SPOILEREKET IS TARTALMAZ!

Filmrajongói csoportokban elfogadott tény, hogy a Psycho a legjobb Alfred Hitchcock film. Ezzel a ténnyel vitatkoznék, ám azokkal mindenképpen egyet értek, hogy Hitch mester munkája korszakalkotó jelentőséggel bír, és nem hiába vívott ki magának több, mint 50 év után is töretlen népszerűséget. A thrillerfilmek atyja több szempontból is egyedülálló. Ezen állítást igazolja, az, hogy a műfajilag szinte besorolhatatlan. Elindul úgy mint egy könnyed átverős sztori, majd néhány jelenetig drámába vált át, hogy aztán megkapjuk a thrillert, és a végén a horrort.
A műfaji váltásokon túl az tény is kult státuszba emeli a filmet, hogy talán itt láthattak olyat a nézők, hogy egy addig főszereplőnek hitt karaktert egyik pillanatra a másikra eltüntetnek a szemük elől. És tették mindazt úgy, hogy a karakter a legkevésbé volt azonosulhatatlan a néző számára, egyszerűn a rendező játszott a néző idegeivel, saját hatása alá vonva őket. Jelen van a direktorra annyira jellemző suspense, azaz a feszültségkeltés a nézőben, hogy aztán  amikro az összeáll a nézőben, katarzissá vagy antikatarzissá  álljon össze. 

A történet dióhéjban ennyi: Marion a titkárnő ellopja főnöke pénzét, és egy út menti motelben szál meg éjszaka, Itt találkozik a motel tulajdonosával a barátságos, ám furcsa Normannel. Az esti beszélgetésük során kialakul egyfajta kölcsönös vonzalom közöttük. miután megvacsoráztak a lány elmegy zuhanyozni...

Nem hiszem, hogy az azt követő jelenetsort bárkinek be kell mutatni, hiszen egyike a filmtörténelem ikonikus pillanatainak, és a XX. századi általános műveltség részévé vált. Külön rendezői bravúr volt, ahogy leforgatták, hiszen egyetlen egyszer sem lépinek át a 18-as minősítés határát. (Amerikában az R azaz a 21-es korhatár a legerősebb.) Azaz a nőt teljes meztelen valójában, és nem mutatják ahogyan a kés az áldozathoz ér. Hitchcock  precizitására jellemző, hogy a jelenetet több mint egy hétig forgatták, és közel 70 kameralásból vágták össze. Ez megkövetelte a lehető legmagasabb operatőri munkát, és John L Russel végre is hajtja azt.  Ha a filmet nem is látta mindenki, Bernard Hermann jellegzetes zenéjét azt hiszem senkinek sem kell bemutatni. Ez a jelenet szól az ominózus zuhanyzós szcénában is, és a nézőt már-már undorig kergeti a nyikorgás. A zene egyszerre van hatással a nézőre, és véleményem szerint egyszerre festi alá a gyilkos pszichotikus mivoltát is. A film címéből könnyen következtetünk arra, hogy a film pszichológia téren közelíti meg a főszereplőjét, viszont ez volt az egyik első film, amely ilyen szempontokkal dolgozott. Nem akarom lelőni a Psycho végét, lényeg, hogy nagyon nagyot fog csattani a néző agyában a végkifejlet.

Norman Bates karaktere megkövetelte a nagyszerű színészi alakítást, és Anthony Perkins megfelelt az elvárásoknak. Kitűnően kelti életre a félénk, és az anyjáért bármit véghezvivő főszereplőt, ám szeme sarkából látszik, hogy karaktere nem teljesen az, aki mutatja magát. Alakítása bitang erős, és rányomja bélyegét a filmre, így színészileg kevés kiugró teljesítmény van rajta kívül, viszont a két női epizódszereplő Vera Miles, és Janeth Leigh így is remekül teljesít.

A film szerves részét képezi a popkultúrának, Tarantinotól a Family Guy-ig szinte mindenki tisztelgett előtte egy-egy apróbb jelenettel. Ezzel nem is lenen baj, ám azzal már probléma van, hogy összesen három film is készült, amely a Psycho folytatásának hazudja magát., és akkor a 98-as remake-ről már ne is beszéljünk.

Összefoglalva időtálló mestermű, amelyet mindenkinek látni kell egyszer az élete során. a bejegyzést úgy kezdtem, hogy nem nálam nem ez a rendező legjobb filmje, ez igaz, de még így is szinte tökéletes élményt nyújt.

