020: A tűz birodalma című alkotásban. Amit igazán szeretek ebben a színészben, az az, hogy képes magát a lehető legtovább sanyargatni,.  ahhoz, hogy a karakterét minél tökéletesebben tudja megformálni. Erre a tézisre tökéletes példa volt a 2004-es Gépész. Ebben a spanyol thrillerben nem lehet ráismerni Bale-re, aki körülbelül 50 kilósra fogyott a szerep kedvéért. [Saját bevallása szerint e whyskyt ivott, és egy almát evett naponta.] A szakma megemelte a kalapját a bátor húzásért. 2005-ben megkapta a Christopher Nolan által rendezett Batman trilógia főszerepét. Az első epizód forgatására visszanyerte eredeti súlyát, és több kiló izmot is magára szedett. nem vagyok rajongója az új Batman szériának, de el kell ismerni, hogy a lehető legtökéletesebben lett kiválasztva a Denevérembert játszó színész. 2006-ban ismét Nolannel dolgozott együtt, amikor a Tökéletes trükkben játszott főszerepet. 2006-ben ő is eljátszotta Bob Dylant, az I'm Not There című rendhagyó filmalkotásban. Ezek után olyan filmekben vállalt szerepet, mint a Közellenségek, vagy a Börtönvonat Yumába. 2009-ben ő játszotta John Connort az emberiség utolsó reményét a negyedik Terminátor filmben. Pályája eddigi nagy pillanata 2010-ben jött el: A harcos című filmben ő játszhatta Dickey Ecklund karakterét. A film nem titkoltan Mark Wahlberg nagy dobása akart lenni, ám Bale valósággal lemosta partnerét a közös jelenetben. A színészre ismét nem ehetett ráismerni szerepében, melyben a hős drogfüggő testvérét alakította, szerepéért Oscar díj lett a jutalma a legjobb mellékszereplő kategóriában. Az utóbbi időben kevesebb filmszerepet vállal, ám amikor játszik, azt a lehető legmagasabb színvonalon teszi. Legutóbbi hazánkban is bemutatott filmjéért az Amerikai botrányért ismét Oscar díjra jelölték.

Ugyan a Csapd le csacsit tartom Tímár Péter legjobb filmjének, de a Zimemr Feri szorosan ott van rendszerváltásra való készületlenséget bemutató komédia mögött. Tovább megyek: Ez a rendező általam utolsó jónak tartott filmje. Ezután már csak olyan nézhetetlen alkotásokat tudott készíteni, mint a Le a fejjel, a Casting minden, vagy a szellem Feri, amely eme film méltatlan folytatása.
Egyszerűen minden megvan ebben a filmben, ami a mai közönségfilmek többségéből  hiányzik, jól megírt történet, pergő dialógusok, remek színészi alakítások, hangulatos filmzene és még sorolhatnám. Le sem tagadhatnák, hogy a Zimmer Feri a 90-es években készült, az évtized végének hangulata erős lenyomatát érezni a filmen.

A rendezőre mindig is úgy tekintettem, mint  a modern burleszk egyik hazai nagykövetére. Itt is megtaláljuk, azokat a rendezői vonásokat, amelyeket korábbi alkotásaiban már megszoktunk. Értem ez alatt a fő humorforrások ismétlését, a karakterek végtelen abszurdságát, a Gilighan vágásokat, valamint az összetéveszthetetlen mozgást is megtalálható a ZF-ben.
A történet a kisember nyomorsúgás pénzszerzési kísérletét mutatja be, a jellemző magyar mentalitás, vagyis a lehető legtöbb pénz begyűjtése a lehető legkisebb ráfordított munka nélkül tükrében. Nem hiszem, hogy a hazai üdülőkben akár a tizedét is alkalmazták volna ilyen ócska trükköknek a vendégekkel szemben, de a társadalomkritikát így sem nélkülözi a film.

Ahhoz, hogy az alapsztori működjön, azonban kell a megfelelő színészvezetés is, amely tökéletesen jelen volt. Reviczky Gábor élete alakítását nyújtotta Feri szerepében. A színész mindig értett az olyan karakterek megformálásához, akiknek fő humorforrása a zsugoriságuk, de sem előtte, sem azóta nem volt annyira elemében, mint itt.  A másik igazán kiemelendő karakter az a főhős Petit hátszó Bíró Attila, akit egyetlen szerepében láthatunk, és szerintem minimum méltó egy olvasztó Imrével való párhuzamra. :)   Feri feleségeként Pogány Judit remekelt. Szarvas József, és Kovács Vanda pedig a lehető legjobb szerepet kapták meg a casting során, mindketten tökéletesek voltak szerepükre. A kisebb szerepekben is  olyan színészeket láthatunk bohóckodni, mint Szacsvay László, Magyar Attila, vagy éppen kaszás Gergő. Ám az epizódszereplők közül, nálam egyértelműen a Galla Miklós által játszott nyomozó viszi a pálmát.

viszont ellentétben a már említett Csapd le csacsival nem tökéletes film. Néhány jelenet visszataszítóan gusztustalan, és akadt egy-két jelenet, amely már annyira blőd lett, hogy még az én agyam sem volt képes teljesen befogadni azt. ugyanakkor ez egy sokadszorra is szórakoztató, és mulattató magyar vígjáték, amely tény a második részéről, amely nyugodtan pályázhatna minden idők legrosszabb hazai folytatásának díjára már nem mondható el.

