Ami Tibit érdekli

2013.dec.09.
Írta: Kálovics Tibor Szólj hozzá!

Modern Talking - Brother Louie '98

A Thomas Anders és Dieter Bohlen által alkotott Modern Talking volt a 80-as évek egyik legnépszerűbb együttese. 1984 és 1987 közötti ténykedésük során sorra adták ki a jobbnál jobb lemezeket, illetve valósággal ontották magukból a slágereket. aztán a sikerekkel teli 3 évnek egy csúnya összeveszés véget vetett. Bohlen a Blue system nevű formációban ért el sikereket, míg Anders szólóban próbálkozott több kevesebb eredménnyel.

Bevallom ez az együttes meghatározta gyermekkorom zenei ízlését, rengeteg kazetta, illetve bakelit lemez megvan tőlük, melyeket még néha ma is lejátszom, csak a nosztalgia kedvéért. Tudom, hogy messze nem a legjobb zenekara a 80-as éveknek, de egyszerűen nem tudok haragudni arra a zenére, amit csináltak.

1998-ban a két derék germán kibékült, és úgy döntöttek , újraalakítják a korábbi sikercsapatot. Sorra adták ki az új albumokat, új slágerekkel, és népszerűségük töretlen volt. Hogy, mást ne mondjak, hazánkban a Kapcsolat koncerten közel 250 ezer ember előtt léptek fel. Igen ám, de az új slágerek mellé jöttek a régi slágerek újrafeldolgozásai is. Bár ne jöttek volna.. Bohlen úgy gondolta, hogy korszerűsíteni kell a dalok hangzásvilágát, hogy a fiatalabb generációval is megszerethessék őket. [Saját példámból mondom, szamárság volt]. Ennek az újító szellemnek volt az egyik első áldozata a Brother Louie, mely talán az együttes legnagyobb sikere volt.

Az 1986-os dal igazi lenyomata volt a 80-as éveknek, melyet Németországban ők uraltak. A felújított változat viszont csak egy tucatdal a 90-es évtizedből. Míg az eredeti változatban, csak őket halljuk, itt igénybe vették egy Eric Singleton nevű rapper segítségét is. De minek? Eltűnt a korábbi hangzásvilág, gagyin diszkósítva lett zene, és ha ez még nem lett volna elég, természetesen rap is társult a dalhoz.
A videoklip még rá is pakol egy jó nagy lapáttal. Az 1986-os változat szerintem minden zenerajongónak ismert, de azért elmondom: jeleneteket mutat be a Volt egyszer egy Amerika című filmből, valamint zeneileg próbálta megidézni azt a korszakot. Erre mit kaptak a rajongók 98-ban: látjuk ezt a rapper, amint az évtizedre jellemző arcoskodást adja elő. Úgy értem: úl a rohadt nagy jakuzzijában, és jobbnál jobb nők rázzák neki a seggüket. Ezután előveszi a kor legmenőbb mobilját, melyen a zenekart nézi, akik ventilátorok között játszanak. Ezután láthatjuk, amint az együttes nézi rapperünket egy tévén, amint előbb vadiúj Mercedesében, majd motorcsónakján csajozik. És ez megy 3 és félpercig, mikor is véget ér a dal.

Zárszóként annyit tudok mondani, inkább hallgatom meg az eredetit 10-szer, mint az újramixelt változatot még egyszer.

Címkék: ZENE

WTCC 2013 A meghatározó pilóták értékelése

Néhány napja már értékeltem a F1-es pilóták, illetve csapatok teljesítményét, most másik szívügyemmel a túraautó világbajnoksággal foglalkoznék ilyen módon. Mivel azonban, csak a futamokon 45 versenyző vett részt [nem is beszélve azokról, akik nem kvalifikálták magukat], így "mindössze" a TOP10-es versenyzőkről, illetve még egy meghatározó pilótáról nyilvánítanék véleményt. Az értékelés a 10-es skálán történik,  teljesen szubjektív.

Tovább
Címkék: SPORT

December 8: 19 éve történt: Bemutatták a Forrest Gump című filmet

forrestgump_1386519468.jpg_472x354

19 éve múlt, hogy a hazai mozikba került az a film, amelyet 1995-ben többek között a legjobb film, a legjobb rendező, és a legjobb férfi főszereplő Oscar díját.elnyerte  A Forrest Gump tarolása azért is kiemelkedő, mert abban az évben diadalmaskodott, melyben a Ponyvaregény  illetve a Remény rabjai is esélyesnek számított.

