A sporttörténelem nagy pillanatai: Michael Jordan győztes kosara a bajnoki döntőben
Ha a blogon technikai sportágról esik szó, akkor nagy az esély, hogy a MotoGP-ről, a WTCC-ről, vagy a Forma1-ről fog szólni az adott bejegyzés. Ma mindhárom versenyszériában futamot/futamokat, ám a terepet ma egy negyedik sorozat azaz a a Kamion Európa bajnokság veszi át. Ez az a sorozat amelynek eredményeit fordulóról fordulóra lehet követni, ám képes összefoglalót csak három-mégy héttel később láthatunk a versenyekről. Ez alól kivételt képez az utolsó Le Mansi hétvége, amelyet az internetnek hála élő egyenesben tudunk követni a világ bármely pontjáról. A Bugatti pálya az elmúlt három évben fantasztikus magyar sikereknek volt szemtanúja, hiszen 2011-ben Kiss Norbert dobogóra állhatott, 2012-ben két remek győzelmet aratott, a tavalyi szezonzáró pedig Major Benedek sikerével zárult. Ezek mind kivételes eredmények voltak, olyanok amelyek a magyar technikai sportok könyvének aranylapjaira kívánkoznak, ám eltörpülnek a ma történt események mellett.
Szavakkal szinte ki sem fejezhető, hogy a XXI. századi televíziózást mennyire eluralta a valóságshow műfaja. Milliók képesek azt napestig bámulni, ahogy embertársai esznek, isznak, alszanak, vagy éppen nemi életet élnek. Az egész tulajdonképpen arra szolgál, hogy felszínre hozza a szereplőkben lévő exhibicionista, a nézőkben pedig a kukkolási igényt. A Truman Show 1998-ban látott napvilágot, tehát a valósághoz, mint műfaj ekkoriban még gyerekcipőbán járt, ám le a kalappal a készítők előtt, hogy ennyire pontosan látták, hova is fog kitolódni ez az alja műfaj. Úgy is mondhatnám, ez egy profetikus látomás, az emberiség jövőjéről, hogy hol is fogunk tartani 2020-2025 körül. A filmben szereplő nézők elveszítették életüket, mindennapjukat egy másik ember bámulásával töltik, vele kelnek, vele alszanak, teendőiket csakis a műsorhoz képesek igazítani. Nagyon sötét antiutópiáról beszélhetünk, ahol nem a háborútól, a kihalástól, vagy esetleg az idegenektől kell tartani, hanem attól, hogy az emberek agyát egyszerűen átmossák a TV segítségével. A Truman Show legnagyobb erénye annyi, hogy ezt az antiutópiát egy utópiába csomagolja, hiszen a valóságshow helyszíne egy szinte tökéletes amerikai kisváros, olyan hely ahol semmi anarchia nincs, és minden tökéletes.
Ebben a mesterséges világban él Truman, akinek életét filmezik, mindezt persze az ő tudta nélkül. Élete egyetlen döntését sem ő irányította, beszéljünk akár a házasságáról, akár a "szüleivel" való kapcsolatáról, akár élete terveiről.Már maga a hős neve beszélő, hiszen ha Truman egyenlő a True Mannal, vagyis az igaz emberrel. Találó név, hiszen ő az egyetlen, akinek minden mozzanata igaz, igaz, és ő az akinek úgy nincs átmosva az agya, hogy közben egy teljes élethazugságban él. Az ő ellenpólusa Kristof a show atyja, akinek semmi szent, és aki megisteniesült attól, hogy valakinek az életét irányíthatja. Istensége hatására, már-már betegesen ragaszkodik ahhoz, hogy a shownak folytatódnia kell.
A film műfaját nehéz besorolni, egyszerre tökéletes antiutópia, médiakritika, szatíra, dráma, és a vígjátéki elemeket si tartalmaz, igaz csak módjával.
Nincs olyan ember aki ne látott volna legalább egy valóságshow epizódot, és ahogy Truman egyre jobban öntudatára ébred, a néző úgy szégyenli el magát egyre jobban, mondván: "Én más emberek kiszolgáltatottságán szórakoztam!". A film a lehető legjobb ízléssel lett elkészítve, tele van megható jelenetekkel, amelyek mégis a giccstől a lehető legtávolabb állnak. A befejezés pedig színtiszta katarzis.
