Április 3.: 22 éve történt: Magyarországon bemutatták a Cape fear-A rettegés foka című filmet
Martin Scorsese pályafutása során egyetlen igazi thrillert rendezett, de ezzel a filmmel is a műfaj halhatatlanjai közé emelkedett. A film az 1962-ben készült azonos című film remakeje, de az idők során szinte homályba taszította azt. 1991 amúgy is a műfaj éve volt, hiszen a Cape Fear mellett ekkor mutatták be A bárányok hallgatnakot amely szintén kultuszmozivá avanzsált. Eme film méltó arra az örökségre, amelyet Alfred Hitchchock teremtett meg, hiszen hasonlóan az angol mester munkáihoz a feszültség itt is csak gyülemlik, és gyülemlik, majd egyszer csak a nézőre zúdul.
Scorsese filmje az egyik legnyomasztóbb, amit láttam már maga a zene, valamint az expozíció is nyugtalanító filmet sugall, és a helyzet tényleg csak fokozódik. A film elindul, mint egy bosszúfilm, majd bejárja a thriller útját, hogy aztán a végén már valami horrorszerűbe csapjon át. Az utolsó jeleneteknél már valósággal letaglózza és fojtogatni kezdi a nézőt, aki a lehető legkisebb reményt sem látja a hősök sorsát illetően. Azt mondtam volna, hogy hősök, tévedés, egyetlen pozitív szereplő van, akivel a néző igazán tud azonosulni: Danielle az ügyvéd lánya. A többiek viszont mind kisebb nagyobb mértékben amorálisak, míg az eredeti változatban Sam egy tisztességes ügyvéd, addig Scorsese elérte, hogy a film elején ugyanazt a megvetést érezzük iránta, mint a rosszfiú iránt.
A Max Caddyvel való azonosulás az első pillanatokban lehetséges, egy becsapott emberről beszélünk, akit átvertek, és emiatt elégtételt követel. Mire a néző azonban kezdene az ő sorsáért szorítani. rá kell jönni, hogy egy kegyetlen félállati pszichopatáról van szó. Sam Bowden az ügyvéd volt az aki becsapta Caddyt, pokollá téve annak életét. Az ügyvéd úr egy igazi számító féreg, aki beszélgetéseik során végig lenézi ellenfelét, múltbéli bűnei miatt rászolgál a sorsára. Az ügyvéd felesége Leigh pedig nem veszi komolyan a veszélyt, sőt némely jelenetben meglehetősen nihilista felfogást sejtet,. Danielle az egyetlen akire még nem hatottak ezek a dolgok, így ő jelképezi az ártatlanságot a bűnös világban.
A film megpendíti az erkölcsi kérdést, hogy joga van-e bárkinek a bosszúállásra, még ha az jogos is. Max egy "Bosszú az enyém, mondá az Úr" tetoválást visel, ám mégis magának követeli a bosszú princípiumát. A film él némely helyen bibliai utalásokkal is él, amelyek közül a legismertebb egyértelműen a Pilátusra való utalás a film legvégén.
Mivel egyesek számára a bemutatott képsorok (gyilkosságok, arccsonkítás, horrorba illő bevágások) sokkolóak lehetnek, így a film megtekintését 14-16 éves kor alatt semmiképpen sem ajánlom.
A történet szerint Sam az ügyvéd nyugodtan él családjával, amikor találkozik egykori védencével Maxxel. A férfit 14 évvel ezelőtt nemi erőszak vádjával zárták börtönbe, ám Sam elhalhatott némely enyhítő körülményt. Az analfabéta Max a sitten megtanult olvasni, és rájött, hogy ügyvédje átverte. Mikor kiszabadul, bosszút esküszik.
Maxet Scorsese kedvence Robert De Niro játszotta valami fenomenálisan. A színészóriásra rá sem lehetett ismerni, kigyúrt tetovált teste azóta is az egyik legkónikusabb karakterévé tette a pszichopatát. De Niro minden egyes jelenetben a maximumon pörgött, olyan szinte olvadt egybe a figurával, hogy a végén már a néző sem érzi magát teljes biztonságban. (Főleg mikor lebomlik a 4. fal.) A karaktert a magyar változatban a legnagyobb élő színészünk Cserhalmi György szólaltatta meg, De Nirohoz méltó módon, számomra érthetetlen miért hívták ilyen kevés filmbe szinkronizálni a színművészt.
Az ügyvédet Nick Nolte játszotta, aki nem tud kitörni partnere árnyékából, de így is élete egyik legjobb teljesítményét hozta. Sam feleségét Leighet, Jessica alakította, aki hozta a tőle megszokott színvonalat, végig erős pillanatokat hozva a filmbe. Danielle szerepében Juliette Lewist láthattuk, akinek tulajdonképpen ezzel a filmmel indult a karrierje. Ő is briliáns, az az érzésem, hogy nem is találtak volna alkalmasabb tiniszínésznőt erre a szerepre. Fontos megemlíteni, hogy Scorsese kellően tiszteleg az eredeti változat előtt, is, hiszen kisebb szerepekben feltánik az 1962.es film két főszereplője Gregory Peck valamint Robert Mitchum is.
Majdhogynem tökéletes film.
10/9