A történet egy szellemi fogyatékos átlag-amerikairól szól, akinek élete cseppet sem volt átlagos. Képességei ellenére, többek között egyetemet végzett, kitüntetett háborús hős lett, valamint ultramaratoni futóként is híres lesz. Élete során pedig olyan négyhatású emberekkel találkozik, mint Elvis Presley, John Lenon, vagy Richard Nixon. Ám hiába él sikeres életet, Forrest két embert szeretett igazán. édesanyját, valamint gyermekkori szerelmét Jennyt. A film műfaját nehéz behatárolni, egyszerre könnyfakasztó, és mulatságos, ahogy ennek a fickónak az életét végignézzük.

A filmet Robert Zemeckis rendezte, Tom Hanks pedig vitathatatlanul élete legnagyszerűbb alakítását produkálja. [Szinkronhangja Bubik István szintén kiváló]. A színészek közül még ki kell emelni Gary Sinese [Dan hadnagy], valamint Sally Field játékát.

Mind a filmet, mind pedig Winston Groom azonos című regényét  a legjobb szívvel tudom ajánlani.

10/9

Címkék: FILM

WTCC: Akiknek sikerült otthon nyerni

Már néhány korábbi bejegyzésben is megírtam, hogy mekkora királynak tartom Michelisz Norbertet, és, hogy mennyire szeretem a WTCC-t. A minap olvasgatom a fórumokat, és a következő hozzászólásra bukkantam Norbi hungaroringi megasikere kapcsán: "Tök jó hogy megnyerették vele a hazai futamát, csak szvsz ettől még komolytalanabb ez a bajnokság".

Tovább
Címkék: SPORT

Spartacus sorozat TOP10 karakter

Néhány napja végre végignéztem a televíziózás történetének egyik legautentikusabb sorozatát a Spartacust. Hihetetlen, hogy ez a széria mennyire formabontó volt, és mennyire lesöpört nálam minden addigi kedvencet, a 39 epizódot szinte katartikus élmén volt végignézni. a Róma című sorozatot ugyan nem láttam végig, de véleményem szerint a Spartacus teljesítette be azt az utat, amelyet a nagy előd kitaposott. hogy mekkora hatással volt rám a sorozat azt mi sem bizonyíthatja jobban, minthogy egy egész bejegyzéssorozatot fogok szentelni neki a következő napokban, hetekben. eme sorozat első darabja. 10 kedvenc főszereplőm rövid bemutatása. A bemutatások spoilereket tartalmaznak.

Tovább
Címkék: FILM

December 4: 46 éve történt Albert Flórián megnyerte az Aranylabdát

albert4_1386193904.jpg_476x600

Bő 50 évvel ezelőtt még komolyan lehetett venni a magyar labdarúgást, ezt mi sem bizonyította jobban, hogy a "Császár" aranylabdája senkit sem lepett meg. Az akkor már világsztárnak számító, korábbi vb gólkirály klasszis évről évre jobb teljesítményt nyújtott a válogatottban, illetve az akkor európai mércével is elismert FTC-ben. Ki tudja mire vitte volna, ha nincs két évvel későbbi súlyos sérülése, ám az biztos, hogy 1967 volt az ő nagy éve. Csapatkapitánya, és fővezére volt a történelme 20. bajnoki elsőségét begyűjtő zöldeknek, akik ráadásként a kupát sem engedték át másnak. Ugyan pályafutása  egyetlen bajnokságban szerzett gólkirályi címe nem ekkora datálódik, de 28 góljával elévülhetetlen érdemeket szerzett a duplázásban. Nem is beszélve a VVK-ban mutatott remek szerepléséről.  Kulcsszerepet játszott az akkoriban a szűk elithez tartozó válogatottban is, mely jó eséllyel harcolt a 68-as kontinenstornára való kijutásért. Kiváló évét magánéleti boldogsága is fokoztam hiszen megszületett fia az ifjabbik Flóri.
A France Football aranylabdáját  1956 óta ítélik oda, és már ekkor is a legnagyobb elismerésnek számított a játékosok körében. Magyar labdarúgók szinte kivétel nélkül szerepeltek a ToP10-ben, ám reális esélye csak Puskás Ferencnek volt 1960-ban, de mivel spanyol állampolgár volt, így a szocialista országok képviselői leszavazták. Hiába volt azonban a császárnak nagy szezonja, nem számított egyértelmű esélyesnek, hiszen a Fradi nem nyert semmilyen nemzetközi kupát. A BEK-ket a Celtic, a KEK-et a Bayern München a VVK-t pedig a Dinamo Zagrab nyerte el, nem is beszélve arról, hogy a magyar bajnokság nívója már akkor sem érte el, az angol, az olasz vagy a spanyol pontvadászatok mércéjét. A szavazáson azonban nem volt kérdés Albert nagy fölénnyel utasított maga mögé olyan klasszisokat, mint Charlton, Becenbauer vagy, mint Johnstone és Eusebio.  A korra jellemzően a díjat postán kapta kézhez, ám mint mondotta, ennél és a fiánál szebb karácsonyi ajándék nem is kellett volna neki.
Albert még 1974-ig játszott, de a már említett sérülés miatt soha sem tudta visszanyerni 67-es formáját. A magyar labdarúgás egyik kiemelkedő alakja 2011 október 31-én hunyt el 70 éves korában.