Nagyszerű színészi alakításokkal találkozhatunk a közel 2 órás játékidő során. Ed Harris aki számtalan remek produkciót bemutatott már, konkrétan élete legjobb játéka, amit Kristoffkén művel, és ez szintén igaz a Truman feleségét játszó Laura Linneyre. A főszereplő azonban mégis külön kasztot képez maga körül. Az addig csak alpári komédiákban grimaszoló (Kivétel a Maszk.) Jim Carrey fergeteges a főszerepben, és ezzel az alakítással sikerült kitörnie a rászabott skatulyából egy életre, minden gesztusa, megmozdulása zseniális ebben as filmben, és hála az égnek be tudta bizonyítani tehetségét.
Kevés jobb film készült a Truman Shownál, amelyet csak ajánlani tudok.
10/10
Tegnap még úgy készültem, hogy néhány szóban összefoglalom a 15. futam eseményeit, illetve néhány sorban kinyilvánítom véleményemet arról, hogy milyen szinten is befolyásolhatja a japán futam az összetettben tapasztalható erőviszonyokat. A bejegyzéssorozathoz híven most írnom kellene, Hamilton remek győzelméről, Ricciardo frenetikus előzéséről, Alonso drámájáról, de nem megy. Nem azért, mert nem találom a szavakat, de még csak azért sem, mert a futam csapnivalóan rossz lett volna, mert olyan esemény történt, amely teljesen másodlagossá teszi a végeredményt.
A ma reggeli bejelentés amely szerint Danil Kvjat váltja a Ferrarihoz távozó Sebastian Vettelt olyan hullámokat indíthat el az átigazolási piacon, amelyeket 2009 decembere óta nem tapasztaltunk. Akkor történt, hogy egy világbajnok (Kimi Raikkönen) állás nélkül maradt, hogy az aktuális világbajnok csapatot váltott, és, hogy a mezőny akkori talán legjobb pilótája Fernando Alonso végre átült a Ferrariba. Olyan átigazolások voltak ezek, amelyek egy évre is elegendő beszédtémát tudtak volna szolgáltatni, ám Michael Schumacher visszatérése mindent elhomályosított. Azóta a piac kissé megnyugodott, a bajnokok mind megtalálták a helyüket. egyedül talán Kimi visszatérése, illetve kissé botrányos csapatváltása kavarta meg az állóvizet. Ma azonban robbant a bomba, amely olyan átigazolási hullámot indíthat el, amelyre nemhogy 2009-ben nem volt példa, de még soha az F1 történelmében. Egy ötlettől vezérelve összeszedtem néhány lehetséges alternatívát a pilótakeringővel kapcsolatban, illetve néhány sorban kifejteném a már fix összeállításokról a véleményemet.
Két hónap sem választ el bennünket attól, hogy véget érjen az idei szezon, és vele eljöjjön a sportág történelmének egyik, ha nem a legsötétebb pillanata. Az, hogy az Abu Dhabi futamon a pontok kétszeresét fogják kapni a pilóták egyenesen nonszensz döntés volt, sőt sárba tiprása mindannak amit az F1 az elmúlt 64 évben képviselt. Olyan ez, mintha egyik napról a másikra csak kitalálnák, hogy a monzai futam háromszoros, a hungaroringi másfélszeres, a monacói meg négyszeres értékkel esik latba az év végén. Agyrém az egész. Sokan példálóztak azzal, hogy a WTCC-ben is dupla pontot ér a makaói hétvége, ám ne felejtsük, hogy a WTCC presztízsében elmarad a Száguldó cirkusztól, illetve a kétszeres szorzó mindössze a privátokra vonatkozik, akiknek általában esélyük sincs az összetett bajnoki címért csatázni. Egyébként most már ott is lesz duplapontos verseny a német nagydíj által, ám azt a döntést még meg lehet magyarázni, (Egy futam csak 3 kör lenne, így összevonják a két versenyt.) ellentétben az Abu Dhabi döntéssel.
Minden szurkoló álma, és minden csapatvezető valamint pilóta rémálma egy olyan futam, amit ma Hollandiában futottak a Német túraautó bajnokság pilótái.
A blog legújabb sorozatában olyan sporttörténelmi pillanatokat próbálok összegyűjteni, amelyeket a rajongók évek, sőt évtizedek múltán is úgy fognak emlegetni, hogy "Igen emlékszem, láttam élőben is azt a pillanatot." (Amellett pedig ezen mozzanatok bennem is nagyon mély nyomot hagytak.