10/9,5

Mindig elszomorító látni, ha gyermekkorom egyik nagy sportbálványa visszavonul, és ma pontosan ez történt. A nép bajnoka ma véglegesen szögre akasztotta a kesztyűket, és befejezte páratlan pályafutását. Számára megadatott, az amiről sokan csak álmodhatnak, hogy hazai pályán tegye fel az i-re a pontot, és ez mindenképpen sikerült a mai győzelemmel, valamint Európa bajnoki övvel. Bevallom a Sydney-i olimpia óta figyeltem Zsolt pályafutását, ahogy bronzérmes lett az ötkarikás játékokon, majd ahogy öles léptekkel haladt előre a profik között és ahogyan 3 év után már a vb címért bokszolhatott. Láttam a meccset, amelyet tanári bunyóval nyert meg, és láttam azt is, ahogy megvédte címét előszűr, másodszor, majd tizedszer is. Szitkozódtam, amikor az Univesum nem talált neki ellenfelet, és így lekellet mondania az övről, és örömködtem, amikor a lehetetlent véghez vive cirkálósúlyban is a világ legjobbja lett. Szurkoltam neki, amikor megcélozta az amerikai álmot, és szomorkodtam amikor ez sérülései miatt nem sikerült. Örültem, amikor Monacóban újra kötelek közé lépett, és dühöngtem, amikor szégyenteljes pontozás miatt veszített, és természetesen tegnap este is ott ültem a tévé előtt, hogy milyen lesz az utolsó mérkőzése. Már maga a tény, hogy itthon bokszolt, lázba hozta a fél országot, hiszen nem túlzok, ha azt mondom, hogy millióan vagyunk akik rajongunk Madárét. Utoljára is termesztésen a Szállj el kismadár kezdetű dalra vonult be, egy rendkívül emocionális pillanat, valamint a tömeg őrjöngése közepette. Nem vagyok az érzelmek embere,  de még így tévén keresztül nézve is lúdbőrzött a hátam a képsorokat látva. A meccs aztán olyan volt mint Erdei pályafutása, lüktető, technikás, és klasszis különbség a magyar bokszoló számára. Végig ő irányította a mérkőzést, esélyt sem hagyva grúz ellenfelének, hogy aztán méltó módon búcsúzzon. Ahogy a közvetítés során is említették Madár még a sztárság is szerény tudott maradni, erre bizonyíték volt az, hogy a nézőknek többször is megköszönte a biztatást, hogy megköszönte a küzdelmet ellenfelének, valamint, hogy kitartásra kérte beteg barátját Balzsay Károlyt.

Viszontlátásra  Madár! És köszönjük!

Martin Scorsese, Robert De Niro és Joe Peschi maguk jogán is a filmtörténelem jelentős alakjai, viszont az a tény, hogy ők jelentősen keresztezték egymás munkásságát, így szerepük még nagyobb a hollywoodi filmek történetéében. Az 1980-as Dühöngő bika és az 1990-es Nagymenők után utoljára álltak össze, és mindhármuknak sikerült még egy lapáttal addigi munkásságukra.
A Casino-t tartom minden idők legjobb gengszterfilmjének, ez az 1995-ös film valamilyen szinten forradalmasította a műfajt. Scorsese sohasem romantizálta a maffiát, ám itt jóval kegyetlenebb, és jóval realisztikusabb képet mutatott az alvilágról. Látjuk a 70-es évek keménytökű figuráit, akiknek egyetlen dolog számított, a pénz. Míg a Nagymenőkben érezni azt, hogy a maffia valamilyen szinten egy családnál is szorosabb szövetség, itt erről szó nincs. A rang semmit sem jelent a maffián belül, csupán eszköznek tekintik őket a meggazdagodásukra.

A filmben megtalálhatóak Scorsese gengszterfilmjeinek jellegzetességei. A két színészen kívül ugyanúgy jelen van a mindent elöntő brutalitás, a trágár nyelvezet a narráció valamint az egyedi zeneválasztás. Utóbbi alatt azt értem, hogy teljesen más hangulatú zenéket választ a brutális képsorok aláfestéséhez, ám a koncepciója mégis tökéletesen működik.
Ha már a képsorok, akkor meg kell jegyezni, hogy sokan túlzottnak találják amit látnak, ám meg kell jegyeznem, hogy a film igaz történet alapján készült.

A film cselekménye az 1973 és 1983 közötti Las Vegasban játszódik. Főhőse Sam Rothstein a kaszinófőnökké lett egykori profi fogadó, akire a maffia rábízza az egyik legnagyobb vegasi kaszinó vezetését. ász élete összefonódik Nick Santoroval a kegyetlen gyilkossal, akit a maffia az ő védelmében rendel a városba, és aki elkezdi nyirbálni a maffia bevételeit. a történetben fontos szerepet kap még ász, illetve felesége az egykori prostituált Ginger, valamint az ő főhőssel való viharos kapcsolata.