Címkék: SPORT

Sergey Bubka 50 éves

bubka_sergey_19870704_gh_l_1386188883.jpg_840x1150

Ma töltötte be a félévszázados kort, minden idők egyik legeredményesebb atlétája, az ukrán Szerhij Nazarovics Bubka. Hősünk 1963. december 4-én született Luhanszkban. 14 évesen kezdett a rúdugrással foglalkozni, egy évvel később Donetscbe költözött a felkészülési lehetőségek miatt. Első komoly versenye az 1981-es junior Európa bajnokság volt, melyen 7. lett. Két évvel később először rendeztek atlétikai világbajnokságot, melyen nem kis meglepetésre megnyert. [570 cm]  Az 1984-es akár Bubka éve is lehetett volna, hiszen februárban fedett pályán világcsúcsot jelentő 581 centiméteres magassággal üzent riválisainak, majd egy hónapon belül még kétszer döntött rekordot. . Ám a politika közbe szólt: a kommunista országok sportolói bojkottálták a los angelesi olimpiát, így a biztosnak tűnő aranyérem elmaradt. Sergei nem kesergett sokat: egymást követő 4 alkalommal döntötte meg a szabadtéri világrekordot. [első két csúcsdöntése között 6 nap telt el]. Az idény végére egyértelműen ő lett a versenyszám királya, senki sem jutott a közelébe 594 centiméteres eredményének. A következő évben megnyerte a párizsi fedett pályás vb-t, majd 4 hónappal később ugyanitt történelmi tettet vitt véghez. 1985. július 13.-a óta ugyanis átugrotta a 6 métert, és ténylegesen bebeugrott a történelembe". Egyike lett az első szovjet sportolóknak, akik pénzért versenyezhettek, valamint eljuthattak Nyugatra. Amerikai túráján egy héten belül kétszer adta át a múltnak korábbi rekordjait. Szabadtéren sem volt rest, előbb Moszkvában megjavította saját kozmikus rekordját,és lett Jóakarat Játékok győztes majd Stuttgartban Európa bajnoki címet nyert. a 87-es söprés [ fedett pályás vb cím. Indianapolisban, szabadtéri vb cím Rómában mindenki biztosra vette, hogy Szöul olimpiai bajnokát Sergei Bubkának hívják. A bizalom beigazolódott, hiszen ellentmondást nem tűrve győzött. Élete sikerei után törvényszerű volt némi hanyatlás karrierjében, melyet alátámasztott, hogy az 1990-es Eb-n még a dobogó is elérhetetlen volt számára. 1991-ben hiába nyerte vissza formáját a Japánban rendezett vb-t a vártnál nehezebben , húzta be. De még milyen drámai körülmények között: 2 rontással állt, az utolsó ugrás előtt amikor Bagyula István leverte harmadszor is a lécet. A kérdés egyszerű volt ha átugorja az 595 cm-t, akkor megvan a mesterhármas, ha nem, akkor megvan a magyar atlétika első világbajnoki címe. Átugrotta. A Szovjetunió felbomlása után 1992-ben a Független Államok Közössége színeiben versenyzett, és jutott át elsőként a 610 centis álomhatáron. Üzleti érzékére jellemző, hogy bár elmondása szerint már ekkor tudott volna 615 centit ugrani, a pénzdíjas versenyeken centiméterenként haladt előre.  A barcelonai olimpia fő esélyeseként azonban az olimpia legnagyobb szenzációját keltette: három hibával már az első körben kiesett a döntőben, mivel a szintjéhez képest röhejesen alacsony 570-et sem tudta átvinni. Bánatát az sem csillapíthatta, hogy Tokióban világcsúccsal nyerte a Világdöntőt.  1993-ban már a független Ukrajna színeiben ugrott máig megdönthetetlen 614 cm-es rekordot fedett pályán, és szerezte meg szülőhazája első szabadtéri világbajnoki aranyérmét.  1994-ben az Eb-t kihagyta, mondván neki az nem jelent motivációt, ám Sestierben megugrotta pályafutása utolsó, szám szerint 33. világcsúcsát, mely 6 méter 15 cm magasságon való átugrást jelent. Eme rekordjának azóta sem járt senki a közelében. 95 még az ő éve volt, hiszen ismét fedett, majd szabadtéri világbajnokká koronázták. Kevesen számítottak arra, hogy a barcelonai blama Atlantában is megismétlődik, pedig ismét ideje korán kiesett, mentségére szóljon, hogy sérülés zavarta. Az athéni vb győzelem már egy nagyszerű sportember búcsúdiadalaként is felfogható, ám nem így történt. A budapesti kontinensbajnokságot csak nézőként tekintette meg, ám Sevillaban ismét győzni akart a vb-n. Sérülése miatt nem jött össze neki az indulás, mindenki tudta, hogy nincs jó formában ám Sydneyben mindenki Bubka nevéhez méltó hattyúdalt várt. Ez nem jött össze, formán kívül versenyezve már a selejtezőben kiesett. A 2001-es donetski ugrógála után pedig bejelentette, befejezi páratlan karrierjét.  Életét sportdiplomataként folytatta, 2013-ban pályázott a NOB elnöki címére ám végül alulmaradt Thomas Bachhal szemben. Fia Sergej profi teniszező lett.