A bejegyzéssorozat első részében a Super Bowl történelmének (talán) két legnagyszerűbb játékáról ejtenék néhány szót.
Tegnap véget ért az ország első internetes tehetségkutatója a Ki mit Tube
2009 után ismét Lewis Hamilton győzelmével ért véget a szingapúri nagydíjhétvége, ám még az a győzelem csupán az egy évvel korábbi bajnok szépségtapaszát jelentette, ez a siker talán mindennél fontosabb a brit klasszisnak.
A Forma1 hat évtizedes történelme tele van gyomorforgatóbbnál-gyomorforgatóbb botrányokkal, amelyek évek, sőt évtizedek viszonylatában is a sortörténelem fekete lapjaira kívánkoznak. Elég csak végignézni az elmúlt 15 évet, amikor világbajnoki aspiráns csapatok kémkedtek egymás után, egyes csapatok előre eldöntötték, hogy melyik pilótájuk is fogja megnyerni az adott futamot, vagy az esélyes pilóták a csalástól sem riadtak vissza az első rajtkocka megszerzése miatt. Ám,ezek az esetek messze eltörpülnek az úgynevezett "Crashgate" botrány mellett.
A magyar filmgyártás és zeneipar az elmúlt 30- 40 évben előszeretettel másolta a az aktuális nyugati trendeket. Letelhetetlenül lehetne gyengébbnél-gyengébb próbálkozásokat, ám azon alkotásokat, amelyek megállják az összehasonlítást a nyugati mintával az ember két kezén összetudja számolni. A ma 10 éves Argo viszont az utóbbi kasztba tartozik. Árpa Attila akinek olyan műsorokat "köszönhetünk", mint a magyar Big Brother azaz a Való Világ, a magyar Jerry Springer Show azaz a Mónika Show az RTL-től való dicstelen távozása után úgy gondolta a filmgyártásban is van egy követendő brand, amelyet le lehetne másolni, és választása Guy Ritchie munkáira esett. Hála az égnek, hogy az Argot a Blöff és a Ravasz az agy és a két füstölgő puskacső ihlették, és nem a brit rendező későbbi filmjei, mert így létrejöhetett az elmúlt 10 év legjobb magyar közönségfilmje.
Árpa filmre vitt egy már jól működő koncepciót, melyben a piti alvilági személyek játsszák a főszerepet, ám mindezt sikerült megfűszereznie a magyar "valósággal."
A Blöffhöz hasonlóan itt is teljesen amatőr gengszternek sem nevezhető bűnözők küzdenek a nagykutyákkal, a nagy szajré reményében, hogy aztán a végére mindenki át legyen verve.
Az Argo nem csinál titkot abból, hogy a főhumorforrás az a figurák prosztóssága, hiszen már a mozikba is úgy került be az alkotás, mint "Egy igazi magyar suttyófilm." Ezt a fajta prosztósságot a rendező tökéletesen ötvözte a fekete humorral, és kevés olyan néző van, akit ne vett volna meg vele kilóra. Humor szempontjából nehéz csúcsjelenetet kiemelni, de ha meg kell nevezni, akkor ez az elegy leginkább a betöréses ileltve a gyorsétterem előtti szcénában működik a legjobban. (Árpa fityiszt is mutat a legnagyobb gyorsétteremnek a jelenetben.)
A film legnagyobb erőssége a színészi játék valamint a karakterválasztás. Olyan figurákat láthatunk, amilyenek addig sohasem szerepeltek a magyar filmvásznon. A prímet mindenképpen a két főszereplő Oszter Sándor és Kovács Lajos viszi színészi játék terén. Előbbi jó 10 év után szerepelt újra filmvásznon, és a szememben Rózsa Sándor mellett egy újabb ikonikus karaktert formált meg, amely teljesen elütött addigi szerepeitől. Ilyen hidegvérű és ennyire stílusos gengsztert, mint a Tejesember, nem hogy a magyar filmben nem láttunk, a nyugati feketekomédiáknak is becsületére válna.
A Kovács Lajos által játszott Tibi teljes ellentéte a Tejesembernek. Ő az az igazi melegítőfelsős, kissé elhízott, kopaszodó figura, aki nemhogy egy rablást képtelen véghezvinni, még a lehető legkönnyebb helyzeteket is képtelen ésszel felfogni.