Robert De Niro a 70-es, 80-as 90-es évek gengszterfilmjeinek elmaradhatatlan színésze. Szinte mindig maffiózót hozott, ám itt karaktere nem több, mint egy kegyetlen, és vérprofi üzletember. Bár kapzsi és vannak hibái, ám mégis ő az egyetlen azonosulható a néző számára.  Bár a film közel 20 éves, de ez a színészkirály egyik utolsó hírnevéhez is méltó alakítása. Joe Peschi ugyanazt a karaktert hozza, amit a nagymenőkben láttunk, vagyis a kisebbségi komplexusokkal küzdő alacsony növésű pszichopatát, a szememben egy lapon említhető ez a performance egy szinten van Oscar díjas alakításával. Scorsese a keményebb filmjeiben nem szokott moralizálni, ám itt eléri Nick sorsának bemutatásával, hogy megsajnáljunk egy pszichopatát. A film harmadik főszereplője a Sharon Stone által játszott Ginger, ő teljesen amorális, ahogy Ász is mondja a kurva az mindig kurva marad. Stone nem teljesít rosszul, de néhány jelenetben hihetetlenül túljátssza a szerepét. Kérdés, hogy hogyan kaphatott Golden Globe díjat valamint Oscar jelölést ezért a játékért. Fontos mellékszereplő még a Ginger korábbi stricijét játszó James Woods, akinél nem lett volna alkalmasabb színész, hogy ezt a pitiáner, lecsúszott véglényt.

Azt hiszen mindent leírtam egy dolog kivételével, amelyet a következő bejegyzésben részleteznék.    A film pedig egyik kedvencem, kiemelt helyet foglal el csekély dvd gyűjteményemben.

10/10
 

Hollywoodban ritka az, hogy egy sikeres film főszereplőgárdája újra összeálljon, és, hogy nem folytatást, hanem egy teljesen másik filmet készítsen. Ezzel az 1997-es vígjátékkal viszont teljesen ez a helyzet, hiszen az 1988-as A hal neve Wanda főszereplői újra egy filmben szerepeltek. A 9 évvel korábbi film a 80-as évek egyik meghatározó komédiája volt, számomra a tökéletes vígjáték illusztrációja. 97-ben aztán      John Cleese megírta ennek a filmnek a forgatókönyvét, és újra összehozta azokat a színészeket, akikkel 88-ban komédiázott. És milyen jól tette.

Ugyan a Wanda egy jóval kimunkáltabb és meghatározóbb darab, de a Fészkes fenevadak is a komédia egyik csúcsát képezi.  Erőssége, hogy bár néhány jelenetben kicsit alpári, a legtöbb poén mégis a klasszikus európai humort részesíti előnyben. elsősorban a félreértésekre, valamint a karakterek adta humorforrásokra. A film szereplői két kasztra oszthatjuk: az egyik csoport a pénzéhes amerikai milliomos banda, akiket semmi sem érdekel saját meggazdagodásukon kívül, míg a másik csoport az állatvédőkből áll.

A történet szerint az egyik londoni állatkertet új tulajdonosa be akarja záratni, mivel az nem termel nyereséget. Az állatkert új tulajdonosa főnöke utasítását szem előtt tartva azzal az ötlettel áll elő, hogy a növényevő állatoktól egyszerűen meg kell szabadulniuk, mondván a látogatósság vérre vágyik.  az állatkert gondozóinak is támad egy ötlete: Hogy megmentsék kedvenceiket, elhíresztelik róluk, hogy veszélyes gyilkos fenevadak. Amikor az állatkertet üzemeltető cég fejesei a helyszínre érkeznek, elszabadul a félreértések sorozata.

A történeten látszik, hogy Cleese írta, hiszen a jelentekben hibát nem nagyon talál a néző, és megvannak a rá jellemző kisstílű karakterek, valamint sziporkázó párbeszédek is. Aki a Wandát eladta színészileg az Kevin Kleine volt. Az alkotók itt most kettős szerepet bíztak rá, amely könnyen visszaüthetett volna, de hála a színész tehetségének, ez nem történt meg. Kleine mind az öreg és kegyetlen Rod, mind az idióta Vinny figuráját frenetikusan hozza. Az utóbbi szerep egy megkívánt némi ripacskodást, amelyet meg is tesz, de a lehető legcsekélyebb módon. Cleese játssza az állatkert igazgatóját Rollot. Ugyanazt a figurát hozza mind 9 évvel korábban, tett a pipogyának tűnő, ám mindenkinél tökösebb angol férfi szerepét. teszi mindezt színészi eszköztárának teljes bevetésével, és a lehető legmulattatóbb módon. Jaimie Lee Curtis, aki Wandakén az egész cselekményt mozgatta, itt kevésbé van hatással a fő történetszálra, de itt is hozza ami elvárható tőle.  A mesternégyes negyedik tagja ezúttal is Michael Pallin egészíti ki. Hát ő is egy fergeteges szerepet kapott, a korábbi filmben szinte alig hallottuk, karaktere dadogása miatt, de itt be nem áll a szája. A két Python komikusi vénája szinte átjön a vásznon/ tévén.
Megemlíteném a hibátlan magyar szinkront, amelyben Szilágyi Tibor, Tordy Géza, Kovács Nóra, valamint Szákhelyi József parádézik.

Kevésbé átütő film mint A hal neve Wanda, de ezt is bármennyiszer meg lehet nézni, és a néző egy percre sem fog unatkozni, illetve szomorkodni rajta.

10/8