Címkék: SPORT

Speak the Hungarian Rapper

Már maga a név is hazugság! Ha ő a magyar rapper, akkor mi a francért angolul karattyol? Rapper? Ez a kifejezés sértő az igazi autentikus rapelőadókra, hiszen igazából nem csinál mást, csak beszél. [értem, honnan a név.] Antihősünk 1976-ban született. legismertebb  "dala" a Stop the war, vagyis az Állítsd le a háborút címet viseli. Az ópusz  2003-ban készült, ám országos ismertségre csak 2006-ban tett szert. hála a youtubenak. [Mindent elmond a mémekhez való viszonyomról, hogy én csak 3 hete hallottam először, de úgy gondoltam egy ilyen ziccert kár lenne kihagyni ]Bár lehet, hogy mikor sláger volt láttam a Cool tv-n sok más gyöngyszemmel egyetemben, de teljesen mellékes. Nem tudom,. hogy komolyan gondolta azt amit csinált, de az a rossz sejtésem, hogy igen [Ha viszont ez csak egy blöff, akkor úgy vezette meg a jó népet, ahogy arról felsőbb körökben csak álmodnak]. Művészete kőrubelül abban merül ki, hogy monoton módon pufogtatja közhelyeit, majd a refrén alatt megspékeli ezeket a gyakran halható angol rapkifejezésekkel [peace, check, buisness,stb,]  nem akarom túlfényezni magam, de ilyen szöveget közepesnek mondható angol tudásommal, én is képes vagyok összehozni, és hasonló szinten képes is vagyok előadni azt. Sőt egy 70 éves öregasszony kezébe odaadjuk fonetikusan leírva a szöveget, ő is képes lenne felolvasni, és a hatás kőrubelul ugyanaz lenne.