Tibi bandájához tartozik Tyson és Psycho, az ő karakterük is megér egy misét. Előbbi az igazi izomagyú kidobóember archetípusa, aki minden problémát bunyóval, vagy lövöldözéssel akar megoldani. Psycho karaktere köré egy perc alatt felépítenek egy mítoszt és nem is kell csalódnia a nézőnek. Ő az az ember, aki még Tyson számára is maga a brutalitás, bár a többiek is valamilyen értelemben pszichopaták (kivéve Bodri), az ő mentális állapotára már nem is lehet jelzőt találni. A karaktert Bicskey Lukács játszotta, akinél nagyobb telitalálatot nem is lehetett volna elkövetni a szereplőválogatáson.
A Scherer Péter által játszott Bodri egészíti ki a bandát, ő az egyetlen, viszonylag normális szereplő a csapatban, a színész pedig csípőből hozza a karaktert.
Ő hozzájuk kapcsolódik a történet főszála. A Görög László, Steiner Kristóf, Csuja Imre
és Nagy Feró nevével fémjelzett szál szinte teljesen felesleges (Bár néhány jó pillanatot így is tartogatott a nézőnek), de általában az az ember érzése, hogy csak az időkitöltés miatt tették bele ezen jeleneteket a filmbe.
Említésre méltó még a film zenéje is amelyből kiemelkedik Kowalsky meg a Vega: Valahogy mindig minden balul sül el című szerzeménye, valamint a Tankcsapda Mennyország Tourist-ja amely a stáblista alatt csendül fel.
Az Argo marketingkampánya is egyedülálló volt Magyarországon, hiszen a Psychot, Tysont és Tibit játszó színészek járták a budapesti mozik környékét, és utasították az embereket, hogy nézzék meg a filmjüket, vagy találkoznak Psychoval.
A film nálam etalon a szórakoztató, közönségfilmek körében, reménykedem, hogy a közeljövőben elkészülő folytatás méltó lesz a 2004-es film "szellemiségéhez."
10/8
"Kirakod?" Ezzel a szlogennel hirdette meg új nyereményjátékát a Balaton szelet. Alapjában nincs bajom a termékeikkel, sőt még a reklámjaikat is elfogadtam, ám most nálam bizony túllőttek a célon.
Ez a fajta agresszív marketingstratégia idáig nem igazán jellemezte a magyar reklámfilmeket, ám a "Kirakod?" nevű tematikával sikerült átlépni a határt. Itt most nem csak arról van szó, hogy egy még el sem kezdődött nyereményjátékot promótálnak, hanem a megvalósítás az ami kiverte nálam a biztosítékot. Mint a közhely is mondja, a reklám az ember tudatalattijával kommunikál, abból a célból, hogy rásózzon valamit a fogyasztóra. A XXi,. századra eljutottunk oda, hogy a reklámnak nem, hogy a termék nevét, de még csak valamilyenfajta közlést sem kell átvinnie, elég csak rá fókuszálni, abban az 5-15 másodpercben.
A mobiltelefon módjára csengő Balaton szelet pont eklatáns példa erre. Felkelti a figyelmet, és elülteti azt a képzetet az emberben, hogy ő neki most pont a Balaton Bummra van szüksége, és bizony ezzel látványosan mossák is a fogékonyabb korosztály agyát. Valahogy olyan volt ez az egész reklám, mint a tábla amely figyelmeztet, hogy igyál egy kólát, csak jóval drasztikusabb kivitelezésben.
Én lettem volna az egyik legboldogabb ember, ha Alessandro Del Piero dacolva minden realitással Magyarországra szerződött volna. Bár személye körülbelül úgy viszonyul a magyar bajnokság játékosálomanyának színvonalához mint mondjuk a 24 a Kisvároshoz, (Mindkettő műfaját ugyanúgy nevezzük, mégis ég és föld a különbség a színvonaluk között.) mégis elgondolkodtatott volna, hogy egy szombat délután felkeressem--e a Bozsik stadiont, vagy valamely hazai létesítményt. Végül aztán győzött a józan ész, (és a pénz) és az olasz klasszis India felé vette az irányt, hogy levezessen csodás pályafutása végén.
Közel 20 esztendőn át szolgálta a Juventust és a válogatottat, és elvitathatatlan szerepe volt abban, hogy sok gyermek megszeresse a Seria A küzdelmeit.