10/7,5

Andrew Davies filmjénél kevés izgalmasabb alkotás készült a 90-es években. Hihetetlen, hogy ez a Steven Segal mozikat tucatjával gyártó rendező hogy volt képes megugrani a saját árnyékát, és letenni az asztalra az évtized kultuszfilmjét. Illetve az a tény, hogy a mára már elcsépeltként ható forgatókönyvből is egy ennyire lebilincselő sztorit hoztak ki.

A szökevény forradalmasította a thrillereket, és egy teljesen új koncepcióval állt elő. plusz amellett, hogy megfelel a thriller műfaj követelményeinek, egy pazar akciójeleneteket sem nélkülöző mozi lett [Elég csak a film legtöbbet idézett jelenetére gondolnunk, vagy magára a buszos szcénára asszociálni.].  A koncepció alatt azt értem, hogy egy átlag krimiben van a zsaru, aki megpróbálja elkapni a gyilkost, vagy eltérő esetben az ártatlanul elítélt hős, aki a korrupt zsaruk elől menekül. Itt homlokegyenest más a helyzet. Ugyan a hős ártatlan, és a néző neki szurkolt, ugyanakkor semmilyen ellenszenve nem támad a rendőrrel szemben. Az itt látott rendőrbíró, egyszerűen egy munkamániás, fickó, aki nem ismer mást, csak azt, hogy a munkáját tökéletesen elvégezze, a lehető legkisebb moralizálás nélkül. Maga az alapkoncepció nem éppen volt újszerű már 20 éve sem, de itt kihozták belőle a legtöbbet.  Olyan filmről beszélünk, amely az utolsó percig székébe szegeli a nézőt, ám amely messze nem tökéletes. [Az utolsó jelenet például szerintem nagyon giccses, és néhol a már már túlzottan leegyszerűsített képet mutat a főhőst illetően.]

A történet szerint Richard Kimble sikeres sebész egyik este holtan találja a feleségét. A nőt meggyilkolták, ám a gyanú az ártatlan Richardra terelődik. A doktort ártatlanul halálra ítélik, ám egy szerencsés véletlen folyamán sikerül megszöknie a balesetet szenvedett rabszállítóbuszról. Az ügy megoldásával a helyi rendőrbírót Samuel Gerrardot bízzák meg, aki mindent megtesz, hogy kézre kerítse azt akit üldöz.  Richardnak nem marad más választása, egyszerre kell menekülnie a hatóságok elől, valamint tisztáznia saját magát.

Ami azonban kiemeli a filmet az átlag thrillerek közül, az a pazar színészi játék. A főszerepet Harrison Ford alakította, akinek itt végre nem a cool, faszagyerek kalandhőst, hanem egy érző, szenvedő elgyötört férfit kellett alakítania. 5 évvel korábban már eljátszotta a dolgok áramlásába ártatlanul belecsöppenő  hős szerepét az Őrületben, ám itt jóval magasabb szinten hozza a főszereplőt. Nem is tudom, hogy formált-e meg máskor ennyire emberi karaktert.
Ám volt Ford kiváló, az igazi show-t Tommy Lee Jones produkálta. Ennyire szöröstökü profi, és hidegvérű zsarut azóta sem látott a vászon. Samuel Gerrard agya olyan mint valami komputer , amelyet csak be kell programozni, és ő tudja, mi az ellenfél következő húzása. és Jones briliánsan is hozza ezt a tökéletesen megírt karaktert. A színész jutalma egy jogosan megszerzett Oscar szobrocska lett legjobb mellékszereplő kategóriában.
Mivel kettejük "párbajáról" szól az egész film, így a többi színésznek esélye sem volt előtérbe kerülni, ám egyvalamit leírnék, ami dühít a filmmel kapcsolatba. Mi a fenért van az, hogy ha a tévéújságban  írnak a filmről, akkor Julianne Moore-t is odaírják a főszereplők közé? Az általam is nagyra tartott színésznőnek írd és mond 5 perc szerepe van amely a történet szempontjából lényegtelen, ám itt vele is elakarják adni a filmet, mintha Jones és Ford duója nem lenne elég.

A szökevény maga is egy remake, egy klasszikus amerikai tévésorozat filmre vitt változata. 1998-ban elkészítették az Életre halálra című filmet, amelyet a magyar forgalmazók a nagy siker érdekében Szökevény 2 címmel is elláttak. A történet ugyan hasonló, de az egyetlen kapocs a két film között Sam Gerrard karaktere. 1999-ben pedig készült egy felemásan sikerült paródia ebből a filmből Leslie Nielsen főszereplésével.

Pazar, végtelenül szórakoztató klasszikus 1993-ból.

10/8