A klipp a budaörsi katonai temetőben játszódék, ahová a "művészúr2 egy luxusautóval érkezik. Megerősít bennünket, hogy nem szereti a háborút, illetve hogy utálja a terroristákat, és nem feledi 911-et.  Megemlékezik fekete testvéreiről [ még egy fehér aki négernek képzeli magát], és megkéri a halhatókat, hogy figyeljenek, nem mintha nem figyelnénk a szöveg mély filozófiai tartalmára.  Ekkor megjelenik a kórus melyben megtalálható többek között Bebe, Takáts Tamás, és Varga Miklós. Nem hiszem ,hogy ezek az ismert előadatók pacifista nézeteik miatt vállalhattak szerepet a klipben, hanem valószínű, hogy a gázsira nem tudtak nemet mondani. Eztán megosztja velünk ama életbölcsességét, hogy rövid az élet, és ezt meg is erősíti. Majd ismét felszólít bennünket, hogy menjünk, és , hogy figyeljünk. Elmondja, hogy sok hely van a földön az embereknek, majd felszólít bennünket, hogy állítsuk meg a háborút, ezt a kórus nyugtázza. És itt véget ér a dal.

Kedves ide tévedt olvasó, ha láttad a videót, akkor nézd meg újra, mert egy komolynak szánt, komolyan cseppet sem vehető, tartalmú és szövegű dalt nem lehet elégszer újra hallgatni. [Trash kedvelők előnyben]. ha pedig még nem láttad, akkor had idézzem a mester örökbecsű egysorosát: Check this.

A bejegyzés szórakozás, illetve szórakoztatás céljából készült, mindenféle bántó célzat nélkül, ha bárkit megbántottam volna vele, attól előre is elnézést kérek!

Címkék: ZENE

December 3: 7 éve történt: Meghalt Machos Ferenc

machosf_1386103698.jpg_160x219

2006 nagy érvágás volt a magyar labdarúgásnak, hiszen ebben az évben távozott az élők sorából Szusza Ferenc, Bene Ferenc, Machos Ferenc és Puskás Ferenc is. Közülük  Machos volt messze a legkevésbé ismert, amely elnézve fantasztikus eredménysorát meglepő.

A nagyszerű belsőcsatár 1932. június 30-án született Tatabányán. 15 évesen igazolta le szülővárosa csapata, az élvonalban 1950-ben mutatkozott be. Két szezon után egy évre a Szegedhez került, majd innen igazolta le a a kor szupercsapata a Budapest Honvéd. Első szezonja olyannyira jól sikerült, hogy tagja volt a svájci világbajnokságon ezüstérmet szerzett csapatnak, ám nem lépett pályára a tornán. Élete legjobb szezonja volt az 1955-ös hiszen alapembere volt a bajnoki címet nyerő és kupadöntőt játszó együttesnek. E szezon végén az év gólkirályát is tisztelhettük benne, hiszen Czibor Zoltánnal holtversenyben gólkirályok lettek, olyan nagyágyúkat megelőzve, mint Hidegkúti vagy Puskás. Még ebben az évben Svájc ellen bemutatkozhatott a nemzeti 11-ben,  debütálását két góllal tette emlékezetessé.  Ezt követően állandó kiegészítőembernek számított a válogatottban, tagja volt többek között a Bécsben és Párizsban diadalmaskodó csapatnak is. Utóbbi mérkőzésen csereként beszállva szerzett győztes gólt. Októberben elutazott a csapat dél amerikai túrájára, ám jó néhány társával szemben hazatért.  A forradalom után fontos szerepet játszott a válogatottban, a sorsdöntő bolgárok elleni selejtezőn például mesterhármast rúgott, ám az 1958-as világbajnokságra utazó keretbe nem jelölték. A Honvédtól 1960-ban búcsúzott el, statisztikája fantasztikus 95 mérkőzés 58 gól volt. Ezután a pártvezetés kedvenc klubjához a Vasashoz igazolt.  Első angyalföldi szezonjában bajnoki címet ünnepelhetett, egy évvel később pedig tagja volt a Közép európai kupát nyerő együttesnek.  A chilei vb-n sérülés miatt nem vehetett részt, a válogatottól 1963. október 6-án búcsúzott a jugoszlávok elleni elveszített mérkőzésen. A magyar futball nagy érájában 29 mérkőzésen jutott szóhoz, melyeken 13 gólt szerzett. Az aktív játékot 1965-ben hagyta abba, pályafutásához méltóan bajnoki címmel a zsebében.  Még ebben az évben átvette szeretett klubja tartalékainak irányítását, majd később az ifjúsági válogatott szövetségi kapitánya, és a Vasas első csapatának vezetőedzője lett.  2006. december 3-án érte a halál. 74 éves volt.

Címkék: SPORT

Modern Hungária - Csók X Csók

Fenyő Miklóst tartom a 80-as évek egyik legautentikusabb hazai előadójának. A Hungária slágert slágerre halmozó jampi korszakával próbálta visszaadni az 50-es, 60-as évek Amerikájának hangulatát. A zenekar feloszlása után szólókarrierbe kezdett, és meghonosította Magyarországon a break illetve a rap műfaját. ezután azonban nagyon nagy kisiklás történt szakmai életében, hiszen újraalakította korábbi sikerzenekarát Modern Hungária néven. Nem tudom kinek volt ez az ötlete, de hogy borzalmas döntés volt, az biztos. A Miki és Bodnár Attila nevével fémjelzett csapat 4 évet élt meg, majd elmerült az idő homályában.  Eltűnt az előző korszakra számító rock and roll, és helyét a kor meghatározó zenei irányzata a new wawe vette át. Nagy kár, hogy banda inkább volt a modern Talking halvány másolata, mintsem igazán autonóm new wawe együttes.

Az 1987-es Csók x csók című lemezük címadó dalához forgattak videóklipet, bár ne tették volna. Már maga a dal is a korszakra jellemző együtemű gépzene, és akkor a szöveget még megesem említettem. Azt a szöveget, ami nálam kimeríti a banalitás skáláját.  Mi a fenét jelenthet az, hogy Csók x csók a négyzeten, szerelem a végzetem, szerintem semmit csak üres közhelyek pufogtatása. De a videoklip még rá is tesz egy lapáttal: 30 és 40 év feletti emberek játszanak el benne gimnazistákat, akik a refrént olyan mozgással adják elő, melyet Dieter Bohlen is megirigyelt volna tőlük.  A klip második fele meg nem több, mint egy imázsfilm  a vidámparknak, hogy fel lehet ülni az óriáskerékre, és lehet próbálkozni a céllövöldében. Közben pedig egy veterán autón utaznak, mely egyértelműen azt a hatást kelti, mintha egy régi tinikről szóló filmet látnánk. Bár mondjuk Fenyő tudhatott valamit, hiszen a dalt Bodnár Attila énekli, Miki csak a háttérben vokálozik. Ám mégsem tudok haragudni teljes szívből erre a projectre, mert a szívem mélyén el kell ismernem, hogy van benne valami szeretni valóan gagyi.

Elnézést kérek attól akinek esetleg leszóltam volna a fiatalkorát.

Címkék: ZENE

Monty Python - Mr Gumby, agyspecialista

Ha létezik a tv sorozatok kreativitásának csúcsa, akkor az nálam a Monty Pyton repülő cirkusza.  Amit ez a hat géniusz vagy elmebeteg 45 részben összehozott az tv történeti jelentőségű. A sorozat különböző szkeccsekből állt, melyben igyekeztek a lehető legabszurdabb és lehető legviccesebb szituációkat összehozni. Egyik kultikus karakterük volt Gumby vagy a Gumbyk. A Gumbyk jellegzetes  megjelenésükkel  [zsebkendővel a fejükön, bajusz, kantáros nadrág], elképesztően primitív jellemükkel hamar óriási népszerűségre tettek szert. Az epizódok során többször tértek vissza, ám legemlékezetesebb megjelenésüket minden kétséget kizáróan az "agyspecialista" című jelenetben tették.

A jelenet a 3. évad 5. epizódban, mely összességében 32.volt,  látható, melyet 1972. november 23-án mutattak be először., írói pedig John Cleese és Graham Chapman voltak. Nálam ez vosz mindent a sorozatból, századszorra is úgy tudok röhögni rajta, mint először, majd amikor századszor is elgondolkodom azon, hogy min röhögtem ugyanúgy elszégyellem magam egy kicsit, hogy 20 évesen ilyen szintű infantilizmuson még képes vagyok jót derülni.

Nem tudom hogyan zajlottak a tagok közötti meetingek, illetve a rendezői instrukciók, de én a következőt képzelem el:

Michael te most gyere be, kezdj el artikulátlanul üvölteni, majd verd szét az asztalt, és ordíts még erősebben.
John mikor színre lépsz vágj olyan retardált képet amilyet csak tudsz, majd köszönj jó hangosan egymás után kétszer. ezután pedig válaszolja a kérdésre egymás után kétszer, de eltérő válaszokkal.  [A jelenetet vagy 20-szor vették fel, mert Michael Palin mindig elnevette magát, itt is látszik, hogy csak nagy nehezen tudja visszafogni röhögését.]
Ezután elhangzik a Gumbyra leginkább jellemző mondat. "Fáj az agyam"
Ekkor John lépj oda Michaelhez, és keresd az agyát a nadrágjában, majd a lehető leghangosabban kiabálj nővérért, még akkor is mikor már 30 másodperce egy légtérben van veletek. Miután sorstársadnak agyeltávolító műtétet rendeltél el, keress fennhangon egy orvosi magazint, és mond ki teis: "Fáj az agyam".
Oké jelenet ugrás: Graham kérlek vágd a lehető legintelligensebb arcodat, majd mikor a zsebkendő a fejedre került kezdj el kreténkedini., ebben a többiek úgy is követnek. rendben, játsszátok el, hogy felébred a beteg, miközben ti elkezditek fűrészelni. Kiváló. Kiáltsatok altatóorvosért a lehető leghülyébb hangotokon. Terry jelenj meg, némi várakozás után, törd át a falat, majd irgalmatlanul vágd fejbe Michaelt egy oxigénpalackkal.

Ugye milyen egyszerűnek hangzik, pedig maga volt a kihívás: egy jelenetet úgy előadni, hogy egyszerre legyen groteszk,térdcsapkodóan vicces, alpári, feszegesse a jóérzés határait, de ne lépje át azt, na ez az igazi mestermunka.

Címkék: FILM

December 1. 19 éve történt: Magyarországon bemutatták az Oroszlánkirály című filmet

vetton_ru_195_1385932463.jpg_1024x768

19 évvel ezelőtt került a magyar mozikba minden idők legsikeresebb Disney filmje. A történet szerint Mufasat az állatok nagybecsű és bölcs királyát testvére Zordon tőrbecsalja, és megöli. Mufasa fiával, az ifjú Simbaval nagybátya elhiteti, hogy apja miatta halt meg, így az oroszlánkölyök bujdosni kényszerül.  Zordon zsarnoki uralma alatt az állatok éheznek, ennek illetve apja szellemének megjelenésének köszönhetően évekkel később Simba visszatér, hogy elfoglalja az őt megillető helyét. A történet rengeteg hasonlóságot mutat a Hamlettel. A film sikerének a titka, hogy minden a helyén van: remek betétdalok, drámai történet, vicces mellékszereplők, szinte tökéletesen megírt karakterek és kiváló szinkron. Utóbbi mindkét esetben nagyszerű, hiszen Mufasa hangját James Earl Jones adta, a magyar változatban pedig Sinkovits Imre kölcsönözte hangját a királynak. Ugyanilyen pompás Zordon hangja is melyet Jeremy Irons, illetve hazánkban Kristóf Tibor szolgáltatott. [És még hosszasan lehetne a felsorolást folytatni.] Számomra az Oroszlánkirály varázsa abban rejlik, hogy ugyanolyan hatással van rám most is, mint mikor gyerekként először láttam. Mivel a film 1994 egyik legnagyobb sikere lett, a Disney stúdió "hírnevéhez méltóan" még több pénzt ki akart sajtolni a franchiseból, és így született meg két felesleges folytatás.

10/9,5

Címkék: FILM

December 1. 25 éve történt: Magyarországon bemutatták a Micimackó kalandjai című filmet

p2668057670990_1385923805.jpg_287x400

Negyedszázada ismerhették meg Micimackó kultikus kalandjait a magyar mozinézők.  A szeretni való játékmaci karakterét Alan Alexander Milne angol író keltette életre 1926-ban. A könyv minden idők egyik legsikeresebb gyermekkönyve lett szerte a világon, Magyarországon Karinthy Frigyes fordításában olvasható. Az 1977-es film tulajdonképpen nem önálló alkotás, hanem három korábbi rövidfilm egybegyúrva. A film nagy erénye,hogy  a történet egyszerre élvezhető a gyerekeknek, hiszen gyermeki módon vicces, és szórakoztató, a felnőttek pedig ha a jobban megvizsgálják a szereplőket, életszagú karakterekre bukkanhatnak. Ott van  Micimackó aki szenvedélybeteg, Malacka aki kisebbségi komplexusok által sújtott, Tigris aki megalomániás. Füles aki depressziós, Nyuszi aki neurotikus, Zsebibaba aki hiperaktív, bagoly aki szenilis, Kanga aki egyedül neveli gyermekét, valamint ürge aki nincs bent a regényben, és ennek tetejében még piromániás is. A film még ma is szívderítő élmény, kevés olyan  gyerek van aki ne ragadna magával a Százholdas Pagony világa. Véleményem szerint ez az egyik legjobb Disney mesefilm, mely nagyban köszönhető az emlékezetes finálénak is. Ki kell emelni a szenzációs magyar szinkront, melyben egyszerűen nem lehet hibát találni. Csak a főbb karakterek hangjai: Micimackó-Mikó István, Tigris-Bács Ferenc, Malacka-Földessy Margit, Nyuszi-Szacsvay László Füles-Szabó Ottó Bagoly-Verebes István Mesélő-Sinkovits Imre.

Mivel a film bombasztikus siker lett, így készültek folytatások sorozatok, még remakelték is a történetet 2011-ben  , de sem minőségben, sem sikerben nem tudták megközelíteni a nagy elődöt.

Mivel gyermekkorom kedvenc meséjéről van szó értékelésen nem lehet más, mint 10/10 .

Címkék: FILM

December 1. 30 éve történt: Bemutatták a Jób lázadása című filmet

7459702_3_1385919572.jpg_300x435

30 éve mutatták be minden idők egyik legjobb Holokauszt témájú filmet amit valaha láttam, Kabay Barna és Gyöngyösy Imre 1983-as remekművét a Jób lázadását. A történet szerint 1943-ban járunk, Jób és felesége, már elveszítették 7 gyermeküket, és érezvén, hogy közel a haláluk szeretnének örökbe fogadni egy fiút akire mindenüket ráhagyhatják. Jób ragaszkodik hozzá, hogy egy keresztény életerős gyermeket válasszanak, és így kerül a családhoz Lackó. Jób terve az, hogy a gyerekkel megismerteti hitét, szokásaikat, és ha eljön az idő akkor ráhagyja mindenét. A történet ennek szellemében folyik tovább, míg az egyik reggel megérkeznek a csendőrök deportálni a falu lakóit. Nem akarom elsütni mi történik a fináléban, de véleményem szerint az egyik legerősebb jelenet a magyar filmek történetében.

Ki kell emelni a remek szereplő gárdát: Temessy Hédi nagyszerű Jób feleségének szerepében, egyszerre tudja megjeleníteni az életben megtört asszonyt, valamint Lackó szerető mostohaanyját.  A kisfiút játszó Fehér Gábornak ez volt az egyetlen filmszerepe, de hasonlóan briliánsan teljesít. De aki az egész filmet elviszi a hátán az Zenthe Ferenc. Olyan fokú hitelességgel adja elő Jóbot, hogy az ember csak a főhőst látja a vásznon, élete legnagyobb alakítását mutatja be, ehhez nem férhet kétség.

A filmet 1984-ben Oscar díjra jelölték, a legjobb idegennyelvű film kategóriájában.
10/8,5

Címkék: FILM

F1 statisztikák: Az idei pontverseny különböző pontszámítási rendszerek szerint

Az idei szezont imádták a statisztikusok, mivel rengeteg rekord megdőlt. Vettel például minden idők legnagyobb különbségével utasította maga mögé a 2.-at, beállította a legtöbb győzelem rekordját, és minden idők legmagasabb pontszámát is magáénak mondhatta az idei szezonban. Ezek az adatok rengeteg fanyalgásra adhattak okot, mondván régen nem ez a pontrendszer volt, vagy kevesebb futam volt. Ez igaz, de megpróbálkozom azzal, hogy megnézem az idei eredményével mire ment volna más hasonlóan domináns időszakokban. Ennek a "kísérletnek" az első fejezete a pontrendszer vizsgálata.

Tovább
Címkék: SPORT
süti beállítások módosítása